Nyájas Olvasónk,

A Kigondoltam blog elérte a negyedmillió Pí-t, vagyis a kettőszázötven ezer kattintást.

Köszönjük, hogy páran értik, miről is szól ez a blog. Ha eddig nem derült volna ki, ajánljuk a fenti oktatóvideót.

-----------------------------------------------------------------------------

pppb: Kívánok minden hányingerkeltő olvasónak tormagyökeret a tüdejébe.

21: Baszlak pofán péklapáttal.

[magyar-magyar szótár ]- A Frick László Emlékzenekar gépkocsivezetéstechnikai asszisztense [road crew] : Megmondtam, hogy ne engedjétek be ezt a Bono-buzi Frick Zenekart, mert elbassza a renométokat, piff nektek címlaptündér! Negyedmillió?? Ez Népszabó'ul hangzik! Aligtöbb, mint kétszázezer, az igen! [ez is Népszabó' - a szerk. megj]

Zsit: Csak úgy! Bosszú: :)))

Esti Kornél: Köszönet az olvasásért és nem köszönet az alig kommentelésért. Remélem szereztünk pár elgondolkodtató percet nektek. Aki ért minket, az látogasson vissza a zárásig gyakrabban, aki pedig nem, az bassza meg.

szanalmas  2010.06.10. 17:01:04 : @Csönd-Nesz-Rizs.®: Lófaszt a picsádba!

"the dragon" : Szeretnék köszönetet mondani minden hűséges olvasónak, főleg annak a helyes szőke csajnak, aki két hete megkeresett e-mailben, aztán szájjal kielégített a MOM Park mögött! (Bár az is lehet, hogy lucecita gonzales volt kingkongnyitóban...)

ISTEN: Mégegyszer Elnézést Az Okozott Kényelmetlenségekért!

Karamból: Méghogy Isten...te pina! Tehát kedves Olvasó, köszi, hogy minket olvasol, ezzel is tanúbizonyságot téve a tudományos munka iránti igényre, valamint hogy a szellemi maszturbációnak igenis van létjogosultsága ebben a mai blablabla világban! Éljenek a lurkerek, fossátok továbbra is a szót, mint eddig! (Dragi édes, az én voltam! De a haj csak paróka volt, remélem nem bánod, de muszáj volt megtudnom, hogy tényleg kicsi-e. És tényleg!!!)  

CS.N.R: Ez a pillanat is eljött, drága olvasók! Köszönjük az érdeklődést! Anyátok!

PPiréz PVitéz: A meghatottságtól a szó is a torkomra forrt... Bogi, mi is a telefonszámod?

Levéltáros: Nem csak a nyájas olvasóknak kellett volna a videót megmutatni, hanem a kutatóknak is, mégpedig a tagfelvétel előtt. Most rajtam röhög a fél tudományos világ. Olvasó! Te nehogy! 

