Flessbekk, mielőtt hülye kérdés lenne!
Krákogva nyitotta ki a szemeit. Ennél komolyabb másnapossággal is megküzdött már, de húgyhólyagja maróan tudatta vele, itt az ideje a reggeli, máj által félig lebontott alkohol kipisálásának, a szokott rothadt barack színben. Nem szerette ezt J. Félretúrta az ágyneműjét, lepedője a térdéig felcsúszott, alatta pedig mocskos barnán bandzsított két gombja a kinyitható kanapénak, amit a cigányoknál vett még pár hónapja. Sokkal tisztább azóta sem lett, ám J. higéniája amúgy is hagyott maga után kivánnivalót, így jól megvoltak egymással. Már felülve vakarta szőrös nyakát, kérdően a világba és szennyes szobájába nézve. A ledobált ruhák, szaros alsók és savanykás bűzt árasztó zoknik világa volt ez. Félig felfedezetlen világ, sarkaiban a meggyűlt kosz, a parketta repedéseiben katonásan menetelő hangyák, pár ottmaradt koton, amit persze nem arra használt mint amire az való lenne, pusztán szeretett a gumiba onanizálni, majd önön levét apránként, mint fióka anyja szájából a felöklendezett, félig megemésztett eleséget kiszürcsölni.
Az egykor kiborított, mára csúszossá száradt cukros üdítők nyoma, gyorséttermi szendvicsek kihullott saláta darabjai penészesen, gyűrött papírok és műanyag szemetek; mindez maga a szoba. Az enyészet evangéliuma volt ez. J. bánatos életének egy-egy darabkája, röviddel széthullása előtt. Kicsoszogott a fürdőbe, ügyesen átlépve a legundorítóbb halmokat és lehuppant a wc-re. Kellemes érzés fogta el, szeretett székelni. Az a gyengéd pulzálás, ahogy kiengedte magából a salakot, mindig mosolyra fakasztotta. Ha igazán jó napja volt, az egész egy termetes hurkában távozott belőle, érdesen végisimítva prosztatáját, ami így könnyen megadva magát, bámulatos gyönyört kölcsönzött a vizelésnek. Csobbanás után csobogás.
Felállt, kitörölte magát, csak úgy felületesen persze, nagyja a szőrére ragadva, lehúzta és jellegtelen, csúf arcával a tükörbe nézett büszkén. Egyik kezét felemelte, hosszan a feje mellett tartva, szemlélte a tükörben. Majd kitátotta száját és lassan bevezette középső ujját lyukas fogaival kerített szájpadlása felé.
Gyengéden kezdte, egy ujjal. Nyelve egészét simította végig, haladva a nyelvtőig. Időnként túlkapott rajta, ilyenkor kedves kis öklendezéseket hallatott. Körköröző mozdulatokra váltott és a mókába bevonta a torkát is, ekkor már két ujjal. Bámulatos mikre képes 2 ujja az embernek! Döfködése nyomán kezdtek csak felbukkani az érdekes dolgok. Eleinte mélybarna slájm, mely enyhén véres takonytól és csokis cukorsziruptól kapta irigylésreméltó színét. Sárga, már a gyomor savával megérintett Kőbányai. A rövidital íze, keverve az éjjeli szendviccsel. Szépséges volt!
Nem akarta tovább húzni magát. 4 ujját tövig rántotta és ordítva hányt a tükörre. Az apránként lecsorduló nedv - a nagyobb darabok szaladásától kísérve - lassan szabadon hagyta az üveg egy részét. J. könnyező szeme nézte saját magát, magasra tartott kezével ő volt a Nyomor és Kétségbeesés Manhattan melletti szobra.
