Általában a jóléti társadalmak rákfenéje a népességfogyás, a közösség elöregedése. Jelen dolgozatomban ezt a témát igyekszem alaposan szemrevételezni, körüljárni, a settenkedő nemzettragédia előtt jó egy lépéssel szökellve.
Közéleti huhogóink, önjelölt szakértők garmadája vészmadárkodja tele a közbeszédet a magyarság fogyásának fenyegető rémével, elültetve a valóban rémisztő képzetet az egyszerű blikkolvasóban, hogy valamikor 2100-2200 környékén már csak egyetlen, ősöreg magyarajkú marad, aki bárhogy kepeszt, nem talál párt magának és így visszavonhatatlanul pont kerül históriánk utolsó fejezetének végére.
A matematika nemzetközi nyelvére lefordítva a népességfogyás az alábbi képlettel írható le:
Szü < Hal
ahol "Szü" = az élve születések, míg "Hal" = a halálozások száma.
Namármost, miféle okok húzódhatnak a háttérben, vegyük hát pontról pontra:
1. Popószeksz. Úgy vélem, ehhez nem kell kommentár. Amennyiben kedvesünknek nincs kezeletlen végbélsipolya, úgy még extrauterén, abdominális graviditásban sem reménykedhet az elárult utókor.
2. Olcsó ún. "kotongok" és más fogamzást gátló, természetellenes praktikák. Undiság.
3. Öreg és ronda nők. Sajnos a fájdalmas igazság az, hogy a nők életük utolsó háromnegyedét fonnyadt, rikácsoló csoroszlyaként élik le, akikre már jóérzésű férfiember nem fanyalodik.
4. A büdös és idegesítő csecsemők. Sokan sportot űznek abból, hogy elárasztják mások üzenőfalát a tojásfejű, püspöklila, gusztustalanul magzatmázas csimotájuk képeivel, akire ráadásul a divatosnak gondolt "Balambér" illetve "Süllő" nevet aggatták a keresztségben. Egyetlenegy unalmasabb és elborzasztóbb dolog van ocsmány, idegen kölkök nézegetésénél, az a Candy Crush meghívó.
5. Sokan halnak meg. Most nem szeretnék nagyon a dedóba lemenni, de ez tényleg ennyire pofonegyszerű. Szinte látom a képernyő előtt tamáskodva ciccegő olvasótábort, ahogy egyemberként kishitűsködik. A titok nyitja: ne haljunk meg. Napi szintű gyakorlást igényel a feladat és könnyen lebukik, aki ellazsálja.
Az okok kimerítő feltérképezése után végezetül nézzünk most mélyen magunkba. Valóban akkora probléma, ha megszűnnek a tumultózus jelenetek a hypermarketek pénztárainál vagy az autósztrádákon péntek délután? Vajon baj, hogy mindig lesz parkolóhely, közel a bejárathoz? Fogvacogtató érzés lenne, ha állásinterviewn mi lennénk az egyetlen aspiránsok? Ugye nem. Kezünket a szívünkre téve el kell ismernünk, honfitársaink túlnyomó része felesleges kenyérpusztító, tülekedő tulok.
Országunk felvirágoztatásának záloga, az egy főre eső GDP növekedésének leghatékonyabb módja, ha erőforrásainkat az egy főre eső egyengetőüllők számának gyarapítására fordítjuk. Fogyjunk együtt!
