Külföldi útjainkon a helyi népek furcsa szokásait is megfigyelhetjük, amennyiben nem vagyunk túl finnyásak, vagy éppen nem mi vagyunk a külföldi népek, akiket a helyiek figyelnek meg.

Én külföldre soha nem járok, mert a nagyvilág a hazám és mindenütt otthon vagyok, de nagyhazámban járva-kelve néha furcsa dolgokra figyelek fel, amik alapján tudományos dolgozatot rittyentek és a szegény földhözragadt hazámfiai elé tárok, hogy okuljanak, ha már utazni nem tudnak. Egyébként is, egy útleírás a Kigondoltam! műhelyéből annyit ér, mint ezer személyes tapasztalat. Ezeregyszer meg csak a hülyék utaznak ugyanoda.

Tehát ahogy már említettem*, a bikaviadalokat fogom most bemutatni, de nem ám a Corrida de toros, vagy a Torrero comico komoly vagy humoros verziókat, hanem az olyan helyi kisviadalokat, ahol még viadal sincs.

Kistelepüléseken bikafuttatás és bikaviadal mellett rendeznek még egy abszolút költséghatékony eseményt, a bikahergelést. Csupán elkerítenek egy fél focipályányi területet, aztán beeresztenek egy bikát, és mehet a móka. Nincs matador és picador, nincs bikahalál sem, csupán felkészült és vérprofi helyi lakosok, akik halálmegvető bátorsággal próbálják megérinteni a fiatal bika tompa szarvát.

A színpadias kellékek hiánya ne tévesszen meg senkit, itt minden résztvevő felkészült matador, végletekig felturbózott reflexekkel.

A bikák többnyire zavartan topognak körbe-körbe, szeretnének visszajutni a biztonságos teherautóra, amivel a viadal helyszínére szállították őket, de néha a helyi profik azért akcióra tudják bírni őket. Amikor nem, akkor saját akciókat indítanak, akárcsak egy futballmeccsen, például füstbombát vágnak a vicces nézők a vicces küzdőtérre a vicces matadorok közé.

Ez ám a móka!

A legnagyobb kaland azonban az, amikor a bika valakit utolér, és kicsit megpöcköli a bebugyolált szarvával. Sérülés szinte soha nincs, mert a bika pontosan annyira profi, mint a torreádorok, és senkinél nincs szúrásra alkalmas eszköz, de azért te ne próbáld ki, ha elvetődsz egy ilyen helyre. Hagyjuk a legnagyobb kalandot másra.

Akcióban a daliás bika, küzd a daliás matadorokkal.

Szerencsére annyi előrelátás mindig van a szervezőkben, hogy olyan gyerekbikát, amelyik átférne a rácsokon, nem eresztenek a nép közé.

Ennyi a rövid és száraz összefoglaló, ami alapján a felületes olvasó akár ki is nevethetné a vidéki bikákat és az agresszoraikat. Szerencsére felületes olvasó itt nincs, és mindenki érti, hogy a hangulat pompás; az esemény elvarázsolja a nézőt, ahogy együtt mulat a fiatal és öreg, mindenki boldog, és látunk egy hagyományt élni és továbbélni. A tökéletes élmény, talán csak a bikaviadalról szóló dolgozatom okozta katarzis hasonlítható hozzá.

* A címben, máshol még nem.