Napjaink egyik legmegosztóbb közszereplője, elismert belsőépítész szakember. Kérlelhetetlen következetességgel hirdeti és lehetőségei szerint védelmezi a zsidó-keresztény hagyományok és az erre támaszkodó európai művészet szilajul ostromolt felépítményét.
Sajátos világlátása és divatjamúlt hajkoronája miatt, kinevezését követően igen hamar a nemtelen támadások kereszttüzébe került. A koncért, az - adófizetők által véres verejtékkel összekapart - állami támogatásokért reszkető, önjelölt önkifejezők természetesen azonnal elnyomásról és autodaféról kezdtek óbégatni, de lássuk be: valahol meg kell húzni a határt. A vereckei emlékmű oldalára bélsárral felfestett pentagram talán lazít a némelyeket belülről feszítő ekszpresszionista késztetések szelepén, de társadalmi hasznossága legalábbis megkérdőjelezhető.
Történelmi távlatba helyezve az eseményeket, egycsapásra szembeötlővé válik, hogy a szocialista éra - akkoriban kifogásolt - ízlésvilága, amit manapság "retro" néven kapott fel a modern, belvárosi - divatos szóval élve "hipszter" - tiszacipő-fetisiszták garmadája, korunk egyik meghatározó művészeti és önkifejezési csapásiránya. Az akkori, lázadozó, "elnyomott" véleménydiktálók hamari, degradáló és kukacoskodó ítélete bizony kapkodó és téves volt.
Fekete György karakán, sziklaszilárd értékválasztása és útmutatása pedig olyas igazodási pontot jelent, amely - bizton állíthatom - méltán szolgálhat majd a reménybeli, előbb-utóbb felcseperedő, valódi művész-generációk számára zsinórmértékként.
