Volt egyszer egy nagyon szegény ember, nem volt neki semmije, csak egy régi, szakadozott zsákja, olyan klasszikus forma. Annyira szegény volt, hogy nemcsak nappal, de éjjel, az álmában is szegény volt, mert még álmodni se tudott a jólétről.

Na amikor már egyszer elunta ezt a nagy szegénységet, elhatározta, hogy megcsinálja a szerencséjét, és nemcsak gazdag lesz, részvényes meg jómódú – de úgy igazán –, hanem még hatalmi tényező is.

Fogta az üres zsákját, és elindult Pestre, mert tudta, hogy az a világ közepe, ott van lehetőség és alkalom, csak ügyesnek kell lenni. Először kiment az Ecseri piacra, és mert ismerte a kőleves meséjét, elhatározta, hogy ugyanazon koncepció alapján ő a zsákját tölti meg értékes nagy dolgokkal, és pénzt csinál belőle.

– Hallod-e kolléga, csináljunk egy közös üzletet, osztozunk a hasznon, kockázat meg szinte semmi – mondta a leggazdagabbnak kinéző árusnak. – Itt van nekem ez a zsák arany, adjuk el ketten!

– Jól van jó lesz így – csillant fel a kapzsi árus szeme – nem is írunk semmi papírt, bizalom nélkül nem ér semmit az üzlet, felezzünk fifti-fifti!

– Egy kérésem azért volna – somolyodott el a szegény ember – rakjál már bele te is egy kis aranyat, ne csak az enyém legyen benne, meg aztán jobban mutat itt a pulton, ha feszül rendesen a zsák!

Rakta is az árus, rakta rendesen, mert a kapzsiság elöntötte az agyát, nem volt képes logikusan átgondolni a helyzetet. Ti, akik ezt olvassátok, nyilván értitek, hogy kizárólag az ő aranya került bele a zsákba, hiszen üres volt az előtte.

Kirakták a pultra a zsákot, ráírták, hogy egy zsák arany eladó, odaírták az árát, hogy egymillió, de át is húzták, és még nagyobb betűkkel odaírták, hogy leárazás, nyolcszáz!

Nem telt sok idő, meg is vette egy vevő az aranyat. Feleztek a pénzen, a szegény ember meg az árus, és mindketten úgy gondolták, hogy milyen hülye a másik. Csakhogy a szegény embernek igaza volt, az árusnak meg nem.

Most ugrok egy kicsit az időben, mert különben nagyon hosszú lenne a mese, a lényeg, hogy a szegény ember ezt a kezdeti tőkét kicsit megforgatta, tőzsde, szerencsejáték, illegális üzletek (de semmi kábítószer!), és elképesztően meggazdagodott. Akkor fogta magát, támogatni kezdett egy pártot, és meg is választották a következő választáskor képviselőnek. Úgy aztán tovább gazdagodott, csak most már a kábítószer se volt a kivételek között, de ez mindegy. Elérte a célját, és az én mesémnek is vége lenne, ha abbahagynám, de nem hagyom.

Ugye mindenki látja, hogy ez képtelenség, ez a mese egy komplett hülyeség. Nincs olyan árus, pláne az Ecserin, aki egy ilyen üzletbe belemenne, utána meg már merő fikció az egész, nem lehet meggazdagodni ilyen könnyedén. (A dolog a politikus részről persze igaz.) És akkor mi végre a mese? Hát azért, hogy mi gazdagodjunk! Ha ez a zsák semmi nem lett volna, akkor egy történettel szegényebbek lennénk.