Az élőlények fejlődéstörténetének ismeretében nem túl merész dolog kijelenteni: Táplálkozás nélkül nincs élet !

A fajok fennmaradását nagymértékben meghatározta az élőlények táplálékszerzési piramisán elfoglalt helyük. Az ember az élelemszerésért folytatott öldöklő harcban kiemelkedő képességekről tett tanúbizonyságot, ezért feljutván a piramis csúcsára, tudatosan képes irányítani a táplálkozási szokásokat meghatározó folyamatokat. Azonban az evés, nemcsak a létfenntartás egyik alapvető eszköze, hanem fontos, közérzetünket befolyásoló tényező. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, hol, milyen táplálékot veszünk magunkhoz.

Eleink, az ősembertől a XX. század második feléig minden frinc-francot felzabáltak, hogy éhségüket csillapítsák. Kétpofára faltak fel bármit, ami a kezük ügyébe került. De hogyan is ne tették volna ezt, sőt viselkedésük szinte természetesnek is tekinthető, hiszen hites táplálkozási szaktanácsadók hiányában mi mást cselekedhettek volna? Tudatlan bélpoklosok módjára tömték magukat zsíros cubákokkal, ellenőrizetlen eredetű húsokból készített pecsenyékkel. Hektó és pintszámra öntötték magukba a különféle borokat, bódító párlatokat, majd későbbi feltalálásuk után, a még egészségtelenebb söröket vedelték. A helytelen táplálkozás következményeként, igen kevesen érték el a nyugdíjba vonuláshoz szükséges életkort, ezért hosszú évszázadokon át, igen praktikusan be sem vezették azt.

A fejlődést azonban nem lehetett feltartóztatni, felvirágzott a korszerű táplálkozás korszaka. Az első fecskék a gyorséttermek voltak, ezeknek sikerült átformálni az emberek étkezési szokásait. Térhódításuk nyomán elterjedtek a gyorsan falható, igényes papundeklidobozból fogyasztható étkek. A gyorséttermek sikere nagyrészt arra a tudományos kutatások eredményein alapuló fúziós módszerre vezethető vissza, melyben összehangolták az ősi, rituális kézzel-lábbal, eszcájg nélkül történő zabálást, és az élemiszervegyészet által kifejlesztett, nagyipari módszerekkel előállított ételjellegű termékek mérték nélküli fogyasztását. Ez nagy előrelépés volt a táplálkozás történetében, s egyben mérföldköve is a modern gasztronómia kialakulásának. Egyszer és mindenkorra véget ért a zsíros pörköltek, toros káposzták, és a régimódi panírba bundázott rántott húsok korszaka.

Befellegzett a paprikás szaftban úszó borsos tokánynak is, már csak a letűnt múlt kóros csökevénye a csülkös-kolbászos-tejfölös bableves. Azért elvétve, néhány eldugott helyen találkozhatunk olyan "Kifőzde", vagy "Kisvendéglő" elnevezésű sötét lebujjal, ahol a még szépszámban létező, deklasszálódott lumpen elemek titkos szeánszaikon halászlét, vagy csemege sertéssültet esznek pirított burgonya, és párolt káposzta körítéssel. Jóérzésű polgártársaimnak saját, és gyermekeik biztonsága érdekében javaslom, jobb ha nagy ívben elkerülik ezeket a fokhagymás rántás ártó bűzét árasztó, lepukkant bejzliket.

Felismerve a helyzet tarthatatlanságát, és a néprétegek egyre szélesebb körben kibontakozó igényét arra, hogy a ma embere végleg felhagyjon régi, rossz beidegződéseivel, végre igazi, magasan kvalifikált szakemberhad áll rendelkezésünkre. Kitűnő módszereik hatásosan segítik legyőzni az idegsejtekbe mélyen bevésődött, ősi ösztönök által vezérelt, vissza-vissza térő zabálási vágyat. Az objektivitás szigorú elvéhez ragaszkodva egy módszertant sem szeretnék kiemelni, de elévülhetetlen érdemei miatt mégis szólnom kell egy páratlan tudású szakemberről, aki egyedülálló módszerével embertársai millióinak mutatta meg, a korszerű táplálkozáshoz vezető helyes utat. Ő, és fáradhatatlanul szálkás neje, aki a hazai szilikátipar fellendítésében is komoly szerepet vállal, szinte keblére ölelve azt, speciális ételekkel ajándékozta meg az "Ápdét" konyhaművészeti remekek iránt fogékony fogyasztókat. Fanatikus rajongóiknak esztétikus műanyag dobozban viszik házhoz a különleges, béltisztitó hatású étkeket. Gomba módra szaporodnak városainkban azok a norbipékség-nek nevezett szentélyek, ahol módszerük követői beszerezhetik frissen sütött péksüteménynek álcázott, napi hashajtószer szükségleteiket.

Vajon néhány évtizede gondolta volna valaki is közülünk, hogy a gépkocsi gumiköpenye milyen komoly szerepet fog betölteni a korszerű táplálkozásban? Ugye senki sem! De hogy napjainkban semmi sem lehetetlen, azt bizonyítja a Michelin autógumigyár története, amelynek gumialapanyagú termékeit ugyan egyre kevesebben ismerik, (gépsoraikat átállították a jobban jövedelmező csillaggyártásra) szerte a világon étterem tulajdonosok, és séfek ezrei álmodoznak arról, hogy minél több "Michelin-csillag"-ot szerezzenek. (Ami egyébként nem más, mint egy egyszerű, olcsó kivitelű festett bádogtábla, amit a restaurácia bejárati ajtajának félfájára szoktak néhány jancsiszöggel kitűzni.)

A dolog lényege az, hogy a kiválasztott éttermek különlegesnek mondott alapanyagokból, olykor csírákból, tücsökből, bogárból, de még suvasztott fakéregből is kreált ízkombinációkkal lepik meg vendégeiket, melyekre való hivatkozással olyan borsos számlát állítanak ki, hogy annak láttán kifizetője csillagokat lát. E csillagok száma, és nagysága alapján történik azután, az egységek minősítése. Ez már valóban a legmodernebb manifesztációja, mondhatni nonplusszultrája, szinte kozmikus formája napjaink táplálkozáskultúrájának, hiszen  igen közel áll, a legegészségesebbnek tartott, nulla energiabevitelnek megfelelő fényevésnek.

Ázsia gyakran Európa előtt járt mind a tudomány, mind a korszerű gasztrokultúra terén. Eme kép álljon követendő példaként, hogyan is táplálkozik helyesen, a fényevő, az igazi XXI. századi ember...!