A Matolcsy-féle gazdaságpolitikát sokan próbálják megérteni, még többen magyarázni. Ellenzői szerint csupán ötletszerű intézkedések összefüggéstelen halmaza, támogatói pedig a világnak utat mutató, nem ortodox rendszerről beszélnek. Egyiküknek sincs igaza, mert mint annyiszor, a kulcs mélyebben, a tudatalattiban rejlik. Ahhoz, hogy megértsük Matolcsy gazdaságpolitikájának lényegét, a pszichológia területére kell merészkednünk.
Amikor 2010-ben Miniszter Úr elindította a gazdaságpolitikáját, nem illette azt senki szakmaiatlan jelzővel, nem volt benne semmi olyan lépés, ami szokatlan lett volna egy eladósodott országban, világgazdasági válság idején, új kormány színrelépésekor. Nem volt tervben akkor még a magánnyugdíjpénztárak államosítása, az EVA megszüntetése, agresszív különadók bevezetése. Csupán a szokásos dolgok, itt egy kis adóemelés, ott egy kis engedés, hogy annak kedvezzen, aki neki kedves.
Első lecke: a magánnyugdíjpénztárak államosítása.
Magyarország az Európai Unió tagja, követjük és tartani próbáljuk az EU államháztartási hiányról szóló előírásait (max. 3% GDP-arányos hiány). 2010 augusztusában volt egy lengyel-magyar kezdeményezés, hogy az államadósság szabályait módosítsa az EU. Összesen kilenc ország fogott össze azért, hogy az a sok pénz, ami az államháztartásból a magánynyugdíjpénztárakhoz kerül, ne legyen kiadásként elszámolva, maradjon az állami szektoron belül, azaz ne növelje az államháztartás hiányát, amire nagyon szigorú EU előírás van. Gyakorlatilag csak ez a fontos az Euró bevezetésére. EU beintett, mire Matolcsy vére fölgyűlt a fejében, és ordított egyet az irodájában: ha szarakodtok velünk, akkor államosítunk! Visszavágott azonnal, keményen, ahogy megszokta.
Második lecke: különadók.
Ahogyan a németek, belgák, szlovákok, lengyelek stb. bevezettek különadókat a legjövedelmezőbb iparágakra, úgy akarta Matolcsy is kérni a nagy profittal rendelkező ágazatok hozzájárulását a válság legyűrésére. Csak két évig, 2010-ben és 2011-ben kell fizetni a kibírható mértékű adót, szólt az első terv. A Bankszövetség keményen próbált tárgyalni, kivonulnak a magyar piacról a pénzintézetek, mondták, és Csányi is lebegtette, hogy Szlovákiába átteszi az OTP székhelyét. Nem kellett volna keménykedni, mert Matolcsy megint felszívta magát, és bejelentette: marad a különadó 2012-ben is, és több lesz már 2010-re is, mint ahogy eredetileg tervezte. Ismét visszavágott, keményebben, mint bárki gondolhatta volna.
Harmadik lecke: IMF.
2008-ban még kellett egy IMF megállapodás, pár hétre volt az ország a csődtől, de az Orbán kormány már kissé fellélegezhetett, így nem akartak pórázt magukra. Amikor az IMF tárgyalóküldöttség 2010-ben a lejáró megállapodás újrakötését szorgalmazta azzal, hogy szerintük Magyarország még nem érett a pénzpiacról való finanszírozásra, Matolcsynál elszakadt a cérna. Nem szolga vagyunk, hanem egy erős és független ország, ordította az irodájában, és meghirdette a pénzügyi szabadságharcot, a frontális támadást az IMF ellen. Visszavágott, mert az IMF megkérdőjelezte a teljesítményét.
Nem sorolom tovább, ebből is látható, hogy Matolcsy döntéseit eleinte a ráció mozgatja, majd ha ellenállásba ütközik, döntései már érzelmi síkon születnek. A brutális visszavágás kényszere gyerekkorából eredeztethető, de jelen dolgozatom nem foglalkozik a kancsalokkal szembeni iskolai erőszakkal, ezért csupán azt javaslom, hogy aki tudni akarja, merre halad a magyar gazdaságpolitika, az keresse azokat, akik Matolcsyval vitatkoznak: arra fogunk haladni, legyűrve mindent, ami ellenáll.
