Jellemzően a munkahelyi kollektíva produktivitásának fokozására találta ki a tréning szakma sok-sok évvel ezelőtt a csapatépítést. Ha az együtt dolgozó emberek megismerik egymás erősségeit és fejlesztendő területeiket; megtapasztalják a csoportmunka hatékonyságát; megérzik az erőt a közös munkában; kialakul a bizalom a másik irányába – akkor a termelékenység tényleg növekedhet, a csoport akár 10 – 15%-át is visszakeresheti annak a pénznek, amit a csapatépítésre költött a cég. Nem kis eredmény ez, különösen úgy, hogy a régebbi – állami tulajdonú vállalatoknál megszokott – „csapatépítések” nem mások voltak, mint nagy ivászatok – csak költség, haszon nélkül.

Tisztázok néhány alapvető fontosságú tényt itt a dolgozatom elején, nehogy utólagos reklamációk kezelésével kelljen intellektusomat megalázni:

• Csapatépítéshez csapat kell, tehát az olyan emberek, akik együtt dolgoznak más emberekkel. Nem ajánlott öntörvényű képzőművészeknek, világítótorony őröknek és egyéb, magányos foglalkozást űzőknek. [A juhász kommentezők azonnal moderálásra kerülnek – a szerk.]
• Ha egy csapat együtt szórakozik, akkor az nem csapatépítés, hanem szórakozás. A csapatépítés az a munka része.
• A BME csapatépítő-mérnöki karára nem itt kell jelentkezni, ez csak egy tudományos alapmű a csapatépítésről.

Juhász kommentező moderálás után.

Az ideális csapatépítés nem egy alkalom, hanem folyamatos tevékenység, néhány intenzív tréning, köztük pedig a tréningeken elsajátítottak folyamatos alkalmazása a munkavégzés során. Így hosszú távon beérik a csapat, javul a team munka, fejlődnek az egyének. A nem-ideális csapatépítés sem egy alkalom, csak az intenzív tréningek az ivászatok miatt intenzívek, a napi munkavégzésbe nem épül be semmi, sőt a tréningek fáradalmait a munka közben pihenik ki a dolgozók, emiatt a produktivitás visszaesésével érdemes kalkulálni a csapatépítések utáni napokra.

Látszik, hogy a nem-ideális csapatépítéssel nem érdemes foglalkozni, mert csak költség, haszon nélkül (ez a visszatérő motívum a dolgozatomban, és képviseli az irodalmi értéket a tudományosság mellett). Mégis, ha szétnézünk a nagyvilágban, azt látjuk, hogy Ausztriától Romániáig mindenhol erőteljesen érvényesül a nem-ideális csapatépítés, ideálisat meg szinte nem is találni.

Mi lehet ennek az oka? Kutatásaim alapján kijelenthetem, hogy az emberi gyarlóság és a vasszigor hiánya az a két ok, ami miatt a csapatépítések nem fejlesztik a dolgozó csapatok képességeit.

Ha valaki nem tökéletes, mint egy tudós, akkor bizony könnyen elcsábítja az ingyen alkohol, és a csapatépítő tréningeken nem a feladatra, hanem a szórakozásra fókuszál. Az emberek alapvetően gyarlók: én például ezt a dolgozatot a kutatólaboromban, munkaidőben írom és teszem közzé, mindenki más a saját munkahelyén, munkaidőben olvassa. Csakhogy nekem ez a munkám, másnak meg nem, ezért én jót teszek, mások meg rosszat. Na ők a gyarlók.

A vasszigor tudna még irányt mutatni a lusta néptömegeknek, de erre csak Távol-Keleten találunk példákat, ahol a normákat nem teljesítő dolgozó saját deaktiválásával korrigálja a csapat teljesítményét. Európából kiveszett ez a szellemiség.

A Kigondoltam! kutatói a központban gyakorolják a tréningen tanultakat.

A mai világban ideális csapatépítést csak a Kigondoltam! alkotóközössége végez, a nem ideális csapatépítéssel pedig a világ többi része foglalkozik. Most készítjük elő a cserét, hogy a világ is fejlődhessen, mi pedig lazulhatunk végre egy kicsit.