A magyar népzenegyűjtés két meghatározó alakja volt Bartók Béla és Kodály Zoltán, ketten együtt legalább 40000 népdalt rögzítettek. Rendszerező és osztályozó munkájukkal alapozták meg a népzenekutatás tudományát, módszerüket az egész világon használják azóta is. Nagy elismerés ez országunk számára, még akkor is, ha gyűjtőszenvedélyük csupán egy véletlennek köszönhető.

Mindketten a Zeneakadémián tanultak az 1900-as évek elején, és mindketten valami új, friss hangot kerestek zeneszerzői munkájukhoz. A kor művészifjúságához hasonlóan ezt az új hangot leginkább a kiskocsmákban és olcsó lokálokban vélték megtalálni, ám a bohémokkal ellentétben Kodály és Bartók nem az ital, hanem a zene miatt járta az éjszakát. Eleinte.

Budapest Európa egyik legfelkapottabb városa volt abban az időben, pezsgő éjszakai élettel, rengeteg turistával és vonzó programokkal. A zenés helyeken pedig az ország legkitűnőbb muzsikusai játszottak, magukkal hozva szülőföldjük hangzásvilágát. Ezt a zenei sokféleséget itta magába esténként a két barát, szerencsétlen módon alkohollal együtt, ugyanis a legtöbb helyen kötelező volt fogyasztani valamit. Volt olyan éjszaka, hogy Huszka Bob hercegének belépőjét tíz különböző helyen hallgatták meg – nagy sláger volt ez akkoriban, mindenhol játszották, hogy Londonban, hej, van számos utca és minden utcán van sarok –, tíz italt legördítve hozzá. Bizonyára megérte meghallgatni, hogy játssza az erdélyi, a vajdasági, a bácskai és a pesti prímás ugyanazt a dalt, kicsit kiszínezve a hazai hangzással. Bár emlékezni nem emlékezhettek rá, különösen az utolsókra nem, mert az ilyen éjszakai túráknak – zenegyűjtéseknek, ahogy ők hívták ezeket – rendszerint szörnyű másnaposság és lyukas emlékezet volt az eredménye. És egyre több zenét akartak hallani, amihez egyre többet kellett inniuk. És egyre gyakrabban mentek olyan helyekre zenét gyűjteni, ahol nem is voltak zenészek.

A sok éjszakázásnak köszönhetően a Zeneakadémián mindkettejük eredménye romlani kezdett. Tanáraik már nem csodagyerekként, hanem elkallódott tehetségként néztek rájuk. A mélypont az volt, amikor egy reggel Bartók a zeneszerzés tanára, Koessler János előtt részegen fütyülte el az éjszaka hallott slágereket azzal, hogy Ezt hallgassa, ne a kottákat baszogassa, vén lókötő! A kicsapástól csak régi pártfogója, Vikár Béla mentette meg, aki még hitt a tehetségében.

Vikár, aki elsőként készített fonográffal népdalfelvételeket, speciális alkohol elvonókúrára kötelezte Kodályt és Bartókot. A pesti éjszaka csábításától távoltartandó, vidékre küldte őket népdalokat gyűjteni, ha már a népies hangzás miatt kezdtek el inni, akkor hagyják is abba amiatt. Bartók és Kodály pedig ment és rögzítette a dalokat, a többi pedig már zenetörténelem.