A magyar nép, avagy nemzet – eztet mindég keverem, pedig nem mindegy – büszke, már-már rátarti. Persze ezt csak az idegenszívűek látják így. Mert a magyar leleményes, rátermett és szép. Ez tényvalóság. 

Az egyetlen etnikum a magyar, kinek akkor is fontos a nemzeti identítása, ha az már statisztikailag megváltozott. Még akkor is, ha az alany önként avagy önhibáján kívül más helyet keresett, avagy talált magának, mint a Magyar Szakrális lokációk egyike.  

Számomra is talányos, de a dolog jelenség szinten működni látszik. Például: bestiálisan megölnek egy zsidó négert a Hyde Parkban. Percek kérdése, és a médiákok már fel is derítették az áldozat magyar gyökereit. Vagy egy középafrikai albínó svejci gyesznója háromlábú páviánnak ad életet – naugye, hogy kiviláglik a különleges hun gén. Avagy kegyeskedik elhagyni az álomvilágot egy közepesen ismert csepűrágó, rögvest a nagyközönség elé tárul a rögvaló, bizony, a magyarság ottan is fellelhető csak úgy balkézről. Hát így megy ez. 

Valahogy nekünk, még a bulvárhirig is ízesebb, ha hun. Ebben az a mókás, hogy ezt teszi egy olyan Nemzet, kinek két legnagyobb hőse még magyarul senem tudott. A legnagyobb Magyar, meg a Legnagyobb Magyar Muzsikus – jelzem igazán vicces, hogy Franz így benézte a Magyar Népzenét, no nem mintha nem kedvelném a cigányzenét, sőt. És akkor – éssel nem kezdünk mondat te pöcs – akkor még nem is említettem a sokak számára antimagyarista kultúrközeg eredményeit. Ugye – ez is hungarik(c?)um, hogy van magyar, meg még magyarabb. Hát ez erősen talányos. Mert ez annyira különleges ország, hogy itt kiemelten fontos a polgár identítása és származása és ennek bonyolult képlet által számolt hányadosa, mer ugye ebbe a tatárdúlta, törökdúlta, mindenki jól megdúlta országba azér vannak etnikai csudák. Most ebbe nem mennék bele számszakilag, mert erős ingoványos terület. No nem a bő gatya meg pálinka vs. költészet/foci témába, hanem de.

Summa summárum, mókás egy közeg ez, ahol magyar magyarnak farkasa, ez valóban unicum.