A nagytömegek kedvéért iderakok egy idézetet a Wikipédiából*, illusztrálva, hogy mitől tudományos műhely egy tudományos műhely, és mitől szarlerakat a Wikipédia.

A kokárda (szalagcsillag) kör alakú, fodros szélű, nemzetiszínű jelvény, melyet eredetileg kalapra vagy sapkára, a nők esetleg a hajukba tűztek. Franciaországból terjedt el a 18.-19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar kokárdát március 15-én, 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

…

A színeket rendszerint a nemzeti zászlóról veszik, tulajdonképpen egy nemzeti színű szalagot meghajlítanak. Szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók: a zászló fölső (függőleges csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére.

A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani.

Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.

A Wikipédia itt meg is áll, pedig a kérdés adja magát: miért adott Szendrey Júlia Sándornak rossz kokárdát? Tudományos Műhelyünk, ahol Petőfi haláláról az igazat is el lehet olvasni, természetesen kiderítette az igazságot, és most publikáljuk.

A kokárda – avagy a nők szerepe a történelemben

Petőfi Sándor érzelgős alkat, a külvilág minden változására érzékenyen reagáló lélek volt. Ma úgy mondanánk, emó**.

Március 15-én a Pilvax-kör tagjai – a forradalom magja – felfokozott lelkiállapotba kerültek. Mivel a komoly dolgok (szórakozás, művelődés és forradalom) a férfiak kiváltsága volt, az emók az érzelmek levezetését csak egymás közt tudták megoldani: óriási orgiát rendeztek a Nemzeti Múzeum mögött. Szendrey Júlia ezt megtudta, és kicsinyes bosszút állt: mikor Petőfi kérte, hogy tűzze hajtókájára a kokárdát, egy ördögi mozdulattal átforgatta azt, és olasz módra tekerintette.

A céda bosszúja pont az ellentétes hatást érte el: divatot csinált, nem megszégyenített. Ma már mindenki így hordja a kokárdát, és senki nem gondolja, hogy Petőfi egy tudatlan hülye volt, aki még egy kokárdát sem tudott készíteni magának.

Hát ilyen a történelem, ha benézünk a fontos helyszínek mögé.

* Ön szerint mit érdemes mértékadó forrásnak tekinteni:

• Internetes lexikont, amit bárki írhat, szerkeszthet;
• Tudományos Műhelyt, ahol csak első vonalbeli tudósok publikálnak.

** Az emók érzelmeiket gyakran saját nemükön vezetik le, elsődleges nemi jegyek nem korlátozzák viselkedéseiket.