Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

Boldog halottak napját!

2011.11.02. 07:03 21méter

Azt mondják, hogy két dolog biztos, az adó és a halál. Azért ezt így nem fogadnám el. Ha jobban körülnézek, még akár a tudósaink között is akad néhány offshore lovag, aki bizony nem adózik. Tagjaink többsége - ide nem értve szánalmast - élő személynek mondható, ezért még a halál esetében is lehet ellenbizonyítás. Még van hétmilliárd élő ember a földön, nem biztos, hogy mindegyik meg fog halni. Hiszem, ha látom.

Egyébként nem nagyon értem ezt a hájpot a halottak napja miatt. Gondoljunk bele, akikről szól ez az egész már nem is élnek! Hogyan örüljenek így a sok virágnak, meg a sírjukra csorgó gyertyaviasznak. Igazából a gyerekek ünnepének tartom én, ilyenkor bátran bóklászhatnak a temetőben és szabadon meggyújthatnak szinte bármit. Személyes kedvencem az volt, mikor a temető közepén lévő feszülethez tettünk mécsest. Ilyenkor gyakorlatilag már a föld is lángolt a sok széjjelfolyó sztearin miatt. Egészen biztosan ez lehet az egyik oka a mai napig kontrollálhatatlan piromániám kialakulásának. Szóval addig-addig gyújtogattunk, míg az űrhajós sapkám hosszú száron lógó bojtja meg nem gyulladt. De ne aggódjatok semmi komoly nem történt, nem lett puncifülem, mint Niki Laudának. Mondjuk légitársaságom sem. Persze azóta is szívesen olvasztok gyertyát a markomba, amelyet rágószerűen rágok, míg meleg. Pont úgy, ahogy egy érett búzakalász szétmorzsolásakor az ocsú kifújása után maradt búzaszemekkel is teszek. A leggusztustalanabb halottak napja reklámarc pedig a gyufaárus kislány.

Innen kívánok boldog halottak napját minden érintettnek!

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr643346215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frick László Emlékzenekar 2011.11.02. 07:44:40

Pedig nagyon egyszerű, Méterem!
Adva van két műanyagedény, ezekben cementszerű és szinte fajsúlyú szürke por. Hát éppen kinyithatnám, le van hegesztve, de elég ügyes vagyok, mindkettőt.
Mind a két embert szerettem, míg élt. Pedig az egyikük nagyon kiborító is tudott lenni. Részletekbe nem mennék bele idekint, de az a lényeg, hogy az egyik, amíg élt, azt szerette volna, ha hamvasztás után a szerettei sírjában lennének a hamvai és gyújtanék gyertyát meg ilyesmi.
De tényleg ne menjünk bele, hogy a Szürke Porok, jórészt mindegyikben ua a foszfor ásvány van, egyikfoszformikula nem jobb vagy rosszabb a másikfoszfor mikulájánál. Tényleg, kegyelezti okokbóél se mennék bele, hogy most már így örökre megsemmisített Levéltáros tettemmel szembnesítvén, mit tettem Fné L. Margittal. (vagy az emlékével, arról nem tudósít A Nagy-nagy Moralista, hogy él-e, hol-e)

A másik szerettem véleménye az volt, hogy LÓFASZ! Kinevette az egész haccacerájjt a "halottak napja körül" és annak ellenére, hogy szilárd természettudományos alapokon állt, míg élt, azt mondta, hogy a seggberúgásom erejég hajlandó revidiálni az álláspontját és jól picsán rúg (nem segget mondott) ha merek neki gyertyát gyútani vagy effélékel bohóckodni, amikor ő foszfor lesz jórészt ki tudja, hol, nembeszélve azon mikuláiról, amik a kreamtórium környékén a temetőre, a forgalmas aszfaltra meg a közeli cukrászda teraszára hullottak alá, körbenyalt fajlajtokra...-
Tehát, hogy is mondjam el, juj, ez ... mindegy, én szégyentelen vagyok, én akár egy ilyen szót is minden szemérem nélkül mondok ki
becsületbeli dolog is egy egykor volt ember valahai elvárásainak legaklább egy picit megfelelni.

persze vannak még egyebek, pl a konvenciók (ez egyik szeretttemet érdekelte, a másik azt mondta, hogy a faszomat belé, pedig nem volt fasza)

kiraaaaa 2011.11.02. 09:05:23

Gyerekkori emlékem a kabátkiégetés volt, s lehetőleg mindig a legfrissebb leendő téli kabátom lett az áldozat.

