Frick László Emlékzenekar kommentjére releválván.

 Sem híve, sem mestere nem vagyok a bevezetésnek, így igaz, magyar, vitéz, heteroszexuális,  stb. (a folytatásokért kéretik Büdösmackó úrhoz fordulni, ki a kívánt jellemzők mindegyikének lelkes használója, kifogyhatatlan forrása, és egyúttal, tulajdonságait tekintve, teljes mértékbeni fogyatékosa is) férfiként egyből a lényegre térek,és kimondom, ami bögyöm böki: hallani bizonyos megalapozatlan, légbőlkapott és könnyen zsigeri provokációnak tekinthető léha állításokat, miszerint a Kigondoltam Korai Korszakának nevezett kezdeti periódus, amely a nyitástól az első pinás tag megjelenéséig tartott, egyfajta kiforratlan, kísérleti stációt jelentett a (sokak által-némi elérzékenyült romantikával-olümposzi levegőjű kis szellemi műhelyként emlegetett) blog történelmében, és ezen-minden kétséget kizáróan!-dicső éra a prepubertás anyázáskultúra újraéléseként, a menetrendszerinti trágárkodásban kimerülő internetes posztidentifikáció közepesen érdekes vadhajtásaként értelmezhető csupán, ezzel a fent említett korszak, egyfajta marxi-darwini dialektika szerint, a (fiktív) fejlődési vonal legelejére helyeztetik, kétségbevonhatatlan értékei természetesen mindenféle méltató elismerés nélkül maradnak, a történelemhamisító, gaz provokátor szándéka szerint, akinek jogos felháborodással róhatjuk fel tetvesszőrű kutyafattya származását, ha már egyszer észt oszt, a proli.

Nem áll szándékomban tételesen megcáfolni a mindannyiunk által jól ismert úr nevetséges fikcióit, ezzel a komolyan vehető álláspontok sorába emelném az idézett véleménycsonkot-rövidke respondenciámban csak pár figyelemreméltó, ám ezek szerint könnyen feledhető tényre mutatnék rá.

Először is, mint mindannyian tudjuk, a káromkodás, mint olyan, mindenkoron az egyenes derekú, egészséges felfogású, heteroszexuális (ld. első zárójel) férfiember eszköze vala, midőn nemtetszésének kívána hangot adni, ha felsőbbrendű, férfias akarata újfent az oktondi világ együgyű kicsiségeibe ütközik, és tündöklő lényét bosszantó semmiségek igyekeznek az elkeseredés mocsarába pányvázni, merő irigységből. Ilyenkor dörren a szitok, csattan az átok, és az akadékoskodó mindenség megnyuhászkodik. Rosszindulatú, farizeus szem az, amely az ilyesfajta magyaros virtust holmi kamaszos vagánykodással téveszti össze.

Másodszor, vaknak, vagy rágalmat kedvelő, görbe orrú uszítónak kell lennünk ahhoz, hogy blogunk mai állapotát akármilyen tekintetben is kedvezőnek lássuk, ne adj Isten holmi fejlődést feltételezzünk a Hőskor dicső napjaihoz képest-nézzünk csak körül, belsős laborjaink féleszű nőállatok nyafogásának, internetes üzekedések és liberális lózungok ismételt hangoztatásának színterévé vált, posztjaink alatt-melyek döntő többségben bizonyos Levéltápos nevezetű blogger destruktív torzszüleményei-jó, ha pár tucat komment akad-ezek a "hozzászólások" nélkülöznek bármiféle szellemet vagy tüzet, egy nyugdíjaskör faliújságja festhet így, az ünnepek után. A kezdeti időszakban a borsos, magyarosan ízes trágárságok színe alatt komoly szellemi potenciál parázslott, kemény érvek és szilárd világnézetek csaptak össze minden alkalommal, akárhányszor egy újabb, olvasóit szemtelen korszerűségével és humorosságával szórakoztató poszt publikálásra került, egy spártai barakk derűsen kegyetlen társadalma volt ez, leszámítva persze a buzulást.

A kijáró és megérdemelt kurvaanyázáson kívül azt kell feleljem az úrnak, aki téveszmék gyártásával fertőzi a köznépet, hogy gondolja át legközelebb, mielőtt demitologizálásba fog, és valamely más, kikezdhetőbb történelmi ciklust válasszon bomlasztó tevékenysége tárgyául, és abba vájja patkányéhoz hasonlatos, mételyt terjesztő fogait...ilyenre tudom ajánlani a zsidó genocídium bizonyos, egyébként minden fenntartás nélkül történelmi tényként kezelt momentumait, bár tartok tőle, ebben az esetben kevesebb buzgalmat mutat majd drága barátunk, aki gyaníthatóan maga is a cionista mozgalom bujtatott ügynöke. 

Valljuk be mindannyian, blogtársaim, akikben hű szív dobog, könny futja el a szemünket, mikor időről-időre azok a régi, arany hónapok ötlenek ködös agyunkba, és régről ismerős, büszke hevület feszíti mellkasunkat, ujjaink már-már mozdulnak a klaviatúrán, hogy leírják, az apád büdös faszát, te tetves cigány...bizony, régen más volt minden, ebben az egyben egyetértek az úrral.