A Kigondoltam! zártkörű kutatócsoport viselkedéstudományi tagozata a napokban több, egymástól távol eső helyeken létrejövő jelenségre lett figyelmes: a nők, leginkább a szőkék teljesen megzavarodnak azon liftektől, ahol 2 gomb található. Ezek a liftek már nem az egyszerű, lefelé gyűjtő rendszerű ú.n. lift algoritmust alkalmazzák, hanem feltételezik az utastól azt a csöppnyi intelligenciát, hogy az tudja, merre akar menni: felfelé, vagy lefelé, és meg is tudja nyomni az annak az iránynak megfelelő gombot.

Manhattan Terv néven futott az atombomba előállítását célzó projekt a második világháború során. Vezetője Leslie Groves tábornok volt, a tudományos munkát Enrico Fermi irányította, legközelebbi munkatársai és segítői a következők voltak: Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede és Wigner Jenő; a négy magyar*. Négy, habár ha figyelmesen olvassuk Groves emlékiratait, akkor abban felfedezhetünk egy furcsa ellentmondást:

Bár Fermi volt a legkevésbé kreatív, mégis őt kértem fel a tudományos csoport vezetőjének, mert kellett egy gyakorlati elme, aki rendet teremt a zsenik káoszából. De legfőképpen megbízható volt, amit a magyarokról nem lehetett elmondani. Láttam, hogyan intézték el az ötödiket.

(Groves, R. Leslie. Now it can be told: the story of the Manhattan Project. London: Andre Deutsch, 1961, 65. oldal)

Állandó vesszőparipája ez a vegetáriánusoknak, mivel egymagában képes jelképezni az emberi faj összes kegyetlenkedését, amit haszonállatainkkal szemben elkövetünk.

Mert nem elég, hogy zsúfolt baromfitelepeken tartunk több ezer csirkét egymás hegyén-hátán, tömjük őket silány takarmánnyal, valamint antibiotikummal, nem látják a napot soha és a kapirgálás már ösztönszinten se fejlődik ki bennünk, de ezek után még brutális kegyetlenséggel le is mészároljuk őket, hogy aztán izzó fémdárdákra szúrva forogjanak a forró levegőben, mint megannyi tollaiktól megfosztott, megalázott kis balerina!

* a német ember a geldtasche elnevezést adta neki, nem véletlenül.

A buktárca a divat nagyszótárában az accessoire (ejtsd: aszeszoár) kategóriába tartozik. Átmenet a buksza (magyarul vagina, ejtsd angolul vödzsájna), és a pénztárca között, mérete miatt farzsebben, autóstáskában, és retikülben hordva ideális.

A Matolcsy-féle gazdaságpolitikát sokan próbálják megérteni, még többen magyarázni. Ellenzői szerint csupán ötletszerű intézkedések összefüggéstelen halmaza, támogatói pedig a világnak utat mutató, nem ortodox rendszerről beszélnek. Egyiküknek sincs igaza, mert mint annyiszor, a kulcs mélyebben, a tudatalattiban rejlik. Ahhoz, hogy megértsük Matolcsy gazdaságpolitikájának lényegét, a pszichológia területére kell merészkednünk.

Nagy formátumú, szociálisan érzékeny, jobbodlali politikus. A Fideszen kívül a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagja, tősgyökeres Hódmezővásárhelyi. Jogász, gyermekes családapa. A vízisportok élharcosa, a Hódtáv Úszó SC elnöke is volt. Választékos nyelvezete, eleganciája, szellemes mondásai és szakértelme mindenkit lenyűgöz.

 Szerintem cica...

Ugye milyen hülyén hangzik ez a cím?

Pedig szerintem mindenki cica!

Még akkor is, ha oroszlánnak láttatja magát. 

Mint ahogy azt a Kigondoltam! blog pénzügyi és jövőkutató tagozata 2011 augusztusának elején javasolta, (citált dolgozatunk újraolvasását ide kattintva lehet megtekinteni http://kigondoltam.blog.hu/2011/08/03/svejcifrank ) egy kormányzati hedge-fund segítségével svejci frank adósságunk értékét egy ügyes fogással függetleníteni tudtuk volna a világtól, kvázi megfogtuk volna Svejc tőke tökét (azért figyelik, kedves olvasók, mennyire pengék vagyunk?), és ugyanúgy szorongattuk volna, mint ahogy ők a miénket.

 Az orvoslás ősi román szokás.

Tapsnak nevezzük azt az eseményt, mely során az emberek egy adott produkció után tetszésüket fejezik ki az előadónak.

A taps a tömeg eseménye, melyet általában az előadás végén egy vezéregyéniség indít meg, hiszen a tömeg nem tudja pontosan, mikor van vége a darabnak, csak sejti.

-Egyesek ebből tréfát csinálnak és hangversenyeken  az ún. többütemes vagy lecsengésszünetekbe pont annak felénél betapsolnak, így ki tudnak robbantani egy komolyabb üdvrivalgást, amit a karmester és a zenekar általában saját kudarnak tekint-

Természetesen nagy móka ugyanezt Wagner operákon csinálni, ahol amúgyis a néző már ezerszer megbánta, hogy beült erre az eszement háromórás egyfelvonásos szarra, és még perecet sem hozott magával

Visszatérve a tapshoz, a kezdeti paccs után jön a nyáj, és ők is összeütik kezüket, létrehozva egy tétova paccs-hullámot.

Hétmilliárdan élünk a Földön, és ez akkor is sok lenne, ha csupa törpe lennénk, de vannak köztünk óriások – és itt nem a magamfajta szellemi nagyságokra gondolok, hanem a dagikra –, tehát valamit tenni kell, ha túl akarunk élni.

Az emberiség jövőjéről, arról az evolúciós ugrásról, ami biztosítja az öröklétünket és azt, hogy benépesítjük a világegyetemet, majd máskor írok (tényleg!), most rövidtávú megoldást vázolok fel, hogyan lehet elég Földünk nemhogy hét, de akár hetvenmilliárd embernek is.

Bolygónk kétharmadát víz borítja, a szárazföld fele pedig művelhetetlen, mert vagy hegy, vagy sivatag, vagy örök hó, vagy őserdő borítja, a másik felén kell élnünk és megtermelni mindazt, ami az élethez kell. Ez bizony kevés, még akkor is, ha például megszüntetjük a kerékpárutakat, és búzát termelünk a helyükön. Valami hatékonyabb megoldás kell.

Viszonylag kevés szó esett eddig a modern színházművészet egyik kiemekedő ágáról, a pankrációról, de most bepótoljuk e hiányosságot!

Ebben a sokak által lenézett műfajban pedig maguk a klasszikus görög drámák öltenek új köntöst, ahol a proszkénion maga ring, a szkénében jutnak szerephez azok, akikkel a ringen kívül szokás összeverekedni -egyben ők alakítják a kar szerepét is, a közönség pedig természetesen a theatronon foglal helyet.

Minden olyan ember aki szeretne lépést tartani napjaink rohamléptekkel változó világával, figyelemmel kíséri az információáramlás vívmányait, és a glóbuszunkon folyó kutatások legújabb fejleményeit. Itt most nem a sokszor, és sok helyen tárgyalt rovásírásról szeretnék megemlékezni, hanem az új, az egész válságtól sújtott világot megváltó felfedezést, az eddig még kissé háttérbe szoruló QR - kódot szeretném megismertetni a nagyérdeművel.

Kezdetben, a rovásírás egyszerűsített formájának tekinthető, nagy felhajtással beharangozott vonalkódot tartották az emberiség hatalmasra nőtt logisztikai problémáira a legjobb megoldásnak. A kezdeti lelkesedés után, váratlanul komoly problémák merültek fel a kód alkalmazásaival kapcsolatban.

Mindenki hallott már Nessie-ről, a Loch Ness-i szörnyről, a jetiről, a Himalája szőrös főemlőséről és a titokzatos nagylábúról, aki Észak-Amerika erdeiben él. Mitikus lények, amik elhagyatott helyeken bújnak meg, és soha senki nem látta őket. Valójában turistacsalogató legendák, sikeres marketingfogások, olyan jól kitalált és használt márkák, amik beépültek a köztudatba, és ma már mindenféle befektetés nélkül fenntartják magukat, látogatók tömegeit vonzva az egyéb nevezetességeket nélkülöző helyszínekre.

Az első modernkori észlelés 1933. május 2-án történt a skóciai Ness tónál, kirándulók vettek észre egy hosszúnyakú, dinoszauruszra emlékeztető élőlényt. Még ugyanabban az évben több alkalommal látták a szörnyet, és egy fénykép is készült róla, ami bejárta a világsajtót (később kiderült, hogy hamisítvány). A szenzációt a nagy gazdasági világválságban csaknem teljesen tönkrement szállodatulajdonos, bizonyos skót John Medhurst használta ki először, és megkezdte a brand építését. Olyan sikeresen, hogy szállodája, a Drumnadrochit Hotel hamarosan megtelt szörnyvadászokkal, és a lepusztult környék fellendülésnek indult.