A jövőbelátás nem különleges adottság, csupán egy mindenkiben meglévő képesség, amit rengeteg gyakorlással lehet tökélyre fejleszteni. A jövő ugyanis nem véletlenszerűen következik be, a jövőt a múlt és a jelen határozza meg, és aki ismeri a múltat, helyesen értelmezi a jelent, az látja a jövőt.

Ha mindenkiben megvan ez a képesség, akkor miért vagyunk kevesen jövőlátók?

Dolgozatomban feltárom a probléma gyökerét és megmutatom a kiutat; legyen a jövő mindenkié!

Nem akarom hosszan és bonyolultan fejtegetni, hogy miként kapcsolódik össze az evés és a jövőbelátás képessége, van erről információ az interneten, például itt. Ezek alapján mindenki láthatja, hogy a szinkronevés a leghatékonyabb módja annak, hogy eddzük jövőbelátó képességünket: aki úgy eszik, hogy semmi nem marad a tányérján, ÉS minden egyszerre, az utolsó falatnál fogy el, az szinkronevő: a kezdeti – különálló! – ételekből látja, mikor mennyit kell ennie ahhoz, hogy semmi ne fogyjon el idő előtt, de semmiből ne is maradjon felesleg. Azaz a múltat ismerve (már evett régebben), a jelent értékelve (miből mennyi van a tányéron) látja és alakítja a jövőt; tudja, miből mennyit harapjon, hogy a végére is tökéletes falatot kapjon.

A szinkronevés képességével kevesen rendelkezünk, mert a legtöbb emberből kiöli a gondoskodó anyai szeretet és az uniformizált kapitalista világ.

Katonák és szendvicsek!

A gyerekek nem tudják kipróbálni és fejleszteni szinkronevő képességüket, mert az anyák kompakt falatokat, ún. katonákat készítenek nekik. Nincsenek önálló ételkomponensek, a kenyér, szalámi, sajt, vaj már megbonthatatlan egészként kerül a gyerek elé, katona formájában. Minden falat komplex egység, elfogyasztásához nem kell gondolkozni, csak hamm, bekapni. Az első is ugyanolyan, mint az utolsó, de ez nem a gyerek érdeme, még csak küzdenie sem kell érte. És amiért nem küzdünk, azt nem is értékeljük, és nem is leszünk többek általa.

Később, kiskamaszként a fiatalok bekerülnek a szendvicshálóba: a gyorséttermek hamburgerei és a tízóraira bepakolt szendvicsek szükségtelenné teszik a szinkronevést, a szendvics (az óriáskatona) gondolkodás nélkül fogyasztható. Mire a gyerek felnőtt lesz, kiveszik belőle minden szinkronevési képesség, és így a jövő halvány jeleinek a felismerésére sem lesz képes. Befolyásolására pedig végképp nem.

A megoldás egyszerű: már az egészen kicsi gyerekeknek sem szabad kész falatokat készíteni, az ételkomponenseket különállóan kell tálalni, rászorítva így a beosztásra, tervezésre a gyereket. Ezzel a módszerrel szinte erőlködés nélkül alakul ki a szinkronevés, amit kicsit továbbfejlesztve eljuthatunk a szinkronicitás teljes uralásához (a fogalmat Carl Gustav Jung svájci pszichiáter alkotta meg, misztikus, különös véletlen egybeeséseket jelent).

Ha pedig valaki még mindig kételkedik abban, hogy a szinkronevés a jövő felé vezető út, akkor az nézze meg, hogy egy profi szinkronevő (én) hogyan használja képességét arra, hogy befolyásolja a jövőt és szinkronicitást idézzen elő: olvassa el ezt a posztot; micsoda véletlen egybeesés!