Az elején utalnék arra a megjegyzésre, hogy én egy hülye vagyok, ami konkrétan elhangzott egyszer, egészen pontosan tízszer, és nem igaz, de ezt gondolom mindenki tudja, csak azért szokták rám mondani, mert irigyek és idegesíteni akarnak, ami hülyeség, hiszen a nyugalmam akkora, mint a szikla, amit szellő meg se rezzent, de a vihar se, ezért ezt a fejemhez vágni sem egyszer, sem tízszer nem érdemes, mert akkor se lesz hatása, ha netántán valaki úgy gondolja, hogy megpróbálja tizenegyedszer. Pont, levegő, folytatom. Okos okos okos, mondogatom magamban, okos vagy fiacskám, ne törődj ezekkel, hát ezek ilyenek, csak a szapulás, a bajkeverés, métely van a lelkük mélyén, a felszínen meg habzik a gúnysav, fikakultúra, már ha kultúrának lehet nevezni a kultúra hiányát, a takony meg leszédül, mert ez már neki is megalázó, de te okosabb vagyok, hát nekem ne mondják, mert akkor én majd vissza, és aki velem szájal, az olyan, mintha egy okossal szájalna, axióma, evidencia, elfogadja a legfelsőbb bíróság is, bizonyítani nem szükséges. Csak mondom, hogy így van, mert ezt is szokták, hogy amit mondok, azt nem veszik komolyan, nevet a szájuk, gúnyosan húzzák, elfordulnak aztán azt hiszik, nem látom, pedig látom, mert én nem fordulok el, az én szám egyenes, nem gúnyos, még akkor is egyenes, amikor lehetne gúnyos, és mindig lehetne, mert én vagyok az okosabb, aki nálam okosabb, az nem létezik, mert tudom, és amit tudok, az sok, annyi, amit senki más, tehát a legokosabb én vagyok, de nem gúnyos, mert a tisztesség az is én vagyok, és a példakép is, még ha erre elhúzzák a szájukat, de az is lehet, hogy a gúny beette magát a lelkükbe, ahogy a patkány a tehénbe. Hát így. Ja és a kép: az nincs.