Hányásglóriával a fejem körül ébredtem. Mintha egy fejszével csapkodtak volna fejbe. De ne szaladjunk ennyire előre. Már hetek óta nagyon vártam az Estét. A tegnapi reggelen már kis gyomoridegességgel keltem, pont mint az érettségim napján, még kicsit ment is a hasam.
Nem tudtam a munkára koncentrálni, alig vártam, hogy haza érjek, hogy elkezdjek készülődni az Estére. Vettem egy hosszú forró fürdőt, kevés orvosi székfűt forráztam le, tizenhét csepp tihanyi levendulaolajat és egy félbe tört szárított macskapöcsű paprikát tettem a fürdővízbe.
Aztán borotválkoztam, dédnagyapámtól örökölt Dreszman K. Budapest típusú borotvakéssel. Felvettem a legszebb, tempolmbajárós ruhámat és elindultam a Blaha Lujza tér felé. Már egy órával a megbeszélt időpont előtt odaértem a helyszínre. Nem tudtam mit kezdeni magammal, félelemmel kevert idegességgel róttam a hetedik kerület zegzugos kis utcáit.
Még egy virágboltba is bementem, hosszasan szemeztem egy sárga gerberával, de végül mégsem vettem meg. Aztán eljött a hétóra. Bementem az épületbe és bizonytalan lábakkal felmentem az emeletre. Kértem egy korsó sört és próbáltam magabiztosan helyet keresni, az akkor még majdnem üres helyiségben.
Zavartan vettem észre, hogy az egyik sarokból egy jóképű férfi gyanúsan sokat néz az irányomba, kacsingat és saját sörét emelgeti. Kisvártatva felkelt és átjött az asztalomhoz, azt mondta, hogy ő ripők és a kigondoltam találkozóra jött. Elhittem neki. Még akkor sem gyanakodtam, mikor megkérdezte, hogy mit iszok. Egy sört kértem és készségesen hozott is nekem egyet. Egy árnyalatnyival volt csak keserűbb, mint az előző, azt gondoltam, hogy talán egy új hordót vertek csapra időközben, amelybe egy kicsit több komló jutott. Eddig jutottam a gondolatmenetben, amikor hirtelen elsötétült a világ. Nem emlékszem semmire, csak az összerondított ágyamat látom. Fáj minden porcikám.
Életem legszebb éjszakája volt a tegnapi.