Disclaimer: az alábbi szösszenet megtörtént eseményeken alapul, sőt minden halálpontosan úgy történt, ahogy írtam. Esküszöm.
Holnapután hajnalban (2006.02.24.06.42.) Istentől kaptam egy SMS-t: 34 nap múlva világvége. Nem ért annyira váratlanul, de az időzítésen kicsit meglepődtem. Gondoltam, mivel szeretlek titeket, nektek is szólok; illetve a hátralévő napokban megpróbálok utánajárni a dolgoknak, amiket ide update-elek be.
Té-mínusz-34
Íme az SMS, a bizonyíték, miszerint Isten úgy döntött, lehúzza a rolót:
"szevasz. 34 nap mulva vilagvege, addig rendezd el az U-ban [Univerzum - szerk. megj.], amit el akasrz. ui. a macskaalmot surubben takaritsd, budos! I."
Navazzeg. Jó jó, én megértem, hogy egyszer úgyis sor került volna erre a felesleges procedúrára, de miért pont most? Na mindegy, végülis. A munka az munka, a főnök meg főnök. Holnapra hátha többet megtudok
Nincs idegesítőbb, mint hülyén meghalni.
Té-mínusz-33
Hát ma még nem sok újdonsággal szolgálhatok. Utánaolvastam egy idevonatkozó cetlin, hogy elvileg a kvadratidáknak (a GHD438-es galaxisból), a Hit Újkorszakos Gyülevészete szektának (univerzumszerte), és Zsuzsikának nem szabad megtudniuk semmit a nagy napról.
(Egy kissé furi, mert semmilyen Zsuzsikát nem ismerek - mijafaszér' nem lehet vmit pontosan leírni??? Namindegy).
Jó, persze, úgy tűnhet, hogy itt most kikotyogtam a dolgot, de egyrészt nektek úgysem hiszi el senki, másrészt kvadratidák és HÚGY-osok meg nem járnak ide.
Szóval még 33 nap a világvégéig - reméljük, nem jön közbe semmi.
Utálom a csúszásokat.
Té-mínusz-32
Nos, azt már tudjuk jó ideje, hogy a rossz hírek még a fénysebességnél is gyorsabban terjednek. Mondanom sem kell, hogy a "világvége" híre kimagasodik ezzel a negatív faktorral (még akkor is, ha egyes szervezetek ezt vitatják, mi több, kimondott jóhírként kezelik - de hát ők nem is terjesztik), így az a példátlan eset fordult elő, hogy az Univerzum egyes részein előbb tudtak róla, minthogy a döntés megszületett volna!
(Pedig Isten nem lacafacázik, dönt, csak úgy hirtelen, intuitíve, és küldi azonnal az SMS-t... tehát nem én tudtam meg túl későn... vagyis igen, de nem az öreg miatt (tudom, tudom, hogy valójában néger és nő, na de adjunk a hagyományoknak is) , hanem eddig még nem teljesen tisztázott szemantikus térbeli törvényszerűségek miatt.)
A lényeg, hogy az Univerzum egyes részein már egy ideje heves vita folyik arról, miért is van rá szükség, meg miért pont most - őszintén: van erre igazán alkalmas idő? ugye hogy nincs? akkor meg nem tökmindegy? -, és hogy egyáltalán, a kurva anyámat (mintha én tehetnék róla! Baromarcok, meg is érdemlik a hülye világvégéjüket!).
Például tegnap is felkeresett személyesen(!!!) néhány ügyfél a Cassiopeiáról, egy próféta egy nemtomhonnani sárfészekből, meg egy kommunista párttitkár, és leugattak, hogy mégis hogggy képzelem meg minden, ők hűséges előfizetői az életnek, még soha nem panaszkodtak, de most aztán lesz nemulass... én persze jól elküldtem őket a francba, forduljanak a helyileg kirendelt ügyfélszolgálathoz (egyház, sámán, pártközpont, marinéni), ott majd megmondják a tutit, én csak egy végrehajtó vagyok, egy operátor, ha én hoznám a döntéseket, akkor én lennék az a Szakállas Ipse (Néger Nő, vatever), de nem én vagyok, úgyhogy hagyjanak békén, különben itt helyben Lekapcsolom a Pilácsot.
