"Fontos dolognak tartom!" - mondta Józsi és szakadatlanul elkezdte ütni a klaviatúrát. Épp a minap indította útjára blogját, "Józsi, ahogy én látom" címmel. Közéleti kérdésekről, sportról, divatról, gépkocsikról, mindenről írni akart, ami az egyszeri olvasót foglalkoztathatja és pezsgett benne a bizonyítási vágy, mert most végre a bukottak is megmutathatják, prosperitásuk nem csak a hentai pornóra történő onanizáció, majd önön gatyájukba való ejakulálásra terjed ki, mint az egyszeri infomatikusnak, tágabb értelemben pedig minden műszerésznek. Néha, mikor tótágast csinált és mereven kinyitott szemeibe vizelt bele, ami azonkívül, hogy roppant mód csípte, de a lendület okozta húgy komoly fájdalmat is okozott a pupilláján, azon törte a fejét, hogy tehetne valami olyat, amire felfigyel a világ, amire azt mondják, Józsi, te fasz, hát tévedtem veled kapcsolatban? Mikor mély narancssárga színezetű vizeletének utolsó cseppjei is végigsimogatták szempilláit, eszébe jutott, hogy napjaink szupertársadalma egy dolgon alapszik: az interneten.

Félig száradt fejjel rohant a géphez, maszatos, száraz kezével keresett rá a blog.hu-ra és csúnya, de jellegtelen fején széles mosoly jelent meg, mikor látta, hogy regisztrációja sikeres volt. Ekkor már csak kissé csapzott, igénytelenre nyírt és enyhén zsíros loboncának finom csillogása sejtette volna a kívülállónak, hogy mivel szórakozott pár perce Józsi.

Boldog volt. Életében kevés ilyen pillanat érte. Gyerekkorában rendszeresen abúzálták az idősebbek és a korban ugyan vele egyidős, de jólfejlett, egészséges lelkületű és testű, a darwini természetes szelekció hazug mondájának szellemében felnevelt egyedek. Ilyen esetek után gyakran festett saját fekáliával szobája falára és könnyeivel törölte le a repedezett szart gyermeki puhaságú ujjairól.

Most hát megmutatja a világnak valóban! Olvassák majd őt és adnak a véleményére, népszerű és keresett személye lesz a netes szubkultúrának! Ki is küldte első posztját és várta a kommenteket. Azok bizony nem jöttek. Eltelt egy nap, majd még egy, ő pedig hogy mentse ami menthető, elkezdett idegen ám népszerű blogokba írogatni, hátha valaki meglátja a neve melletti kis hivatkozást.

Megpróbált ismeretlen és hasonlóan csalódott blogolók blogjaiba is írni, dicsérni őket, sokszor egyedüli hozzászólóként ott, de amazoktól sem kapott választ. Mindennemű bíztatás és reakció nélkül maradt hetekig. Posztjai megritkultak és bánatában egyre gyakrabban tért vissza régi kedves bánatűzőjéhez, az arcbavizeléshez. Blogja, rövid időre boldog emberré tette, mert elhitette vele, hogy számíthat valamit, az ígérete benne volt egy jobb és értékesebb világnak, ám most kártyavárként omlott össze benne minden.

Töredezett lelkivilága még egy csapást képtelen volt elviselni. A folytatólagos bántást, erőszakot, visszautasítást a való életben már megszokta, sorsa velejárójának tekintette, de hogy a web2 is ezt teszi vele... Feladta.

Halálának híre senkit sem lepett meg, furcsaság volt persze, hogy mivel senkije nem volt, hónapokba telt, mire mumifikálódott tetemét a saját kövesedett mocskában megtalálták. A halottkém, aki amúgy nagy barátja volt a holtakkal történő különféle testnedv cseréknek, különösen ha bozontos és már értelemszerűen sokszorosan halott szőr volt a nemi szervük környékén, egy csöppet elszöszmötölt  vele, de olyannyira száraz volt, hogy az kicsiny boldogságra sem adhatott lehetőséget.

Napja végeztével a halottkém hazament, majd bosszúsan konstatálta, hogy még mindig nincs új poszt kedvenc blogján, a "Józsi, ahogy én látom" nevezetű oldalon, melyet minden ismerőse és munkatársa igen kedvelt és elhatározta, hogy most már törli az rss-ből, valamint másoknak is ezt fogja javasolni.

Tanulság? KOMMENTELJ BAZDMEG, ÉLETET MENTHETSZ!