F. úr megszállottan szorongatta a fotópapírt, amin elmosódott, szürkésfekete foltok váltakoztak, és az avatatlan szem számára könnyen elmosódott, szürkésfekete foltoknak is tűnhettek azok az elmosódott, szürkésfekete foltok a celluoidon-de F. úr számára sokkal többet jelentettek, mert F. úr lelkében ott ült a bizonyosság, hogy ő ismeri a fotó mélyebb tartalmát, az igazi jelentést, amit az elmosódott, szürkésfekete foltok csak mintegy rejtjelezve mutattak meg; egy kirakós játék, ami csak összerakva, a részek-darabok következes összeillesztésével nyeri el igazi formáját és valóságát, és F. úr érezte magában az isteni szikrát, hogy megfejtse a misztikum ködébe, és elmosódott, szürkésfekete foltokba burkolózó Titokzatos Valami rejtélyét (esetleg a Rejtélyes Valami titkát), és rábukkanjon végre a megoldásra, ami talán választ adhat arra a kérdésére, hogy mi köze van a kezében szorongatott celluoid fotópapírnak (illetve az azon váltakozó elmosódott, szürkésfekete foltoknak) az ő régen elveszett ifjúságához. Mert van köze, ezt érezte, szívéből érezte.
Ahogy azt is érezte, hogy már talán birtokában is lenne a tudásnak, ha azelőtt egy félórával felesége, K. asszony nem lép oda hozzá lila kalapban, hogy emlékezetébe idézze, nagyon meg fogja még bánni F. úr a ronda, alpári mocskolódását, amit aznap délelőtt levágott fiuk, valamint felesége és a kimondhatatlan szindrómás unoka előtt. (erre visszaemlékezve F. úr agyában felbukkant a balsejtelem, hogy az ő gyötrő problémájának, gordiuszi csomójának mibenléte talán unokája megnevezhetetlen szindrómájához kötődik valamilyen misztikus módon). K. asszony figyelmeztetésére F. úr válaszul egy elmés nyelvi fordulattal élt, amiben kifejezte óhaját, hogy K. asszony egyszer végre békén hagyhatná őt, F. urat, és foglalkozhatna a saját dolgával, mondjuk hogy ehető levest készítsen szerető férjura számára. F. úr még közbeszúrt pár noszogató kifejezést, többek közt megemlítette K. asszony édesanyját, M.-né L.-t, azt az ótvaros lotyót (ekkor F. úr egy merész fordulattal K. asszonyságra tért, és párhuzamot vont K. asszonyság édesanyjának mestersége, és maga K. asszony délutáni kiruccanásianak feltételezhető oka és célja közt, vagyis, mint azt már leírtuk, F. úr hajlamos volt azt feltételezni (és a feltételezéseit fennen hangoztatni), hogy K. asszony délutáni vásárolgatás címén valójában kurválkodni megy a városba, erre pedig döntő bizonyíték volt az a bizonyos lila kalap, legalábbis F. úr szerint) , K. asszony édesanyja kapcsán F. úr egy rövid eszmefuttatásba kezdett, amiben ellamentált azon, hogy vajon miért nem dögölt még meg az a girhes szuka (mármint M.-né, K. asszony idős édesanyja), amit K. asszony felettébb zokon vett, mármint hogy F. úr az ő édesanyját girhes szukának titulálta (ami pedig alaptalan rágalom volt, hiszen M.-né korántsem foglalkozott prostitúcióval, ellenkezőleg, mindig is a tiszta erény felkent őre volt, mint a Felsőcsúti Általános Iskola egykori igazgatója, és a Felsőcsúti Hímző Kör oszlopos tagja és egyben alapítója). K. asszony erre nemes egyszerűséggel azt felelte, hogy F. úr egy szarházi vén buzeráns.
De mindez már vagy egy félórával ezelőtt történt, és F. úr bosszúsan vette észre magán, hogy megint a feleségével való összetűzésén rágódik, ahelyett, hogy a kezében tartott celluoid fénykép szürkésfekete foltjaira koncentrálna. Így hát minden mást kizárt az elméjéből (többek közt a feleségét, az unoka szindrómájának nevét, és a tegnapi, az ajtó alatt alamuszi módon becsusszant gázszámla problémáját), és minden figyelmét egy tárgyra célozva egyfajta transzállapotba merevült.
Múltak a percek, teltek az órák, időközben K. asszony is elhagyta a lakást némi asszonyos dohogás kíséretében (amiben F. úr közeli halálát jósolta meg látnoki módon), így F. úr egészen magára maradt a nappali csendjében, egy tányér hűlő leves, egy aljas gázszámla, valamint egy fotópapír szélei közé szorított absztrakt foltok szívderítőnek nem mondható társaságában.
És nem történt semmi.
Nem volt reveláció.
Legalábbis 16:40-ig, amikor hirtelen, teljes váratlansággal besuhant valami F. úr egyik fülén, láthatatlan ujjaival motozott F. úr dohos emlékezetében, és az öregember szeme elé emelte azt, amit ott talált. Ez pedig F. úr unokájának a szindrómájának a neve volt.
F. úr megremegett.
Folyt. köv.