2012-t írunk. Különös jelentőséggel bír ez az esztendő és itt most nem csupán a 2009-ben számítástechnikai berendezésekbe beruházó vállalkozások tárgyeszköz-könyvelőire gondolok, még csak nem is a maja naptárat bújó fatalistákra. A köznyelv szökőévként aposztrofálja ezt a négyévente bekövetkező eseményt, ti.: a naptári év egy nappal meghosszabbodik annak érdekében, hogy a - egy késő-középkori egyházfő nevével fémjelzett - kalendárium ne csússzon el jelentősen a csillagászati eseményektől. 2012-t írunk, ismétlem. Egy alapjaiban elbaltázott gyakorlatot követ az emberiség, immáron 430 éve.
(Na, erre a 430-ra sem mernék mérget venni, felismerve az eleddig alkalmazott időszámítás alkalmatlanságát.) A kályhától indulva idézzük fel az általános iskolai előkészítőben tanultakat:
A julián-naptár szerint egy év 365,25 napból állt, de ez Gergely pápa szerint ránézésre pontatlan volt, ezért egy ködös októberi napon gondolt egyet és kisatírozott néhány feleslegesnek ítélt napot. Tudvalévő, hogy a rómaiak naptára kábé ezerévente téved 8 napot, ezért az önkényesen meghatározott Idők kezdetéhez képest jó közelítésnek tűnt október 4. után október 15.-ét hirdetni. Innentől datálódik az un. Gergely-naptár, ami nagyságrendekkel pontosabb, mint a macskafalóké, de így is téved 3200 évente egy napot annak dacára, hogy négyévente beiktat egy szökőnapot úgy, hogy a százzal osztható évek csak akkor szökőévek, ha oszthatóak 400-al. (Érdekességként nyugodtan tegyünk próbát Excelben, de a keringési sebességet állandónak feltételezve az jön ki, hogy egy átlagos - tavaszponttól tavaszpontig tartó - csillagászati év 20.926,08 másodperccel hosszabb, mint a naptári év.)
Pontos szemmértékünk és a Kis ezermester készletünk segítségével már kisded korunkban felismerhettük, hogy a Gergely-naptár éveinek 365,2425 napos átlagos hossza köszönő viszonyban sincs a tropikus év 365,2422 napjával. Éppezért egy újabb kikötést kell tennünk, 4782-ben törölnünk kell majd egy napot, ha pontosak akarunk lenni.
Létezhetetlen, hogy ne lehessen egy tökéletes algoritmust kigondolni, egy olyan újítást közkeletűvé tenni, ami nem szorul "szökőmásodperc-korrekciókra" akár! Kockás papíron ki is fundáltuk a megoldást, megalkotva a hibátlan képletet, de ekkora ellenszélben kilátástalanná vált a ripők-naptár belátható időn belüli bevezetése. Tudós kollégáimmal alaposan meghányva-vetve a problémát, arra a következtetésre jutottunk, hogy jelen világpolitikai helyzetben a legcsekélyebb esélyét sem látjuk annak, hogy az ellenségeink által felpaprikázott nyugati véleményformálók barrikádjain áthajíthassuk ideánk megvilágosító molotov-koktélját, ezért az egyszerűbb utat választjuk. Egy kisebb, a megfelelő pillanatban és a megfelelő helyen detonáló atomtöltet egycsapásra megoldaná a csillagászati és a polgári naptárak közti diszkrepancia okozta anomáliát, a Föld keringési sebességét a kívánt mértékűvé gyorsítva. Az előkészületeket megkezdtük.
Az utolsó 100 komment: