Egyre közelebb kopogtak a cipőtalpak a Móricz Zsigmond utca macskakövein, és a vöröshajú idegen, akin nagy, koszos malaclopó köpeny barnállott, összerándult az idegességtől. A Móriczra merőleges utca egyik bérházának falához simult, és kétségbeesetten nézett körül, hol nyerhetne egérutat. De tudta, hogy erre nincs remény. A feketecipősök elkapják, akármelyik kis sikátorba is surran be, akármelyik sötét kapualjba veti be magát. A feketecipősök másra is képesek voltak, emlékezett rá, kicsavart holttesteket vizionált az utca piszkos földjére, kitört fogak fénylettek az árkokban, mint elszórt aprópénz. Egyetlen lehetősége maradt.
***
-Most megvan a kis rohadék-szűrte a szót fogai közt Szanalmas, nem nézve társára, és sárbarna szemeiben eszelős fény villant. Egészen állatias arca lett most, és a bestális kifejezés egyre görcsösült a vonásain, ahogy a sarokhoz közeledett. A kabátja alól egy hosszú, fényes tőrt vont elő. Társa kérdőn nézett a gyilokra, ez talán mégse kellene, de mindegy, csak legyen most már meg-akaratlanul is, de mindketten visszatartották a lélegzetüket, ahogy lassan a kereszteződéshez értek.
***
A rőt hajzatú idegen egy kis sípot forgatott az idegességtől megmerevült ujjai közt. Egy utolsó gondolat suhant át az agyán, aztán jó erősen belefújt. A kicsi fémsíp, amire valamilyen okból a "brokkoli" szó volt karcolva, nem adott ki semmilyen észlelhető hangot..viszont történt valami: a vörös idegen körül rándult egyet a levegő, a járda anyaga hullámot vetett, a kapualjak sötétje reszketve fodrozódott. A szürke ég megborzongott, mintha fázna. Aztán az idegen előtt egy másik, egy sokkal nagyobb valaki jelent meg, aki az előző pillanatban még nem volt ott. A hirtelen megjelent figura jóval a vöröshajú fölé magasodott, ormótlan fejére ritkás tincsek tapadtak, és nedves fény csillant disznóorrán. A vöröshajú idegen tekintete végigfutott a semmiből előtűnt szörnyeteg otromba testén, dagadó, sörtés hasán, és az azon sorjázó három pár mellen; végül megállapodott a mangalicaszerű arcon, amin zavart, bocsánatkérő kifejezés ült. A malaclopós fiatalember kétségbeesetten felnyögött
-Jajh, csak őt ne...
A grotesz hústorony lesunyta busa fejét, és egy bánatosat röfögött, ami akár bocsánatkérés is lehetett volna.
-Miért pont te? Nju-njoh nem ért rá, vagy mi?
-Röff, hröff, nrhn-válaszolta a disznó, és kicsit megvonta zsíros vállait, csülkeit emelgette, mintha azt akarta volna mondani "én igazán nem tehetek róla, sajnos most velem kell beérned, de remélem azért nem vagyok terhedre", de akár azt is, hogy "ilyen az élet, de azért nincs harag, ugye?" vagy hogy "szörcsi szereti zsíros falatok de ez nem ő hibája". Hogy valójában mit is akart mondani az óriási mangalica, arra sosem derült fény, ugyanis a vöröshajú idegen nem firtatta tovább újdonsült társa ottlétét, hanem egy rövidet biccentett, és határozottan a Móricz Zsigmond utca felé intett.
***
A hosszú faszt tőrt markoló Szanalmas bosszús arcú partnerével a sarokra ért, felkészülve minden alattomos támadásra. Kivéve egy feléjük vágtázó, dühödt visítást hallató óriásdisznóra nem, aki a két feketecipősre vetette magát, rögtön amint befordultak a kereszteződésnél-a hegyes tőr ijedten fölfelé villant.
folyt köv.