A mekdonác a modern lacikonyha. Az alapanyagok sokkal gyengébbek, az ízek silányak, viszont van mindenféle, étkezéshez szükségtelen dolog: pöpecül dizájnolt pufiszék, légkondi és csúszda a gyerekeknek.

A lacikonyhákban jóval nagyobb a választék, csodás kolbászokat és hurkákat tudunk jó karéj kenyérrel és kovászos uborkával jóízűen megenni, sőt, ha akarunk, sört is kapunk eledelünk mellé, mely mellett jókat kvaterkázunk a környék alkoholistáival

A donácban bármennyit is eszik az ember, még fér mellé, és zsír helyett észterezett pálmazsírban sütik az eledeleket. Az ételek ízét a különleges ételízesítők adják. Ezek mibenlétéről jobb, ha nem is tud az ember.

 A lacikonyhában a rendelés két mondat, az eladó már csak az árat mondja. A donácban idióta párbeszédbe kényszerítik a vevőt, a smartkártyánál (tizenhetedik üres és semmit érő kérdés, amivel azt az érzetet akarják kelteni, milyen nagy is a választék) már igencsak idegesen válaszol az amúgy nyugodt polgár. Az, aki el akarja kerülni a kérdésözönt, pontosan definiálja miből mit kér, és a második kérdésnél közli, hogy többet ne kérdezzen az eladó, ő pontosan definiálta a rendelést, a válaszokat vagy kitalálja, vagy a főnöke fogja megmondani elbocsájtása előtt.

A donácban a hulladék jóval több, mint maga az étel,  ez alaposan meg is drágítja az árakat.  Az ételmaradék egyik helyen ISO rendszer keretében szemétnek minősül, míg a lacikonyhában még a papírtálcát is elviszik a vendégek, jó lesz az gyújtosnak!