Az übermagyar nemzetünk hőse, akinek puszta léte bearanyozza Hazánk egét. Az übermagyar ismérvei a tisztesség, becsület, hazafiasság, tisztelet és hit. Fellelhetősége az év durván háromszáznegyven napjában egy Óperencián túli nevenincs kisváros, ahol civilben rendszerint házalóügynökként vagy bolti eladóként tevékenykedik, szerényen megbújva az ismeretlenség homályában. Igazán abban a huszonegynéhány napban él, amikor - Nagy Imre temetésének évfordulóján - Haza látogat.

Az übermagyar vérségi alapon definiáltatik, lévén, hogy az übermagyar apja (anyja, nagybátyja, nagynénje, harmadfokú unokabátyja vagy szomszédjának középiskolai padtársa) '56-ban szalmát osztott az éhező forradalmárok között derékaljnak, és ezért a mocskos ruszkik üldözése elől a kisgyerek übermagyarral együtt a Tengerentúlra kellett meneküljön, ahol bár a szabad világ befogadta az árvát, de igazából szíve örökre itthon maradt.

Az übermagyar már odakinn cseperedett fel, így aztán nem beszéli túl jól a magyart, ellenben az amerikait sem, mivel jellemzően gettópatkány bevándorlók vették körül egész életében, akiket megtanult szívből gyűlölni, akárcsak az őt lenéző többgenerációs bennszülött amerikaiakat. Basic English szókincsével a Rigó utcában egy alapfokú írásbelin is elhasalna a szpellingen, ellenben csuklásszerűen júnózik, és könnyedén sarokba szorítható az "uépa, uetek, magyauó" kezdetű mondókával. Mindezt erőltetett zavarral konstatálja, miközben alig tudja leplezni afelett érzett örömét, hogy ezzel is élesen elkülönül a tömegtől.

Amúgy is messziről felismerni onnan, hogy a hivatalos nemzeti ünnepeken és a fideszes választási hisztériák intervallumán kívül is kokárdát hord.

Az übermagyar minden itthoni történésről tökéletesen jól értesült, és mindenről primér véleménye van. A véleménye mindig naprakész, mindig autoriter és mindig hazafias. Tökéletesen átlátja a vólsztrít-telavivi érdekcsoportok magyarországi kapcsolathálóját, katalogizált gyűjteménye van az összes korrupciós botrány során előkerült hangfelvételekről, továbbá két generációig visszaköveti a közéleti személyiségek MKP/MSZMP-párttagságát és négy generációig a zsidó felmenőket. A rendszerváltás óta hazajár az '56-ban elhunyt illetve a Forradalom után kivégzett szerettei sírjára virágot hozni Nagy Imre újratemetésének évfordulóján, és persze - miután a nyolcvanas évek közepén a veseleverő Kádár-pribékek kijátszásával sikerült megszereznie az áhított kettős állampolgárságot - minden alkalmat megragad, hogy Hazája sorsát irányíthassa, így aztán nem rest négyévente a konzulátuson szavazni. Természetesen minden alkalommal egy mérsékelt, kiegyensúlyozott, fontolva haladó pártra szavaz: korábban a kisgazdákra, majd a MIÉP-re, most pedig a Jobbikra.

Az übermagyar minden napját áthatja az '56-os szerettei iránti tisztelet és a büszkeség, amely eltölti őt, ha csak rájuk gondol. Ilyenkor mindig könnyes szemekkel lapogatja meg a véraláfutásos hurkák nyomait a hátán, amelyek gyermekkori szíjjal veréséből maradtak vissza, s persze tudva tudja, hogy hős apja forradalmi hevülettől vezérelten verte ki belőle elszántan a Kommunizmus Kísértetét. Örökké hálás neki, amiért az a szent ember az iskolaidő leteltekor minden nap a forró sparhelthez kötözte őt, hogy kevésbé érezze a fájdalmat, amelyet a végbelébe való behatolás okozott neki. Az übermagyar ezekről soha nem beszélt senkinek, de lelke legmélyén titokban mérhetetlenül büszke arra, hogy ő is kivette a részét a forradalomból, és kiveszi azóta is: életét arra tette fel, hogy a föld alól is előkerítse azokat a nyomorult kommunistákat, akik tönkretették apja életét.

Az übermagyar így aztán persze felettébb családcentrikus is. Féltett kincseként őrzi egyetlen emlékét, ami apjától rá maradt: a nadrágszíjat, amellyel utóbb ő adta tovább az atyai örökséget gyermekeinek, akik már egy szabad, boldog világban felnőve sosem tudják átérezni, mi az: szenvedni és elnyomatva lenni. Az übermagyar egyszerre hálás a Sorsnak, hogy felvilágosult gyermekei megannyiszor boldog mosollyal nyújtották felé a gumióvszert, mielőtt a kerti grillhez battyogtak kikötözni egymást, és egyben előre retteg attól a világtól, ahol mindaz az embertelen szenvedés, amelyet apja és a többi hős felvállalt, feledésbe merül, ahol az embereknek természetes lesz a jólét, és senki nem fogja már tudni, hogy mi mindent köszönhetünk Hős Eleinknek.

Az übermagyar ilyenkor a Magyarok Istenéhez imádkozik, háromszáznegyven napig ismeretlenségben vezekel, majd a következő nyárelőn imáiból erőt merítvén megsokszorozott erővel tér vissza Hazájába folytatni a kommunizmus elleni, végeláthatatlan küzdelmet, míg az Úr maga mellé nem rendeli.

Adózzunk Elhunyt Hőseink elmékének tisztelettel!