Van egy ismerősöm, óramutatót gyűjt. Mindegy, hogy miniatűr női karóráé, kakukkos- vagy toronyóra mutató, a lényeg, hogy kismutató legyen. Nem jó neki a gyors nagymutató, pláne a rohanó másodperces, neki csak a kicsi kell. Mert abban van az idő.
Ahogy a kismutató körbejár, éveken, évtizedeken keresztül. Lassan megy, mindenre van ideje, semmi nem kerülheti el a figyelmét. Mindent, de tényleg mindent elraktároz. A kismutató, az ráér. Nem marad előtte rejtve semmi, magába szívja a történést.
A nagymutató percenként mozdul egyet, ugrál, figyelme kalandozik. Ha valami lassan történik, a nagymutató észre se veszi, átsiklik felette. A megfontoltan olvasó ember lapozása, amíg a tojás megfő, vagy ahogy kád tele lesz a fürdővízzel. Ezek mind eltűnnek a rohanásban, a percmutató nem képes begyűjteni a pillanatokat. Csak a kicsi, csak a lassú.
Van egy másik ismerősöm, ő cipőt gyűjt. Kizárólag jobb lábasat, a balosakat dobja elfelé. Mert minden nagy út, a felfedezések, a hódítások egy kis lépéssel kezdődnek el. És az ember mindig jobbal lép először, legalábbis azok, akik vitték valamire. A cipőkben pedig benne maradnak ezek a lépések, a kezdetek. Amikről később elfeledkezünk, pedig talán a legfontosabb dolgok az egész utazásban.
Egy egészen másik ismerősöm pedig olyan cipőket gyűjt, amiken mutatók vannak. Csakis jobb lábasakat, és csakis kismutatóval. Fene se tudja, hogy miért. Ő kért meg, hogy tegyem ki ezt a posztot, hátha valaki küld neki egy kismutatós jobbos cipőt. Mert a gyűjteménye jelenleg igen szegényes, nincsen benne semmise.