Nyunyeszkij: F. úr kezében a lopott pisztoly bágyadtan lóbálózott, az ablakot szél zörgette. A lábai előtt a farkaskutya feküdt, egyre lassabban emelkedő-süllyedő horpasszal, vére sötét foltott festett a perzsaszőnyegre-a test túloldalán az unoka üldögélt egy karosszékben, és teát iszogatott. Vékony, fehér ujjai közt a teafilter madzagja tekergett. Most teljesen normálisnak tűnt, tehát nem nyöszörgött és nyáladzott, nem rángatta görcsösen a tagjait horpadt kis mellkasa felé, nem szorította össze a térdeit, ahogy korábban, és amitől az anyja-szegény-idegzsábát volt hajlamos kapni, mert olyankor képtelenség volt akárhová is elvonszolni...néha a vécé előtt jött rá a roham, és torpant meg egymáshoz szoruló lábakkal, ködös tekintetét a földre szegezve...de a rohamok-úgy tűnik-már elmúltak végleg, az unoka békésen hunyorgott át a bögre pereme fölött, mintha ugyan mindenkori, természetadta jogának és világpolgári kötelességének érezné, hogy a szokásostól eltérően viselkedjen, a váltásra adott bármiféle magyarázat teljes és következetes elhagyásával, és láthatóan semmilyen lelkiismeretfurdalást sem érezve azért, amiért makacsul megtagadta, hogy a változás lehetőségét-avagy a változás várható bekövetkeztét-akár öntudatlan eszközökkel is, de aggódó rokonsága számára megsejtesse valamiképp. A szobára telepedő csöndet a farkaskutya törte meg végül-véres, csapzott fejét felemelte, és láthatóan szólni akart. Az unoka és a nagypapa ránéztek, mindketten a komoly érdeklődés hiányával. A farkaskutya kinyitotta száját, és meg-megakadva, de komoly hangon ezt mondta:- Nézzétek el nekem, testvéreim, hogy győzelmeteket fölösleges, bazári Utolsó Szavakkal akarom megrontani, mert lássuk be (és gyanítom, nem is vonakodtok az erre hajló belátást kellő határozottsággal megejteni), semmi jogom az Utolsó Szó jogán magamat mentegetni, és mintegy kísérletet tenni arra, hogy alantas helyzetemet csalfa módon megváltoztassam a magam számára, csupán azért, mert -saját hibáim következményeként-hamarosan kimúlni kényszerülök. Látom türelmetlen, sürgető arcotokon, hogy a halálba kívántok immár, ezért rövidre fogom, amennyire csak lehet...tudjátok én egy kis faluban voltam kölyök, a főúttól pár kétszáz méterre..a bekötő út mentén-egy patak volt a közelben-öreg fűzfák álltak, véges-végig, és tavasszal egészen a törzsük közepéig benőtte őket a zöld fű...a főút két oldalán viszont nyárfák sorakoztak, ha kora májusi estéken lerohantam a bekötő út kérges aszfaltján a főútig, fehér pamacs tengere kavargott a lábaim körül, az út két oldalán nyomorúságos kis kertecskék szorongtak, a drótkerítések mögött rozsdásodó, öreg teherkocsikkal, pléhből és hulladékfából eszkábált ólakkal és karámokkal-emlékszem a libák gyertyafehér nyakaira...látjátok, halálunk előtt mégis érzelgősek maradunk az utolsó percig, okuljatok az esetemből...még annyit mondanék (már érzem, hogy sokkal többet nem is fogok tudni), hogy talán valamennyire fölment, -erre rájöttem-a dolgok nem felfoghatók...józan ésszel persze eszkábálhatunk valami karámfélét, ahova a nekünk tetszőket betereljük, és bezárjuk őket, de a kerítésen túliakról fogalmunk sincsen...a patakon túli rétek számomra ismeretlenek voltak, most már az is maradnak...Most sem találok összefüggést a lerohadó vakolatú házfalak, és a fényes bogarak közt, és teljes értetlenséggel állok a tény előtt, hogy öntudatlanul mégis valami összefogó magyarázatot keresek, okságot kutatok a a dolgok elrendezésében, mikor tudom, hogy nincsen semmi ilyen, nincsen összefüggés, hogy a fű csak azért hullámzik, mert ez a dolga, én pedig azért lettem ilyen, mert ez volt a dolgom, másképp nem tehettem volna...remélem nem néztek le a magyarázkodásomért, bár ha igen, helyesen teszitek, mást nem is tehetnétek...utolsó lehelletemmel még annyit mondanék, hogy ne siránkozzatok, és ne sajnáljatok semmit, ami megtörtént, és inkább legyetek olyanok mint a fák, és hagyjátok, hogy körülnőjön bennetek a fű, úgyis lekaszálják, és úgyis újranő, vagy legyetek olyanok, mint a nyárfa fehér pamacsai, nagyon szép, hogy miért, senki sem tudja...úgyis mindent elmondtak már, és talán az se volt fölösleges, ki tudja...bocsássatok meg nekem, ha bűnöm volt, és ha így végül énem mégis megvezetne, és tévednék, de többre nem vagyok képes..nem bánom, hogy most meghalok, ég veletek, és ne haragudjatok rám utólag, mert nekem már mindegy lesz, ahogy nektek is..és-de nem tudta befejezni.