Azt se tudod melyik a futó te
paraszt, a ló meg hogy
lép, hát nem úgy
könnyedén belátható
Hogy a susztermatt neked
Jól áll.
(négyzet báró: a sakk – budapest, 2010)
A sakk játékról mindenki hallott már. Mindenki jól tudja, hogy rettentő rég találták fel valószínűleg a kínaiak és minél visszamaradottabb országból származik egy autista, annál nagyobb esélye van a sakk vébé megnyerésére. Kár lenne azt képzelni, hogy az is egy világesemény, mint a körling ebé, inkább hasonlít néhány retardált véresen komolyan gondolt, kelleténél jóval hosszabbra nyúlt társasjátékdélutánjára, de erre még visszatérünk. Előszöris nézzük magát a játékot.
A tábla harminckét fehér és harminckét fekete négyzetből áll és jó esetben valahogy így néz ki:
Elképesztően érdekes tény, hogy kezdéskor a tábla negyedét parasztok foglalják el, amiből világosan következik, hogy a népesség fele jobbágy. A maradék ötven százalék természetesen a királyi házaspár, futók, lovak meg bástyák. A professzionális sakkozók természetesen máshogy hívják a szereplőket, de mindez nem fontos.
[Szögletes zárójelben azért hozzáteszem, hogy manapság egyre kevesebb paraszt szaladgál már a nagyvilágban, nem is értem miért nem lehet már lecserélni a táblán őket, ingatlanügynökökre és taxivezetőkre.]
A játék lényege, ahogy a neve többé kevésbé mutatja is a sakkmatt. Sakkmattot rendkívül egyszerű adni a másiknak, elég úgy helyezgetni a figuráinkat, hogy az ellen királya meg se tudjon mozdulni a riadalomtól. Ilyenkor általában egy performansz jellegű jelenet játszódik le, miszerint a sakkmattot kapó játékos az ellenre borítja az táblát és az azon még ténfergő bábokat. Ínyenc vesztesek még a maradék bábuval is bátran dobálózhatnak, növelve a mókát.
Merthogy a sakk csupa móka az ugyanolyan köztudomású, mint egyéb dolgok. Elég csak bobby fisherre gondolni, aki például nemrég halt meg izlandon, vagy garry kasparovra, aki annyira szeret politizálni, hogy még boris jelcinnek is kampányolt. Lékó péter pedig minden idők legjobb kismókus szinkronhangja, vérprofi sakkozó létére.
Tehát ezek a kiváló férfiak és néha nők (ezek általában jómódú, művelt polgárok, akik furfanggal irányítják kényükre kedvükre az oktalan parasztokat) ilyen-olyan versenyeket rendeznek maguknak, hogy elfoglalják magukat. És a sakkvébé a kedvencük. Valójában mégse térek nagyon ki erre, mert ez nem érdekes.
Ami érdekes, hogy sakkozni nemcsak ezek a hírességek tudnak, hanem majdnem bárki. Felszerelés se kell hozzá, hiszen a lepukkant városi parkok tömve vannak idős félrészeg urakkal, akik naphosszat sakkoznak ha esik, ha nem. Méghozzá a tény, hogy éveken keresztül napi sok-sok órában teszik ezt életük végéig, remekül mutatja, hogy ők a legjobb mesterek.
Azt hiszem minden lényegeset elmondtam a sakkról, bár olyan apróságokra, mint sakkóra, vagy a kvarcjáték sakk nem tértem ki, de kétségtelen, hogy az alap, a lényeg a fenti írásban benne van. Nekem nem is maradt más hátra, minthogy elküldjem a kedves olvasót béltükrözésre. Hajrá.
