***Címlaptündér, Petike, köszi a főcímlapot!***
A Dzsungel könyve helyett, mert az túl hosszú...
A bolygónkat benépesítő milliónyi állatfaj közül, az Elefánt(Elephas) az egyik legismertebb élőlény. Nem csak ismert, de annak ellenére hogy csak Afrikában(Loxodonta africana) és Ázsia(Elephas maximus) egyes résezein honos, hallatlanul népszerű mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. A világvárosok nagy állatkertjeinek elefántkarámja előtt szinte állandóan nagy tömeg tolong, hogy közelről figyelhesse ezeket a hatalmas állatokat. A nagyhírű cirkuszok porondján állandó, kihagyhatatlan műsorszámként szerepeltetik az elefántok produkcióját. Kipling felejthetetlen regényében, Mauglinak és társainak a bölcs Háti, az elefánt osztott a bajban igazságot. Dumbó, Babar, -ki ne ismerné eme nagyszerű rajzfilmhősőket a gombamódra szaporodó mesecsatornák jóvoltából?
Az ázsiai ember életében roppant fontos szerepet tölt be az elefánt. A hindu vallás egyik fő istene, a megszámláhatatlanul sok közül, az elefántfejű Ganésha, aki Síva és Parvati gyermeke. Ő talán a legkedveltebb istenség India szerte, ami nem is csoda, hiszen a hiedelem szerint ő hozza a szerencsét, jólétet, és mindezek mellett még szép, jólelkű, bátor, és okos is. Ezért azután szinte mindenhol, lakásban, üzletben, benzinkúton, állomásfőnöki irodában, és a legváratlanabb helyeken kis házioltárakat állítanak Ganésha tiszteletére, hogy némileg befolyásolják kedvenc istenüket, a szerencse osztogatásában. A buddhisták körében, akik efféle isteneket nem tisztelve, Buddhát tartják tanítójuknak, szintén nagy tiszteletnek örvend az elefánt.
Mielőtt az a vád érne, hogy írásom csak egy szimplán hétköznapi, Ázsiáról szóló élménybeszámoló, ki kell ábrándítanom a kétkedőket. Szándékom kifejezetten az elefántok viselkedésének megfigyelésére, és leírására irányul.
Ázsiában járva a legváratlanabb helyzetekben találkozhat elefántokkal az utazó. Néha az amúgy sem túl széles úttestet elfoglalva, komótosan cammogva cipelik terhüket, néha az út mentén lévő folyóban fürdőznek kéjesen, és néha csak egyszerűen az út mellet ácsorognak egykedvűen az ormányosok. Olykor pirospozsgás arcú túristákat cipelnek a hátukon, akik ilyenkor tapasztalt vadásznak képzelik magukat, azt gondolván, hogy elefánthátról könnyen levadászhatnak akár egy termetes bengáli tigrist is. De találkozhatunk Sri Lankán, a Pinnewalán lévő őserdei "árvaházban", -ahol a sérült és a munkából kiöregedett elefántokat gondozzák-, a három lábon bicegővel, aki a hosszúra nyúlt polgárháború egyik vétlen "civil" áldozata.
Lakshmi, az anyagias elefánt, Hampi városában él, és dolgozik szorgalmasan nap, mint nap. Ő a Virupaksha templom áldást osztó elefántja. Az egykori Vijayanagara Birodalom fővárosának fő gopuramja előtti téren, minibanán árusok kínálják a túristáknak néhány rupia ellenében portékájukat, tudván hogy Lakshmi formás, ám méretes pocakja úgyis elnyeli a környék banánligeteinek bőséges termését. Őt akartam közelebbről tanulmányozni, ezért megtettem az ehhez szükséges előkészületeket. A banáncsokrok megvásárlása, és az egyébként nem túlzottan tetemes belépődíj leszurkolása után, beléptem a szentély udvarára. Arra gondoltam, hogy életemben először, igénybe veszem az elefánt által kínált szolgáltatást, hiszen jól jöhet még hazatértem után, a hideg télben némi áldás. Rozoga papucsomat jelképes összeg ellenében, a templom bejárata mellett, az erre a célra szolgáló megörzőben hagyva elindultam Lakshmi irodája felé. Azonban már az első lépés után világossá vált, hogy a hátralévő ötven méter megtétele jelentősebb erőfeszítéseket kíván, mert az udvar napsütéstől átforrósodott kövén mezitláb átkelni, a helyi fakíriparban dolgozó szakmunkásokat is megszégyenítő mutatvány. A Monty Python féle, Hülye Járások Minisztériumában valószínűleg bársonyszéket, de legalábbis igen magas pozíciót kínáltak volna fel rövidre sikerült, de annál látványosabbra koreografált produkcióm láttán.
Jócskán sajgó, és kellőképpen égő talpakkal, de végül eljutottam a templom egyik oszlopos része alatt kialakított árnyas helyiségbe. Itt már sokan vártak arra, hogy Lakshmi színe elé járulhassanak. Beálltam a sor végére, s amig türelmesen várakoztam, tanulmányozhattam hogyan zajlik le ez a különleges aktus. Az éppen sorra kerülő delikvens, először néhány banánnal próbálta elnyerni az áldásosztó kegyeit, legtöbb esetben sikertelenül. Lakshmi szép komótosan felette az előtte áldásra epekedő, de egyre jobban kétségbe eső teljes banánkészletét. Már-már úgy tűnt, itt bizony ma nem jut a jóból, de a pillanatnyi zavart láttán, közbelépett az elefánt, eddig a háttérben meghúzódó felügyelője, aki a világ minden részén jól ismert kéz és ujjmozdulattal jelzett, itt bizony ki kell nyitni a pénztárcát, ha nem akar a sorbanálló dolgavégezetlenül távozni.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy Lakshmi előtt állok. Felé nyújtottam a magammal cipelt banánköteget, amit azonnal le is nyelt. Több gyümölcs nem volt nálam, de én akkor már tudtam a dolgom, egy pénzérmét nyújtottam felé, amit ő az ormányával elegánsan elvett a kezemből, és a földön elhelyezett edénybe ejtette. És csak nem történt semmi említésre méltó dolog. Fizettem pénzt, áldás meg semmi?, -gondoltam magamban. Ő kissé félrehajtotta nagy fejét, kérdően rámnézett, lustán legyezett néhányat méretes füleivel, mintegy jelezve, további szponzorációra van szükség célom eléréséhez. Makacs ember vagyok, ha már ilyen messzire jöttem, csak nem fogok szégyenszemre áldatlanul hazatérni. Benyúltam a zsebembe, és elővettem egy 10 rúpiás bankjegyet. Ez a mozdulat megtette hatását, hirtelen felgyorsultak az események. Az elefánt elégedetten biccentett busa fejével, -nem állítom biztosan, de a szemében mintha a mohóság fénye csillant volna meg. Mindenesetre először a bankót helyezte biztonságba, majd egy hihetetelenül finom mozdulattal, szinte símogatva fejemre helyezte hatalmas ormányát. Néhány pillanatig a meglepetéstől földbegyökerezett lábbal álltam előtte, ezidő alatt Lakshmi elvégezte az áldást.
Másnap, napfelkelte után a folyónál jártam. Gondozója, szokásos reggeli fürdőjéhez kísérte az ormányost. Közvetlenül mellettem sétált le a vízhez vezető lépcsőn, úgy láttam kajánul vigyorogva nézett rám Lakshmi, az anyagias elefánt.
