Hallom ám a rádióban hétvégén, hogy most volt a 215. Ferencváros – Újpest örökrangadó. Gondoltam, utánanézek, mennyire volt pontos a sportszerkesztő úr. Hát semennyire.
Én elég régóta foglalkozom statisztikával, azon belül is a kumuláció a szakterületem. Hogy egészen pontos legyek, ami a mi szakmánkban ugye elengedhetetlen, historikus adat-kumulálciós szakértő vagyok. A Központi Statisztikai Hivatalban dolgozom főmunkatársi státuszban, ez a klasszikus szervezeti hierarchiában körülbelül a főosztályvezető-helyettesnek felel meg, de csak szakmai szinten, ugyanis az emberi erőforrás menedzsment nem tartozik a feladataim közé. Magyarul szakértő vagyok, nem vezető, viszont a legmagasabb szintű szakértő. Nem véletlenül szerepelek a honlapunkon a szakértői névsor egyik igen előkelő helyén.
Tehát a lényeg: a 215. örökrangadó valójában a 216. volt. A tévesztés okai pedig az emberi pongyolaság és a mindenütt eluralkodó restség voltak.
A mi szakmánkban – emlékeztetőül, ez a historikus adat-kumulálás –, mindig mindent megszámolunk, és ami még fontosabb, visszaellenőrzünk. A sportrovatoknál ez nem szokás. Ott ugyanis görgetnek. A görgetés pedig a hibázás melegágya.
Az első Ferencváros – UTE találkozót 1905. február 19-én rendezték meg. Tehát az volt az első. A második szintén 1905-ben került megrendezésre, szeptember 17-én. És így tovább, nem akarom felsorolni az összeset. A lényeg, hogy mi, a kumulálás historikus szakértői úgy dolgozunk, hogy összegyűjtjük az eseményeket, és utána megszámoljuk őket. Így jön ki például az, hogy 216 Ferencváros – Újpest találkozó volt eddig. A hírszerkesztők meg úgy dolgoznak, hogy megnézik, az előző találkozó hányadik volt a nyilvántartásuk alapján, és hozzáadnak egyet. Görgetnek. És ha előttük valaki hibázott, akkor ők is hibáznak, ez nyilvánvaló.
Nem véletlenül van a görgetés a Statisztikusok Kézikönyve tiltólistájának második helyén. Bizony, direkt van ott. Mert aki görget, az nem ellenőriz. Aki nem ellenőriz, az hibázik. Aki hibázik, az hazudik, és itt be is fejezem, ez egy szakmai dolgozat, nem szociográfiai tükör a társadalom számára.
1944 és 1946 között egy találkozót nem vett figyelembe egy bizonyos Steinbaum Rudolf sportújságíró. Utánanéztem, elemeztem, megtaláltam. A bizonyítékokat pedig ide töltöttem fel.
Az 1947-48-as szezon első találkozóját így a 80. játékként tartották nyilván, és görgették tovább a lusta sportszerkesztő urak. Pedig valójában az a 81. volt.
Mondhatná valaki, hogy mi ennek a jelentősége. Nem sok, legyintenének rá erre a legtöbben, de néztek volna csak bele Krausz Karcsika szemébe 1957 Karácsonyakor.
Historikus kumulálóként nemcsak az adatokat számolom, ellenőrzöm, de mélyebb összefüggéseket is feltárok, hogy bizonyítsam, mennyire fontos, hogy az adatszolgáltatások pontossága megkérdőjelezhetetlen legyen. Így jutottam el a Ferencváros – Újpest kapcsán Krausz Károlyhoz.
Krausz Károly 40 éves vasmunkás volt Budapesten, egy hétéves kisfiú, Karcsika édesapja. A kornak megfelelő életszínvonalon éltek: volt lakás, volt ennivaló, volt munka. És volt szórakozás is, legfőképpen a futball.
Krausz Károly fanatikus Újpest szurkoló volt, a csapata minden budapesti mérkőzését meglátogatta. A 100. összecsapásra nagyon készült, a kollégáinak azt mondta, ha most nyerünk, akkor a következő tíz évben mindig bajnokok leszünk. Krausz Tamás nagyon hitt a számok erejében, a számmisztikában. A meccset 1957. december 15-én tartották, az eredménye 1-1 lett.
Krausz a mérkőzés után nagyon be akart rúgni, hogy feledhesse a kudarcot. Mert a döntetlen számára hatalmas kudarc volt. Inni ritkán szokott, pénze se volt sok, ezért egy házi kimérésben vett egy üveg pálinkát. Hiba volt, az italban metil-alkohol volt, ami Krausz azonnali halálát okozta.
Krausz felesége, Krauszné másnap tudta meg a hírt. Rosszul lett, ideglázzal kórházba szállították, de a gondos ápolás sem tudta megmenteni az életét, és december 20-án meghalt. Így került Krausz Karcsika, egyetlen árván maradt gyermekük Karácsonyra a lelencbe. Egy apró statisztikai tévedés továbbgörgetése miatt.
A tényleges 100. találkozót az Újpest nyerte, még 1957 tavaszán, 2-1-re. Ha a sportújságírók pontosan dolgoztak volna, és számolnak, nem görgetnek, akkor Krausz Károly és Krausz Károlyné még ma is élhetnének, de legalábbis tisztes öregkort érhettek volna meg. Kisfiuk, Krausz Karcsika – aki később magyarosított Kadarkára – pedig nem az árvaházban nőtt volna fel, boldogtalanul, egyedül. És akkor talán a Krausz – illetve Kadarka – gyermekek is boldog és teljes életet élhettek volna. Egy szám, egy hiba, és mi lett belőle.