Ha hinnénk ilyen elvetelmült elméletekben, azt is mondhatnánk hogy a WC az embert az állatvilágtól elválasztó legfontosabb evolúciós lépcsőfok, de maradjunk csak annyiban, hogy valóban jelentős lépés volt ez a természettől való leválásunkban.

Az állat ugyanis a természetbe szarik, az ember meg nem. Persze a végén minden oda kerül vissza, de addig sem kell se néznünk, se szagolnunk a fekáliát. Az állatok pl. a vizeletüket nem sok mindenre használják, maximum a territóriumukat jelölik meg, míg a fejlett ember vagy megissza azt, vagy a partnere arcára permetezi a pisit szekszuális ajzásképpen. Még a legrégebbi romoknál is találtak klotyókat, ami jelzi, hogy bizony elég régen kiszakadtunk mi már a természetanya testéből! Az ókorban még ismerték a csatornázást, meg a vízvezetéket, amivel megoldották, hogy a tenger- vagy az esővíz kimossa dzsuvát, de a sötét középkorban volt egy erős visszarendeződés, s mintegy a Rousseau-i elgondolások előfutáraként egyszerűen csak az utcára löttyintették a kakát, ahol a disznók felzabálták. Jelzem, a jelenséget észlelték a japánok is, akik egyenesen a vályúba irányították az emberi végterméket. De Ázsiában amúgy is minden fejlettebb meg tisztább volt, és ma is az, elég csak a mai modern, érintőképernyős vécéikre gondolnunk vagy a külön vécépapucsra!

De szerencsére ma már ismét röneszanszát éli a toálett, életünk szerves részét képezve nap mint nap.

Van, aki angol öblítős klotyón, ülve hozza létre a végterméket,

van, aki a francia vécé aka pottyantós budi csöndes magányára esküszik, 

míg a világ nagyobbik része a japán vécének mondott guggolós verzét használja, ami egész Ázsiában elterjedt, ahogy azt magam is tapasztaltam, és bizony igen jó kondíciót biztosít!