Naja, legszívesebben már most megnyomtam volna a Piros Gombot (ja, a Dimenzióközi Előírások szerint mindenfajta megsemmisítéssel vagy rombolással kapcsolatos gombnak pirosnak kell lennie - napersze ez nem olyan hagyományos műszerfalas gomb, csak egy matrica vhol elszórva az egyik fiókban, amit fel kell ragasztani a falra, és megnyomni jól az Előírt Időpontban).
Na kezdek ideges lenni, ami nem jó előjel ilyen munka előtt, megyek is.
Té-mínusz-31
"Eltöröljük a világvégét"
"Ha nyerünk, maradunk"
"Istennel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a 35. és 36. napi Életről"
stb.
Univerzumszerte bizonyos pártok választási ígéreteiben jelentek meg a fentiekhez hasonló lózungok, de ne higgyétek el ezeket annyira sem, mint az adócsökkentést, meg a jólétet (az ingyen sört azt igen, modernebb civilizációkban az már alap).
Amúgy haha, nagyon ügyes, ha nem jön be, akkor úgyis mindegy, ha meg bejön, akkor ők lesznek a megváltók.
(De nem lesznek.)
Különben néhány helyen - ahol épp a következő 30 napban lesz - elég nagy a választások tétje: most képzeljétek el, hogy akik ekkor jutnak hatalomra, a világ végéig fognak kormányozni!
Hát nem szörnyű??!
(Muhahaha!)
Té-mínusz-30
Olvasói levelekből, és egy, a minap a hír hallatára nukleáris öngyilkosságba menekült civilizáció túlélőitől kaptam kérdéseket, melyek kb. arról szóltak, hogy "és akkor most mi legyen, akasszuk fel magunkat vagy mi a pöcs"?
Nos, a félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy senkit nem buzdítanék idő előtti öngyilkosságra holmi világvégi hangulat miatt!
Az legalább akkora balfékség, mint egy coitus interruptus álmaid nőjével!
A világvége napja olyan nap, amit senkinek nem szabad kihagynia - a Világmindenség egyetlen hatalmas orgazmusban* alakul át az őt követő Semmivé!
* Legalábbis ezt olvastam a marketinganyagban.
Aztán a fene tudja, még soha nem próbáltuk.
Té-mínusz-28
Na! Most kaptam a hírt, hogy helyi idő szerint ma délután 5 és 7 óra között világvége-főpróbát tartunk! Hogy őszinte legyek, a leghalványabb fingom sincs, mi fog vagy minek kellene történnie, de asszem valami olyasmi, hogy úgy csinál az Univerzum, mintha megsemmisülne, de mégsem.
(Amolyan tettetett orgazmus lesz, höhöhö.)
Elvileg csak 1-2 pillanat lesz az egész. Nem, ne kérdezzétek, gőzöm sincs, hogy fájni fog-e, mindenesetre epilepsziások, villamosh-vezetők és elvakult politológusok ne orál-szexeljenek az adott időintervallumban!
Ha minden jól megy (=el nem kúrom), akkor még találkozunk, élvezetes főpróbát mindenkinek!
Té-mínusz-2
Hát csesszétek meg ezt nem hiszem el!! Most kaptam a hírt, hogy az eredetileg 22 nap múlva bekövetkező Világvégét előrehozták 20(!!!) nappal, és így holnapután (2 nap múlva) lesz végrehajtva!
Szal bazmeg, az eszem megáll! Jójó, eddig is tettem a dolgom, elemeztem, szervezkedtem, akármi, de erre mégsem számítottam! Azt mondják, annyira jól ment a főpróba, hogy igaziból nincs mire várni (merthát ugye az esemény után már nem lesz SEMMI, aminek számítana, hogy mikor is lesz (lett) vége a világnak), ezért nyugodtan be is fejezhetjük ezt a cécót (vagy cicót? mindegy).
