Mindenekelőtt le kell szögeznem, nem úgy általában véve a fényképezés, pláne a technológia ellen kívánok most kirohanni. Hiszen lássuk be, vannak rettentő buta emberek, akik kapaszkodó nélkül képtelenek felidézni utazásaik emlékét – pedig ott voltak, láttak mindent a két szemükkel -, esetleg oly szegényes a fantáziájuk, hogy egy-egy megkapó leírás alapján nem tudják elképzelni az idézett látványt. Mindenki hallotta már az „egy kép többet ér ezer szónál” című partjelzők és kispolgárok körében népszerűvé vált obligát hülyeséget. Nekik tényleg szükségük van mozgó-, illetve fényképekre, és úgy helyes, ha igényre ipar épül. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy megannyi – és egyre több - vaku mögé bújt parazita él közöttünk, akik abból dőzsölnek, hogy hébe-hóba exponálnak egyet.

Sokszor tűnődtem azon, hogy kiket rejtenek  azok a nevek, melyeket az online és nyomtatott sajtótermékek illusztrációi alatt olvasni. Társadalmi munkában kattogtatnak, esetleg az orbáni közmunka azon részvevői, akik még ároktisztításra sem jók?  Netalán az újságíró haverjai, akiket jófejségből visznek be, hogy ingyen szórakozzanak/majszolják a sajtótájékoztatón osztott sütit? Derült égből villámcsapásként hatott a felismerés, miszerint ők úgynevezett fotóriporterek, akik ezért fizetést kapnak. A kedves olvasó most bizonyára értetlenül néz jobbra-balra, hisz mi végett élhet tovább a kapun belüli munkanélküliség ezen utolsó kommunista zárványa a XXI. századi Magyarországon?!

Sajnos kikezdhetetlen magyarázatot eleddig nem leltem – elvégre nem mozgok fotós körökben (ahogy például transzvesztita körökben sem) -, de tippem szerint valami szakszervezetis ügyeskedés állhat a háttérben – talán ezért váltotta az Origo nyíltan a fényképészmaffia ellen forduló főszerkesztőjét épp a Webvideó* üzletág vezetője? –, esetleg a firkászok ujjáról esne le a karikagyűrű, ha nemcsak a pöcsükről csinálnának szelfiket, hanem a riportjukhoz is kéne tolni néhány fotót az okostelefonjukkal…  

De nem is a miért, hanem a meddig az igazi kérdés! Reményeim – és a józan ész vastörvénye – szerint a „hivatásos” fotósok hamarosan elfoglalják majd méltó helyüket a történelem szemétdombján a kuglibábu-felállítók és a hangtükör kezelők mellett. Ez közös felelősségünk is!

Azonban vannak fotóriporterek, akik vesztüket érezvén emelik a tétet, és a maradék bőrt is ledörzsölik orcájukról, nos, belőlük lesznek az úgynevezett fotóművészek. Bizony, néhányan nem átallnak művészetnek beállítani ezt a hobbit, mintha a teljesítményük csupán attól különb lenne, mint a csücsörítős képeket posztoló kiscsajoké**, hogy az „eredményt” nem a Facebookon látja viszont egy halom ismerős, hanem újrahasznosított kartonra kasírozva, valami huszadrangú galéria falán, alig tucatnyi svejcisapkás esztéta.

Igazságtalanságnak érezném, persze, de hajlandó lennék kiegyezni a jelenséggel, ha csupán a leghülyébb sznobok szívnának ezzel a bohóckodással – mint az a barom, aki képes volt majdnem egymilliárd forintnak megfelelő dollárt fizetni valami felduzzadt patak túlméretezett reprójáért – de sajnos itt többről van szó. Hiszen e szemfényvesztők hamis narratívájukkal relativizálják olyan zsenik életművét, mint Tiziano, Rembrandt, vagy éppen Munkácsy***. Márpedig ez vérlázító, hovatovább megengedhetetlen. Mert aki hónapokat, éveket tölt egy vászon előtt, tervez, álmodik, majd óramű pontossággal piktorol, az művész, aki meg némi fészkelődés után lő egy képet valami számára érdekesről, az meg csak egy notórius munkakerülő, akinek épp nem volt jobb dolga. És ne keverjük a szezont a fazonnal…

* Viszonylag egyszerű belátni, hogy a fotósoknál még ezek a filmesek is többet (éppen a dupláját) érnek, hiszen nekik kétszer is meg kell nyomniuk ugyanazt a gombot a tartalom előállításhoz: amikor elindítják, és amikor leállítják a felvételt.

** Nem lehet nem észrevenni, hogy a fényképezés egy tőről fakad a szabadverseléssel, hiszen nem kell hozzájuk befektetett energia, ráadásul mindkettőt kamaszlányok, valamint buznyákok művelik elsősorban.

*** Persze nem zárom ki, hogy egy fényképész egyéb teljesítménye okán művészi magasságokba emelkedjen! Mint például Nánási Palesz, aki annyi jó nőt döntött meg, mint Warren Beatty és Rocco Siffredi együtt. Nem is értem, miért gyűrűzte meg azt a kemo-parókás tramplit! Talán a karmája egyensúlya miatt büntette magát ily látványosa...