izgalom, tragédia és lángoló érzelmek folytatásos regényünk első fejezetében!
Nehéz rögök záporoztak a koporsóra, a dübörgést lassan felváltó tompa puffanásokkal, ahogy a koporsó fáját elfedte az egyre vastagodó földréteg. Új, szép, sima sírkő fehérlett az árok partján. PantherV, született 1994, elhunyt 2010. Legyen könnyű neki a föld. A sírgödör körül álldogállók ritkás csoportja legszélén a titokzatos, vöröshajú idegen elsomolyodott. Sosem értette, mit jelent ez: legyen neki könnyű a föld. A föld sosem könnyű. Ő csak tudja, egyszer élve eltemették, miután a folyón szürke gépek gázoltak át, és sokan elhullottak, az övéik közül, összecsuklottak a halottak, és egyszerre nagyon hangos lett minden. Ő árokba esett, talán kráter, talán más. Beleesett, elájult, feje fölött torkolattüzek ropogtak, és föld hullott az arcára. Rég volt már. A sírásók befejezték a munkát, a lapáttal keresztet nyomtak a friss, barna földkupac tetejére. Lent, 2 méter földréteg alatt nyugodtan feküdt Panthervé.
A titokzatos, vöröshajú idegen felsóhajtott, és az égre emelte a tekintetét. Rosszkor halt meg panthervé, nagyon rosszkor. Az emberek érdektelenül élik le az életüket, és amikor szükségünk lenne rájuk, hirtelen meghalnak. Az a kurva Panthervé. Leglább még egy fél hetet élhetett volna. A vöröshajú körülnézett a gyászolók arcán. Üres, szürke arcok, befelé fordítja őket a bánat. Kettő kivételével. Egy régi ösztön riadt föl benne, egy másodpercre megint a fegyverek zaját hallotta. Az állkapcsán megfeszült egy izom, a háta megmerevedett, és erőltette a szemeit, ne nézzenek vissza, a két szempárra, egy barna és egy zöld, rámerednek a sír fölött. A zöld szempárban halvány gesztenyeszínű csíkok. Ezt akkora távolságból nem láthatta, de tudta, tudta hogy ott vannak. A csoport közben alakult, változott, emberek hajoltak egymáshoz, lábak mozogtak, kényelmesebb helyzetet keresve, valaki átsétált a sír túloldalára. Az egyik ilyen pillanatot kihasználva, amikor eltakarta őt az előtte állók összezáruló sorfala, a vöröshajú idegen, akin nagy, koszlott köpeny barnállott, egy gyors mozdulattal hátralépett, egy másik sírkő mögé, aztán észrevétlenül a temetőkapuhoz sietett. Legalábbis azt hitte, hogy észrevétlenül. A vöröshajú néma távozása után fél perccel két alak vált ki a gyászolók tömegéből. Két szempár meredt a kapura. Két kéz nyúlt a fekete kabátok alá.
Léptek kopogtak a Móricz Zsigmond utca macskakövein, sietős léptek. Egy nagy, koszos malaclopó tartozott hozzájuk, meg egy feltűnő, vörös hajkorona. A vörös hajkorona gazdája rádöbbent, milyen könnyen észrevehető a kihalt úton, a következő kereszteződésnél gyorsan befordult jobbra. Nem olvasta el az utcanevet. Egy pillanatra megállt, a hátát falnak vetve, és fülelt. Két pár keménytalpú cipő kopogott felé. Az idegen felnyögött.
folyt. köv.
