A köménymag olyan, mint a zabszem, valljuk be bátran, mindenki utálja. Az egyik legfeleslegesebb fűszernövény kerek e világon, de mégis van pár elvetemült elme, aki ragaszkodik a használatához, és képtelen elfogadni a disznóhúst kömény-íz nélkül. Csíp, keserű, rosszul esik, és őröletlen állapotában még szúr is [zabszem]. Senkinek nincs szüksége egy ilyen haszontalan fűszerre. Sőt mi több, javasolnám a „fűszer” jelző elvetését a köménnyel [carum carvi] kapcsolatban, ugyanis a „fűszer” mint olyan, pozitív fennhangon jelenik meg nyelvünkben, és a köménnyel összehozni a pozitivást, a lehetetlen megkockáztatásával egyenrangú. A konyhaköményt már a neve is elárulja, hisz konyha jelzővel illetni bármit is, igazi bemocskolás.
(csak zárójelben jegyezném meg, hogy egyetlen nép képes a köményt őszinte szeretettel használni, mégpedig a román, és valami irgalmatlan rossz túrót „ízesítenek” vele – némely nyugati népek pedig képesek a sajtokba is tenni ebből a fertelemből, de ezzel a ténnyel sem kell sokat foglalkozni)
Növénytanilag van némi köze az édesköményhez, de ügyeljünk rá, hogy ne keverjük a kettőt, mert mind állagában, mind ízében különböznek – hálaajóistennek – és az édeskömény még tejszaporító is, azon kívül, hogy salátákba, és tésztákra lehet dobálni belőle.
Ellenségeink megviccelésére tökéletesen lehet használni a köménykalács sütést – fahéj helyett őrölt köménymagot hintünk az eredetileg fahéjas-mézes sütemény tésztájába, és hogy semmiképp se fogjanak gyanút, ezt is ajánlatos fehér/színes cukormázzal díszítve tálalni. (lavórt készítsünk a közelbe, ha drága volt az ülőgarnitúra) És bár a görögök szerint gyomorrontásra kíválóan használható, ugyanis szélhajtó hatása van, de bizonyára ők is csak vicces kedvükben lehettek, mikor ilyen kijelentéseket tettek, illetve jegyeztek fel.
A köménymag olyan, mint a zabszem, valljuk be bátran, mindenki utálja.