A luxus az átlagembernek az exkluzív és szinte megfizethetetlen dolgok tulajdonlását jelenti, pedig dehogy. Mint annyi másnak, a luxusnak is van tudománya és kutatói, még ha erről a plebs nem is tud. Drága időmből* áldozok most egy kicsit, és beavatom elitmagazinunk olvasóit a luxus rejtelmeibe.
- 1. A hétköznapi luxus. A vagyont és a pozíciót demonstrálja, az átlagemberek szemében ez jelenti a luxust. Valójában nem más ez, mint meggazdagodott emberek hivalkodása, hogy én más vagyok, mint ti, én kijutottam a mocsárból. Ferrari és Dolce Gabbana, mindegy, csak hangos legyen és csillogjon. Lássa mindenki, hogy futja minderre. Az ún. hétköznapi luxusmárkákat mindenki ismeri, ami azt is jelenti, hogy kizárólag az árukkal tudnak a luxus köreibe beférkőzni. Megvetendő kategória. Én is csak elítélően használom ezeket a márkákat.
- 2. Érdemesség. Aki ide eljut, az nem a világnak, hanem magának akar bizonyítani. Nem a külsőségek, hanem az értékek számítanak. Kézműves munka, egyedi és különleges dolgok, amiknek a birtoklása esténként azzal az érzéssel tölti el a tulajdonost, hogy én ezt is megérdemlem. Márkák még mindig léteznek, de már nem annyira ismertek a köznép előtt. Egyedi építésű autók olyan műhelyből, amikről csak a kiválasztottak tudnak, mert nem készül tévéműsor róluk. Angol szabótól ing, szigorúan angol, és nem kínai szövetből. Testünkre méretezett acélvázas kerékpár, ami nem olyan könnyű, mint a karbon, de direkt nekünk készült. Megvetendő, én csak azért használom az ilyen termékeket, mert kényelmesek.
- 3. Márkátlanság. Ha az egyes volt az ismert és hivalkodó, a kettes az ismeretlen és egyedi márkák luxusa, akkor a harmadik szint a márkanélküliség szintje. Itt nem az a fontos, hogy ismert legyen a gyártó – még ha csak egy rendkívül szűk kör által is –, hanem az, hogy nekünk, harmadik szintű luxusélvezőknek örömet okozzon a termék. Nem az a lényeg, hogy megérdemlem, hanem az, hogy élvezem. Olyan művészeti alkotások, amik nekünk készültek. Nem tucat-karikatúra a placcról, hanem rólunk mintázott bestseller. Megvetendő kategória, én a rólam festett képeket sose nézem meg.
- 4. A luxus, mint felelősség. Nem az a jó, ami csillog, hanem az, ami jót tesz a világgal. Fenntartható fejlődés és környezetvédelem vesz körül minket, milliódolláros vécé csinál a húgyunkból ivóvizet, miközben erről senki nem tud, mert az egész cuccot egyedül nekünk csinálta egy ismeretlen zseni. Kísérleti napelem a háztetőn, olyan, ami 1%-kal több áramot termel, mint a piacon kapható legmodernebb darab, viszont százszor annyiba kerül. Megvetendő. Kizárólag öntözésre használom az arannyal tisztított szennyvizemet.
- 5. A lélek luxusa. Az hagyományos értelemben vett anyagi dolgoktól mentes luxus. Élünk egy egyszerű házban, néhány szoba mindössze, nincs úszómedence, sem lift a házban. Házunk teraszán reggelizünk, közben nézzük a mozaikpadló hiányzó kockáit, de nem búslakodunk a pusztulás miatt, mert tudjuk, ezt kétezer éve rakták le, kitart még egy darabig. Kertünkben paradicsomtövek a szobrok mellett, boldogok vagyunk, ha rájuk nézünk, mert része vagyunk a történelemnek. Megvetendő, de kétségtelenül jó.
Itt tart jelenleg a luxus. És hogy miért is írtam mindezt le? Ha magunkba nézünk mi, Kigondoltam olvasók és szerzők, akkor láthatjuk, hogy ötödik szintű luxuséletet élünk. Nem zavarja tisztánlátásunkat a sok luxusmárka csillogása, nem kell igazolnunk saját nagyszerűségünket senkinek, nem keressük más művészek elismerését, és nem is akarjuk megváltani a világot. Élünk, ahogy élünk. Még ha hiányzik is egy-egy poszt**.
* Drága időm nagy részét szerencsére fizette a Future Laboratory.
** Mozaikos kapcsolatot vágod?
