A kovászos uborka a Jóisten ajándéka nekünk halandóknak. Strandon a hekk mellett fontosabb még a foszlós fehérkenyérnél is, de a bográcsban készült marhapörkölt mellé is ez dukál. Személy szerint a tojásos nokedlihez is szívesen fogyasztom, de akár egy közönséges parizeres zsemlét is ünnepi lakomává varázsol. Évek óta készítek házilag, de eddig minden tuti recept ellenére nem mindig sikerült elérni a konstans roppanós állagot. Hol kiváló, hol hervasztóan punnyadt lett. De most sikerült kikísérleteznem a tökéletes kovászos uborkát. Sok mindenre gondolhat az ember a kovászos uborka titkának. Levágod a végeit, mindkét oldalról behasítod majdnem végig, vagy hagyod az egészet a picsába és egyben hagyod. Kaporlevelet raksz bele, fokhagymagerezdet, babérlevelet, egészborsot, tormaszárat, vagy ne adj isten mustármagot esetleg koriandermagot. Szikkasztott zsemlét teszel a tetejére, kenyérserclit, netán karikázott krumplit. Azt kell mondanom tök mindegy, nem ez a lényeg. Az aranyszabály, hogy egy liter vízhez egy evőkanál sót adsz és a végén raksz bele valami keményítőtartalmút, amitől beindul az erjedés. Ez lehet a fent említettek közül bármelyik, de végszükség esetén két kanál liszt is megteszi. Az igazi lényeg, hogy ne rakd ki a kibaszott forró direkt napsütésre, csak a meleg kell neki, árnyékban is faszályos lesz, a túl sok naptól lesz puhos. Valószínűleg csak a spanyol viaszt találtam fel, de a hatalmas felismerés örömére fogyasztott bor utáni másnap enyhítésére iszok a remek kovászléből, de nem az egészségetekre. Szopjatok lovat!

kép innen