Politikusokról többször írtak már politikus szerzőink (itt és itt), sajnos többnyire negatív felhanggal, amin nagyon nem csodálkozom, mert belülről látják a rothadást és a korrupciót, hát persze, hogy megcsömörlöttek tőle. Pedig a jó politikus a legkiválóbb ember, becsülni kell, mint a reggeli menetet negyven fölött.

Ahhoz, hogy valaki politikus legyen, nagy munkabírás kell. A választások idején a kampány napi 24 órában folyik, a választások közti időben meg vissza kell verni az ellenzék támadásait és kezelni a világból felénk áradó veszélyeket. Szerencsére nem vagyunk nagyhatalom, mert akkor ezek mellett még veszélyeket is kéne generálnunk a csökött kis országoknak. De nem elég a munkabírás, gyorsnak és naprakésznek is kell lenniük: egy vita hevében nem lehet azt mondani, hogy pillanat, megkérdezem a stábot, hanem frappánsan vissza kell vágni, lehetőleg ismerve a pontos helyzetet.

Egy politikus szót ért a prolikkal, a nagytőkésekkel, a bankárokkal és a parasztokkal, a fiatalokkal és a nagymamákkal is, a bűnözőkről nem is szólva. És mindig tudja, mi a dörgés, hol mi történt, hol van rá szükség.

Ilyen kiváló emberből kevés van, és az ilyeneket akarja mindenki megszerezni: a multik, mert átlátják egy pillanat alatt a céget, és tudják, hogyan lehet megduplázni a profitot; a bankok, mert tudják, milyen dumával lehet minél több emberre rásózni a svájci frankos hitelt; a szórakoztatóipar, mert szórakoztatóak. Mire a politika a közelébe kerül a potenciális jelölteknek, azok már elkeltek, és marad a másodosztályú áru meg a selejt.

Ezért alacsony nálunk a politikusok megbecsülése, mert nem politikusok politizálnak, hanem pótlékok. Kérek minden sikeres céget, hogy rúgja ki a topmenedzsmentjét, hogy azokat a szabad munkaerőpiacról felszívhassa a politika! Jöjjenek az új Kossuthok és Churchillek, s a haza fényre derül!