Erkölcsi világunk leginkább példaképek hatására alakul, még ha nem is tudatosan választunk mintát magunknak. Már fiatalként érdemes eldönteni, miféle emberek akarunk felnőttként lenni: jók, vagy rosszak. Ha jók, akkor olyan példaképet érdemes választani, aki maga is jó, ha pedig rosszak, akkor rosszat. Ez egyszerű és magától értetődő tanácsnak tűnik elsőre, de mindenki volt fiatal (kivéve talán Frikket), és emlékezhetünk rá, hogy nem volt fekete-fehér a világ: voltak vonzó dolgok mindkét oldalról, mintha a jó és a rossz nem egyértelmű lenne.
És ez pontosan így is van, ha nincs szilárd és minőségi értékrendszerünk, akkor nem tudjuk eldönteni a komplexebb dolgokról, hogy azok jók vagy rosszak. Ha viszont valaki korán meghozza a döntést (akár pénzfeldobással is, mert a döntés mindig jobb, mint a hezitálás!), hogy jó vagy rossz lesz, annak egyszerűsödik az élete: választ egy példaképet magának, egy domináns személyt a jó vagy rossz csoportból, és onnantól kezdve hamar felépül a példaképéhez hasonló saját erkölcsi rendszere is. Természetesen követni, és nem utánozni kell a példaképet, az értékeit kell magunkévá tenni, nem a mozdulatait, kinézetét, öltözködését.
Ha valaki nem választ példaképet magának fiatalon, akkor visszamarad az erkölcsi fejlődésben, nem alakul ki az a biztos alap, amire építhet felnőttként, mindig az aktuális környezete fogja meghatározni tetteit, nem pedig ő alakítja a környezetét. Teng és leng haláláig, hol a jókhoz, hol a rosszakhoz csapódik, de mindig csak egy kicsit lesz jó és egy kicsit lesz rossz, hiszen példakép híján a saját személyisége egyhelyben jár. És ezzel sajnos a világot se viszi előre, ami nagy baj, hiszen ne feledjük, az értéketika szerint a világ végső erkölcsi értelme és célja a magas értékű személyek lehető léte. Függetlenül az előjeltől.