De lehet ezt is a virágárusok találták ki, mint a többi sátoros ünnepet: pl. Erzsébet-nap.aztán a Mikulást pedig a csokiárusok.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.02. 12:09:34

Sose jártam temetőkbe, azt meghagytam a gruppiek-nak, mint ahogy az Edgar Ellen Poe versek felolvasását és a síron masztizás örömeit is e romantikus környezetben.

Ellenben most szólok, hogyha meghalnék, hivatalosak vagytok az AFTERpartimra, muhaha!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.02. 12:25:28

@Frick László Emlékzenekar:

Szerintem nem mondunk ellenkezőt. Valóban becsületbeli ügy az elhunyt végakaratának, kívánságának és emléke ápolásának az ügye. De miért kell hozzá külön nap, kérdem én. Qui prodest?

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.02. 12:26:15

@LadyCarambole:

Mikor lesz? Pontos dátumot kérnénk, mert még egy nyamvadt blogtalit is hónapokig szervezünk!

szanalmas 2011.11.02. 14:35:55

@21méter:

Mi a faszt kell ápolni egy emléken, talány bizony megfázott, de pedig egy emlék nem fázik meg soha! Én nem láttam tüsszögést a Total Recallban sem!

@kiraaaaa:

Pedig ez nem igaz, a gyertyaárusok találták ki az egészet, azaz a papok! És az emberek kitolonganak a temetőbe, felgyújtják, aztán pont a megemlékezésre nem marad idő, mert lejár a parkolójegyük!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.02. 14:54:49

@szanalmas:

Gondolom te is ápolgatod a pöcörődet, pedig senki sem emlékszik rá, hogy mikor működött utoljára.

szanalmas 2011.11.02. 15:32:00

@21méter:

Te csak ne gondolj a pöcörőmre, puncifülű!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.02. 18:52:36

@21méter:
Majd igyekszem jól időzíteni, de különben is, ha bekövetkezne, lerúgod magadról a nőt, aztán jössz és kész!

@szanalmas:
Ha pirosan világít időnként az orrod, akkor ezen ne csodálkozz!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.11.02. 19:36:00

Nem tudom, mit gondoljak ezzel kapcsolatban. Ha csak molekula-szőttesek vagyunk, akkor mindegy is. Ha nem, akkor itt kérek megértést minden elhalt szerettemtől, amennyiben csalódást okoztam. Ugyanitt fogadom a gratulációkat is.
@LadyCarambole: Lehetne péntek este?! Idén már nem maradt túl sok szabim...

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.11.02. 20:05:18

@szanalmas:
az milyen az a puncifül?
a métereséé olyan? nekem normális fülnek tűnt
És akkor ARRA is lehet használni, meg szlotty-szürcs is?
woooooow

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.02. 23:20:52

@LadyCarambole:

Igenis, Madame Kárcsié!

@Zsit (nyau és rémizé):

Csak dörmice és nyomi-nyomi közül lehet választani.

Frick László Emlékzenekar 2011.11.03. 02:27:42

@21méter: Azért kellenek a valamilyen világnapok vagy évnapok vagy évfordulók, mert az emberek többsége rendszer-kedvelő. Rendszert akar már kisbaba kora óta, percre-pontosságot és kiszámíthatóságot. Így lett ppl Jézus születésnapja és halálanapja hozzáigazítva a már amúgy is sátorosünnephez. Ugye, azt az arab csillagászoktól tudjuk, hogy mikor volt olyan Szupernóva-kitörés, ami nappal is fénylő csillag képében jelentkezett és azt is, hogy Jeruzsálemben mikor volt egy különösen nagy , az eget is elsötétítő porfelleggel érkező számum. Azt is tudjuk, hogy csak A Fény Évszázadai című BBC tudományos kisfil 3-4 duplomás, Dr és bölcsész készítői gondolták azt, hogy Arisztotelesz krában már fűzött-és kötött, a mai nagylexikonokra emlékeztető könyvek voltak az Alexandriai nagykönyvtárban. (Annyi jóízlés volt bennük, hogy a nerd szemüveges könyvtároslányt lehagyták a filmről) Ennekmegfelelően képzelik az5t, hogy Jézus nem élt, mert ha mégis, akkkkor analfabéta volt, ugyanis, ha nem, akkor XXVII. kötetes, 137 kg-os életmű marad utána. Pedig csak arról van szó, hogy Jézus korában egy kereskedő, ha a legszükségesebb följegyzéseit vitte magával, akkor azok két öszvér hátára voltak kötözve birkabőr tekercsek formájában, ugyanis a papírusz kurvadrága volt. Jézuséknak meg összesen volt egy szamaruk. És Jézus olyan tanítást akart, ami nem több 10-12 fejben is megjegyezhető egyszerű mondatnál. Jellemző, hogy jóformán ma sem értik meg (fogják föl) egyiket se, itt van mindjárt a Boldogok a lelkiszegények kezdetű... Ezt azóta is ANYAGISZEGÉNY-nek magyarázzák pro a buttavallásosok és CONTRA a jelentős tudósok is. namármost, ha még a legjelentősebb tudósaink is ekkora buták, akkor mit vársz? Muszáj a naptárba bejelölni egy kurva napot!