Én itt nagy nyugodtan baszom a rezet, bulizok, napokat robbantok fel, gazdasági folyamatokat állítgatok recenzióra vagy mi a szöszre, legendás irodalmi műveket gyurmázok depresszívvé a szemantikus térben, kisebb renitens isteneket utasítok rendre (hatósági jelvénnyel), kezdő prófétáknak játszom az ügyfélszolgálatot, nameg persze élvezkedem a csillagközi térben, mint egy bézbólütős kölyökcsapat a porcelánboltban...
Erre meg mi történik?? Na mi? Persze hogy betoppan a főnök, hogy "látom maga nagyon ráér... na akkor kicsit begyorsítunk"... aargh.
Hát most annyira bepánikoltam, hogy hirtelen még a Piros Gombot sem találom.
Na fasza.
Az lenne aztán az über égés, ha ezt is elkúrnám...
De csak nem.
Drukkoljatok!
Té-mínusz-1
Gondolkodtam, mi legyen az utolsó üzenetem az Univerzum lakóinak, de nem jutott eszembe semmi értelmes. (Jellemző vazzeg, hogy pont egy ilyen napon...)
Igazán jó volt veletek, és szívesen mondanám, hogy "majd egy következő életben még találkozunk!", vagy hogy "viszlát a pokolban / mennyben", de igazság szerint a Nagy Reccs után annyi sem marad a Világegyetemből, mint... mint... mint... naszóval kurvára semmi.
Még egy űrlégyfingnyi fotondarabka sem. A létezés legapróbb rezdülése sem. Sem a csillagközi, sem a szemantikus, sem a kiber, sem a Rákóczi tér - gyors közvéleménykutatásom alapján ez utóbbit sajnálják magasan a legtöbben - egyetlen momentuma sem. Sőt, még Isten sem.
Egyedül a Semmi lesz, az viszont olyan töménységben, amihez képest 90 milliárd öngyilkosságra elszánt, "A Teljes Téridő Kontinuum Legszerencsétlenebb Pándimenzionális Balfaszai" 13-szoros bajnoki címével rendelkező depressziós blogger látványa is egy örökkévalóságba nyúló vidámparki ünnepléssorozatnak számít.
De ezzel már ne törődjünk, nem a mi bajunk.
Viszlá... akarom mondani sziasztok, lények!
Meg izé, csak semmi pánik, nem fog fájni (asszem)!
Té-mínusz-0
Figyelem Figyelem!
Tisztelt Univerzumpolgárok (És Pistike), Isten Üzenete Következik Hozzátok, Így Legyetek Szívesek Idesütni!
"Talán Már Feltűnt Néhány Figyelmesebb Lakónak, Hogy A Világvége Folyamata Még Nem Fejeződött Be Teljesen.
Igazság Szerint Kisebb Technikai Problémák Adódtak, Amiért Elnézést Kérek.
Viszont Ezennel Megkérném Önöket Egy Apró Szívességre.
Kérem Fejlődjenek Fel Kettes Sorokba, És Sétáljanak Bele Az Önökhöz Legközelebb Eső Napba, Feketelyukba vagy Negatív Energiaörvénybe.
Ennek Megszervezésére Ezúton Kérném Fel A Helyileg Illetékes Ügyfélszolgálatokat.
Miután Megtörtént, Megkérem A Technikai Kollégákat, Tépkedjék Le A Csillag Képeket, Szívják Össze Az Űr Ködöket, Semlegesítsék A Csakrákat, Dákóikkal Lökjék Egymásba Az Égi Testeket, Majd Dőljenek Magukba.
Köszönettel Az Együttműködésért, És Mégegyszer:
Elnézést Az Okozott Kényelmetlenségekért,
*Isten*"