Napjainkban a minket a tömeggel köldökzsinórként összekapcsoló média fáradhatatlanul kongatja a vészharangot: világunk értékválságban fetreng és ez rossz.
Az értéktelenség kultusza irgalmat nem ismerve ostromolja aprólékosan kimunkált és a szélviharban mégis büszkén feszítő esztétikai érzékünk sziklaorom-fellegvárát. Hogy a kellő magabízással, eredményesen zúdíthassuk az évtizedek alatt felhalmozott és - legalább számunkra - koherenssé tett érvrendszerünk forró gulyáslevesét a kampós lajtorjákon mind magasabbra hágó támadók nyakába, tisztában kell lennünk néhány alapvetéssel.

Az ízlés kialakulásakor - párszáz éve - az a tényező, alkotás, viselkedés, morál számított ízlésesnek, ami értékközösséget teremtett anélkül, hogy a közösség tagjainak érdeke fűződött volna az adott csapás dominanciájának elősegítéséhez. Minél közelebb állt az egyén ízlése a közéhez, annál kifinomultabbnak, annál követendőbbnek ítéltetett. Az eszmények, ideálok valamiféle társadalmi konszenzus, tradíció alapján alakultak ki.
Tragikus, de a fizika törvényei a társadalmi folyamatokkal jelentős hasonlatosságot mutatnak. Legyen bár szó környezetvédelemről, politikáról vagy ízlésről, szembetűnő, hogy az egyén érdeke, érdekei mentén való állásfoglalása egy kisebb vagy nagyobb halmaz, a személyiség-összetevők vagy a társadalom szintjén nem helytálló, éppenhogy kontraproduktív. Nevezzük bár kozmikus állandónak vagy je ne sais quoi-nak, létezik egy izé, ami az egészet elkülönbözteti a részek összességétől, a részeket a komponensektől, Barabbást a Jézusoktól, Jézusokat Karinthy karcinóma-sejtjeitől. Az élvhajhászat önpusztító hatású, a maslow-i piramis csúcsán körültekintő ember csupa háborodottat lát. A Heisenberg fejére pottyanó alma valószínűsége az f(x)=1 függvénnyel mégis leírható. Az erő-ellenerő alapigazságából kövezkezően ma divat, ami nemdivat, ideális a tökéletlen, szolgaian másolandó a lázadás, szép a rút és illatos a fos, konstanssá válik a Gauss-görbe.
Fura, mi? A fehér a szűzi tisztaság és az ártatlanság színe. 50 az átlaga 1-nek és 99-nek de éppúgy 49-nek és 51-nek is.
A Nap fénye egy prizmával szétbontható a szivárvány színeire, de amennyiben közös tégelybe passzírozzuk a kereskedelmi forgalomban kapható összes tempera-színt, gyomorforgató katyvaszt kapunk, nem fehéret.

Kibaszás - a világ.

A világ - társadalom - réteg - csoport - egyén - psyché - motiváció - baszás.

Az egyén ép elméjének, józan ítélőképességének feltétele a rendezett világkép, a csökkenő entrópia, a kiegyensúlyozottság. A világ entrópiája viszont tagadhatatlanul növekszik.

Könnyű dolga volt a régieknek, amikor a vektorok csak kétdimenziósak voltak. Manapság bezzeg.
Azt beszélik, két pont között a legrövidebb út az egyenes. Pontosabban a szakasz.
Pedig nem. Két pont között a legrövidebb út a pont, aminek nincs kiterjedése, ezért úgy érhetünk el "A"-ból "B"-be, hogy meg sem kell moccannunk. A jó benne, hogy mivel kiterjedése nincs, az iránya önkényesen határozható meg.

Most Önön a sor, hogy színt valljon, de ne feledje: aki 'A"-t mond, mondjon "B"-t is. (Törölni kell a cache-t hozzá.)

Tegye le a voksát. Őszintén kérdezem: mi a véleménye. (A tucatkommenteket töröljük)