Frick László Emlékzenekar 2011.11.03. 02:34:31

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Ezért kell mindig valami semmitmondó hülyeséget odabaszni a paraszt elé, nesze disznó, egyé, moslék ( Varánusz, Hírcsárda, Őrjöngjünk Venszan, Gyerekszoba, Strange & Fashion, Autózz! Apple blog, W , Antagon, Mandiner, comment.com , Török Gábor Elemez, Kettős Mérce, Proszektúra, Egyenlítő TV , ICA, Csajok és Pasik, Szakítós blog, Testimesék, Lülönleges Autók Blogja, Szily blog [méteres lófaszokkal negyedévente a ] Hét bloggere (negyedév bloggere] Modoros blog . Nívó blog [Vitassuk meg%!-de ne írjá bonyolútat, mer ússe ércsük] Portugál szeretők i tak dalse, i tak dalse

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2011.11.03. 09:55:29

@Frick László Emlékzenekar: na most ezen a listán olyan szépen összemosol mindent, akármely jóoldali médiaszakos megnyalná mind az ujjacskáit

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.03. 10:20:07

@Frick László Emlékzenekar:

Nem vagyok biztos benne, hogy ezért érdemes lenne egy napot kijelölni, hiszen, ha valakinek ez nem belülről, szívből jön, akkor csak a kalmárok járnak jól megint. Hacsak nem arra gondolunk, amit még a foxi-maxi képzőn is tanítottak, hogy a mennyiség egyszer csak átcsap minőségbe. Mert erre is lehet bazírozni. Például a Magévnél is volt még 72'-ben több tízmillió értékű nem szabványos kábeldob készlet. Aztán mégsem lett belőle alapanyag a gépiparban, csak legfeljebb néhány tízezer forintos keresetkiegészítés a raktáros elvtársnak.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2011.11.03. 19:00:14

@Zsit (nyau és rémizé):

Hogy teniszhasonlattal éljek. Egyesben állítólag csak a fenti lehetőségek vannak. De persze, mint tudjuk párosban és vegyespárosban azért szélesebb a pálya.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.11.05. 05:17:55

Tulajdonképpen egy diadalmenet az egész. Kimennek megünnepelni, hogy túlélték őket. A relikvia piac meg rámozdult, hatalmas üzlet :) A május elsejei felvonulás utódja lett. A vatikáni utazási iroda meg dörzsöli a markát, hogy még egy ünnep a magyar naptárban, aminek ők szabták meg a napját.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.11.06. 01:05:18

@nomad:

Most zavarba hoztál. Eddig nem tudtam, hogy Rómában a magyar munkaszüneti napok kézben tartása prioritásnak számít, ne adj' Isten presztízskérdés, de most már igen. Amúgy mi végett?

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.11.06. 05:02:34

@"the dragon": Pillanatnyi nagyjaink szívesen neveznek minket keresztény országnak, pedig csupán keresztény vezérlésű ország voltunk. Ezt erősítené a nemzeti ünnepekért folytatott harc. Egyszerű marketing, minden eszme hatalmas energiát fordít arra, hogy nélküle a fű se nő. Szoktam mondani, hogy az őseim 10 ezer kilométert vándoroltak és sikeresen ideértek. Ehhez hatalmas tárgyaló képességgel rendelkező vezérek kellettek, akiket ide érve rögtön lecseréltek helyben uralkodókra. Az új marketing alapjait pedig Rómában dolgozták ki, anyagilag sem ingyen. A régi garnitúrát meg gyorsan lecserélték. A rendszerváltáskor szerintem hideg is kirázta őket arra a gondolatra, hogy esetleg valóra válik nagyapám álma - szkaresz.blogter.hu/417352/nagyapa_allama
Pedig kemény nyakú pogány őseink mind a mai napig hiányoznak nekünk szkaresz.blog.hu/2007/12/23/koszonj_oseidnek A magyar: Nyugodjék békében - béke poraira! jól szemlélteti a szerintem természetes hozzáállást a halottak világához. Üdv

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.11.06. 09:39:33

@nomad:

Egy efféle komment után már rá sem merek kattintani a saját kézzel írt blogodra... Gondolom a szexuális életedről szól.