Azt a sót értjük alatta, amit főzéshez használunk.
A kutatói körünk nem javasolja használni a finomított (kicsi, golyószerű izékből álló) verziót, ami bár jódozott (strummások/golyvások fokhagymája - ez nem az apró gluteus maximusukra utal), de teljességgel használhatatlan az adagolást illetően.
Az igazán nagyszemű, csodás kristályokból álló fajtát se válasszuk a főzéshez, mert ki szereti, ha egy csekélyke, fél kilós darab a fejtettbab-levesét kilöttyinti a tűzhelyre, ami persze odaég, és akkor jöhet a Cif.
Az elsózott étel rossz.
A sótlan szintén.
A főzősók kategóriájának elemzésekor fel kell tárnunk azt az ízlésterrort is, amit az utóbbi időkben (mínusz 2 évtől napjainkig) az egyes népbutító médiákok igyekeznek egyre jobban elterjeszteni.
Persze a motivációjuk pártolandó, hisz komoly szinglihordák és érett, függetlenedő tizenévesek (akiknek a szekszuális élete jó, a lá Juci ill. ..... na hagyjuk) képtelenek önnönmagukat a főzés általi tevékenységből kifolyólag emberi táplálékkal ellátni. Nem beszélve a hordák és tizenévesek leendő hímtagjairól, akik eme hiányosságok miatt valószínűleg elsorvadnak/tak.
A főzősó legnagyobb buktája a melegfelhozatal: