Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

A szokásosnál alig pár pëppët hosszabb című bejegyzés megírására azért kényszerülök, mert A Blogban Ahol A Trollok Laknak, a liberális jógyerek és matulistafikaista blogokra jellemző cenzúra dúl, aminek következtében képtelenség kommentelni, tehát

2013.02.24. 02:16 Frick László Emlékzenekar

a kommentem a cigányok és a gépjárműmarketing viszonyainak rejtett motívumaira dzsémizseblámpáz , Mészáros Zsófit is elüldözte a FIDESZTERRORR az indexből, pont.

@dragon Elgondolkodtató a Nissan esete,

tétel: Cigányok csak olyan ótómárkát választanak, aminek számukra viszonylag könnyen kimondható a márkaneve, tehát pl Totyotát vagy Hunyadit szinte soha és a Micuicsi vagy Micsubicsi se jöhet szóba.

ˇ"Mészáros Zsófia elüldözése

után az árván és gazdátlanul maradt index-fogyasztói- és bekajálói közösség ezután lényegében a saját szellemi ürülékét fogja visszafogyasztani és termeli a pénzt a CEMP-nek. Kellemes nyugdíjaséveket Béla bácsi! "

/Dr Ujkihívástkereső Péter az Index részvénytársasági igazgatótanácsának tagja Kálmán Olga keresztkérdésére, összeroppanva/

Az első 100 kommentelő között ki fogjuk sorsolni Mészáros Zsófia eredeti hajszínének a titkát!

mert ezt elvileg szinte minden főbb cigány törzsünk népei könnyedén kimondhatnák Nisszan, mégse vásárolnak Nissant. Az angolszeszerelésű Nissan személygépkocsik minőségbiztosítási megalapozottságban vetekszenek, pl a Volvóval.

De pl az ódikocsi, különös tekintettel a Quattro Tiptronic PDTDI-re , szinte kimondhatatlan még az olyan teljesen ártatlan lágylelkületű oroszcigányok* számára is, mint Raffael Sándorék, mégis a flottából menekülésre egy extaxi butterweiß   ódikocsit hozattak el az egyik nőidolgozóikra felügyelő középvezetőnőjükkel.Amióta pedig a Renault felvásárolta a Nissant, a Juke-t vásárló homoszexuális IT-szakemberek se sejtik, hogy miben ülnek .

CAUTION!! Az alábbi videón látható arcot 44éven aluliak csak szülői felügyelet nélkül pillanthatják meg!



Évtizedeken át folytatott szociológiai kutatásaim arra az eredményre jutottak, hogy a cigányok a személygépkocsi-értékesítési marketing szempontjából teljesen hasznavehetetlenek és befolyásolhatatlanok, nem is tudsz egyetlen egy cigányokra célzott autó-marketing kampányt mutatni nekem. Ugyanis a cigányság nem a Totalcar vagy más mértékadó szakmai orgánumokból, Automobile Revue Suisse , vewterán Autó-motor vagy Csikós Zsolt Összes Művei,  tájékozódik vásárlás előtt, tőlük a gyárak az  ismert háromféle  értékesítési alapkoncepció mellé kidolgozhatnak még ötöt, nem vesznek meg olyan autót, amihez egy kuplungszett úgy kerül 100000-be, hogy ráadásul 3 nap alatt szállítják le és egyetlen egy évjáraton belül három módosítás is van. Van olyan Nissan modell, ami azért hal ki előbb, minden más Nissan modellsorozatnál is, mert összesen egyetlen egy év márciusa és áprilisa között gyártottak hozzá motorolajszűrőt, szumma-szummum 27915 db-ot, miközben ezekből a szalagok kiszolgálótolikocsijaira került 13960 db, vagyis durván még egy olajcserére futotta a készletből, és ezért ebből a fajta Nissanból ma a világon összesen 7 példány fut eredeti motorjával, kettő Magyarországon és öt Szibériában. Mind a 7 példányt ugyanis a tulajdonosa elvitte esztergályoshoz, aki belemarta egy Lada olajszűrőmenetét és így a tömegesen, 689-1050 Ft-os ársávban (a szibériai árát nem tudom, de szerintem egy liter 60%-os vodka lehet)  kapható Ford Transit 2.5 D, Di ->'84.09 -'00.02. olajszűrőkkel megoldhatják a cserét.

A Samsung Fluence autó vásárlási döntésétt a magyarországi cigány családok legfőbb valóságos titkos belső döntéshozói, a már nem szülőképes korú nők fogják a konyhaajtó mögötti szennyvödörbe hullajtani pörköltszaftos kézzel: az autó, lényegébe  a csunnyá-ra emlékeztető emblémafejlesztési megoldása miatt:

GyártóModellTípus
FORDFIESTA Dobozos (J5_, J3_)D 1.8 DI
FORDFIESTA IV (JA_, JB_)D 1.8 DI
FORDFOCUS (DAW, DBW)D 1.8 DI / TDDi
FORDFOCUS (DAW, DBW)D 1.8 TDCi
FORDFOCUS (DAW, DBW)D 1.8 Turbo DI / TDDi
FORDFOCUS Kombi (DNW)D 1.8 DI / TDDi
FORDFOCUS Kombi (DNW)D 1.8 TDCi
FORDFOCUS Kombi (DNW)D 1.8 Turbo DI / TDDi
FORDFOCUS lépcsőshátú (DFW)D 1.8 TDCi
FORDFOCUS lépcsőshátú (DFW)D 1.8 Turbo DI / TDDi
FORDTOURNEO CONNECTD 1.8 Di
FORDTOURNEO CONNECTD 1.8 Turbo Di
FORDTRANSIT D 2.5 D (VGL, VSL, VTL, VCS, VDS)
FORDTRANSIT Busz (E_ _)
D 2.5 DI (EBL, ECL, EDS, EDL)
FORD
TRANSIT Busz (E_ _)
D 2.5 DI (EBL, EDL, EDS, ESL, ESS)
FORD
TRANSIT Busz (E_ _)
D 2.5 DI (EBL, EDS, ESL, ESS, EUS)
TRANSIT Busz (T_ _)
D 2.5 D (TBS, TEL, TES)FORD
TRANSIT Busz (V_ _)D 2.5 D (VAS, VBL, VIL, VUL, VZS), TGL, TWS)
FORDTRANSIT Dobozos (V_ _)D 2.5 D (VVL)
LDVCONVOY alvázD 2.5 DI
LDVCONVOY alvázD 2.5 TDI

A cigányok autópiaci-szereplői szempontból legközelebbi statisztikaifach-szomnszédai a nyugatnémetek [wessie-k]. Mielőtt autót vásárolnak, nem szarják le az autós szakmagazinoknak álcázott reklámkiadványokat, ugyanis a német biomozgalom   immár 40 éves múltra tekinthet vissza és minden magára valamit adó német LMP-s vagy PM-es Hundertwasser -típusú biobudit használ, amibe környezetromboló termék, mint pl autós magazin, nem kerülhet., Tehát a németek, ha autót szeretnének, először fölkeresnek valakit, aki ért is az autókhoz, elmondják nekik, mire kell az autó [pl azok a német urak, akik Unkoorzigeunerlandban szeretnének ingyen szexuálisankielégülni, bizonyos Mercedes meg BMW típusokra kapnak tippeket) .A cigányok detto ugyanezt teszik, átmennek Zsigához és megkérdezik: "Te Csuccsú, mennyit ment el a Bévektrátok, mielőtt vasbavágtátok vóna? Hetvenezret?... hasznáoltolajat bírja? nem bírja? akkor nem kell! "

Izgalmas pl a Cuzzúki Szvift   tündöklése és bukása a cigány vásárlói szegmensekben. ma a Cuzzúki Szvift utolsó esélyét az adja a cigányság autófelhasználó körteiben, hogy olajcsere nélkül az eredeti olajszűrővel 100000 km-t bir s csak eztkövetően koppannak meg a hajtókarcsapágyak (a szelepek kalapácsolódnak már úgy 70ezertől). A Suzuki "olcsó" árimázsát a cigányság soha nem nyalta be, akkor vásároltak csak új Suzuki Swiftet, amikor az üdvkormányzás Idején a Pannon Puma farka mág annyira pëckes is vót. A Suzuki Nagy -nál Budapesten 100000 ft-ot kapott az újótó mellé a vásárló, tehát -3% befizetéssel lehetett elhozni a mamó nevére íratva. A 2008-as üzemanyagválság idepén derültek ki a Suzuki Swift valódi fogyasztási adatai, ugyanis egy kólásüveg benzinnel a Skoda Fabia vagy Ford Fiesta  megfordult a szomszédos, még magyarok által is lakott település szupermarketjéből, míg a Suzuki Swift csak odáig birta.

*Raffael szülei sokáig romongró dalit környezetben éltek, ahol a cigánytelepre magyarokat csak bizonyos esetben, pl tyúkkal a kabátjuk alatt engedtek be. A prímásnénál ugyanis egy tyúkért lehetett cigánypinát kapni [ tisztaszobában, ellenőrzött körülmények között, vagyis Banyó néne végig ott ült a díszágy előtt, hogy jól lássa, a díszdíványon, az ágy lába előtt mi folyik... ]. Raffaeléknek azonban a falu másik végére volt szabad letelepedniük és csak a magyarok álltak velük szóba és a nem a törzsük-és kasztjuk béli cigányok olyan mértékben szegregálták őket, hogy ahhoz képest az akkor az USÁ-ban még javában dúló apartheid A Dal című álverseny volt az m1   műsorrendjébe illesztve, de a kereskedelmirádiók payolaságában.

30 komment

Címkék: 2013-at írunk bazdmeg!

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr15101179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.24. 09:53:16

2 éves Almerát meg ugye az vett, akinek olcsón kellett valami a totálra zúzott F Astra helyett.
Erről a Zsófiról meg a bájos mosolya alapján nem is gondolná az ember, hogy egy Balcsányista pribék, aki rátör a Nemzetére.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.24. 10:02:33

@ripők:

Fotosopp, fotosopp!

A valóságban úgy néz ki szegény, mint egy éltes mosónő.

kep.index.hu/1/0/392/3921/39219/3921944_416b19328f2528e9d8f319d629e7df71_wm.jpg

Persze te az ilyenekre buksz, ezt tudjuk jól...

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.24. 10:03:28

@"the dragon": Lételemem a hygiénia! Azt ne mondd, hogy jól is főz!

Frick László Emlékzenekar 2013.02.24. 10:10:46

@ripők: Nem kell tódítani. A pribék pribék, a felszopó meg felszopó, pláne, ha gyöngéden hariz [fogaz]. Elsült a mutatvány, bezárt a bazár. Most már majd az index népe saját szellemiürülékjén él. A szatellit pályára van állítva, plug 'n play üzemmód. Innentől kezdve egy nerd babyshutter is elműködteti. És még aki szólni mer, azt olyan önkéntes jólelkek muchacházzák ki, mint te is :D

Frick László Emlékzenekar 2013.02.24. 10:11:42

@"the dragon": Zsadon bácsi még bejár a Dohánygyárba? -mindenesetre a szövegeken észre se venni!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.24. 10:14:41

@ripők:

Most esett le, hogy a poszt képén szereplő tyúk sehogysem lehet Mészáros Zsófi, mert Mészáros Antónia.

Frick persze majd megmagyarázza, hogy direkt volt, ráadásul még kurvajó fricska is a matulistafikaizmus orrán, de én azért helyén kezelem az efféle mentegetőzést...

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.24. 10:17:40

@Frick László Emlékzenekar: Akkor fogok muchaházni, ha jön végre egy objektív, Obersovszky alakú, hogy megmutassa a Jobbik-LMP(pimp) emulgeátumnak, hogy hanyas a kabát.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.24. 10:20:00

@"the dragon": Szettevette!
@Frick László Emlékzenekar: Hoaxáló, mémista, fleshmobiánus pernahajder!!!

Frick László Emlékzenekar 2013.02.24. 12:54:51

@ripők: Ne a balfasz és kontár Obersovszkival gyere nekem, hanem azzal, mi lenne, ha bajnai ülne le Kálmán Olga elé, megkérdezné-e Kálmán Olga, hogy ha a közéleti szempontból számbavehető ifjúság már kimenekült az Orbán-rezsim rémtettei elől az országból, akkor baj-e az, hogy a közéleti szemponból indifferens itthonmaradtfiatalok rettegtükben a megdögleni már egyremenős nammamikat küldik a párttagtoborzójára ? Felelj igennel vagy nemmel, megkérdezné-e ezt Olga néni?

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.24. 17:15:32

@Frick László Emlékzenekar: Közéleti szempontból indifferens-e Pista, akinek jó lesz?
Érdekes kérdés az exodus. Mikor, miért, mennyi időre. Ha ugyanezt vagy magasabb életszínvonalat megkapnám, hát én sem haboznék. Kb tizenötévnyi megtakarításomat einstandolták, amiből vigéckedhettem volna vénségemre, nem az állam vérén hízva. Seggére vertem. Persze magánéleti indíttatásból is, basszameg.

Lovakkal jöttél Viszockij! 2013.02.24. 20:24:31

Nos... miafaszvan?!
Végre kint voltam a kertbe', internet ott nincs, csak sár (egyelőre), vasárnap este van, valaki segítsen már ki, melyik a poszt releváns része???

Frick László Emlékzenekar 2013.02.25. 02:41:21

@Lovakkal jöttél Viszockij!: Ha valaki beül egy 4D moziba és 2D-t keres, ne csudálkozzon. Ha 2D-t is lát, akkor nem biztos, hogy a film 2D. Feltételezhető, hogy a film 3D vagy 4D. [Az 1D című poent gyorsan lelövöm előre: Síkbolygó lakója bele se tudna préselődni 1D moziba] Mivel azonban jóidig elté'n tanítottam, nem szokásom feladni, segítek:
1. Volt egy kommentem, amit Lady Carambole művésznő cseles beállítása miatt a blogmotor újrafogalmazásra gyúrt volna föl. Erre INKÁBB azt a megoldást választottam, hogy felteszem posztba.

A poszt szövegfelszínének másik része viszont autós téma, a Lady bosszantására, de ugye a Lady elundorodott tőlem a nőket taglaló stílusom miatt, valamint mert a férfiideálját gyaláztam [volna, ha gyaláztam volna] a Blpogban Ahol A Trollok laknak és pl ő is, aki ezek szerint trollina.

37. Az Index Vállalatnál átállnak plug 'n play üzemmódba. Ez azzal fenyegetett volna, hogy egy ekkora médiacsatornaforrás felügyelet nélkül akár az ellenség kezébe is kerülhet, hiszen a súlyosan jobboldali orbánista bérencek , pl a Mandiner[blog] A Konszern kereteiben termelik a kattogást [-> klatty hang] Ezért a Felperzselt Föld kőkorszaki taktikáját ötvözték a legelőremutatóbb netokratív módszerekkel, amiket azzal alapoznak meg, hogy a szépen sorban lelécelő górék távozását orbánista jobboldali ármánynak, elüldözésnek stb. állítják be. Olyan mértékben le vannak már butítva az egységsugarú lelkeshívek, hogy ugyanazokkal az ezüst, steril holdsarlócskás körmikékkel villogós tündérujjaikkal verdesik a billentyűzetet felháborodásukban az ELTE-HÖK 2007-es gólyalistáján, amelyik ujjukkal pl az újLMPmaradvány híveiként köpedelemnek nevezik sőt, anyázzák a PM -szárny bajnaiánus híveit, de ez sem zavarja őket. A gyakorlatban az árván hagyott egységsugarú felhasználók a saját szellemi ürüléküket fogják visszaenni az index felületen úgy, hogy politikailag szinte képzetlen és tájékozatlan gépházi matrózoknak csak időnként kell rákukkantabni a ketyerékre. A kiajánlósávok beállítva, az automata címlapmarketingötletek továbbra is működnek, minden kiajánlósávban 5-5 orbángecizés, eltolcsyfikázás, bunkójobbospécézés , jajjönnek a faszistákok! jujgattatás,stb és hogy meg legyen az egyensúly, naponta 2-3 (tehát frissülésenként 0,8372) bubnkójobbos, pl mandineres vagy pedig mandineres bejegyzés vag a Nívó blog Vitassuk meg szekciójában egy Örökös Aranymellény Díjas Modor Tibor féle fondorlatossággal kitalált 3D álkérdés (amit 2D síklogikával színén lehet benyalni, tehát komolyan is venni). Ujkihívááastkereső Péter pl egy interjúban a távozásakor nyugodtan elmondhatta az igazat, miszerint kuirvára únja az indexet, már amikor elment tmbrlz-ni, akkor is tele volt vele a mókuskaszakőtokja, őneki új kihívás volt a jele az oviban is més csak Féderer Ági néninek tartozik elszámolással, hogy fog kijönni a család ezentúl havi 793472 Ft-ből..., pl "mi van zsidó kurák, baszátok meg az anyátpokat!" tréfás felkiáltásokkal vonult be a dohánygyárba, csak az efféle üde rikkantásait elfelejtette bárki is excell táblázatokba kigyűjtvén eltenni befőttbe úgy, hogy majd egy alkalmas időben hávágés stílusban előrántja. Apropó hávégé, eddig a hangnemet mindig az index határozta meg, majd most az automata üzemmódban meg a hávégé fogja.

Jókérdés, mi történik 2014. után, amikor [ G. verzió un "Varánusz Blog Szépreménye-terv"]] az LMP 6% a PM viszont 6,028%-ot fog elérni, az Együtt 2014. pedig 47,82%-ot az MSZP maradványai, a Vidéki Téeszelnökök és Vidéki Tanárnők tagozat pedig 5,053%-ot. Nos, azután viszont minden kiajánlófrissításben 5 orbángeciző, fideszfikázó [-> spadla z oblakov elkötelezettségének irányultsága] bejegyzéshez az egyenlőség kedvéért 1-1 mandineres bejegyzést is beillesztenek [mely mandiner bejegyzések orbánt és a fideszt teszik felelőssé a gyalázatos bukásért]. Így, ha összevetjül a 2010. április előtti beállítással, szinte semmi változást sem találunk, viszont mindig fel is fognak bukkanni olyan ősindexes hívők, akik ostorozzák az Üres Gépházat , amiért az fideszbérenc lett. Na, ez az a szituáció, amit cak Quentin Tarantino, esetleg Guy Ritchie tudna filmrevinni, mert pl ki büdösbunkó taplótahó paraszttya nem őrjöng a Kill Bill-en vagy a Blöffön, mikozben ezek a filmek pont az ő ízlésükből IS (hangsúlyoénám az IS-t!] űznek gúnyt?

Kadarka Jánoska · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.25. 15:44:54

A poszt címe király. A Mészáros kép matulista. Az autómarketinges infók hasznosak.

@ripők:

Asszed, ha sokat mondod, kapsz?!

Lovakkal jöttél Viszockij! 2013.02.25. 20:43:08

@Frick László Emlékzenekar: No nem mintha az index eddig A Fénylő Igazság Hordozója lett volna.
Jó kis eszmefuttatás volt, tetszett.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.26. 02:20:47

@Lovakkal jöttél Viszockij!:

Bajnai kisfiús mosolya

Magyari Péter

2009. május 19., kedd 08:33 | [aznap frissítve] |
A valóság ezzel szemben az, hogy még a címe is megváltozott a cikknek és 3 napig írták át. ha tudtam volna, naplózom, keddeen 8ó34perckor még két szerzője voolt a "riport"-nak

Ehhez hasonló munkákból tájékozódtak nyugati hírforrások , pl a Financial Times [online] és a Washington Post [online Europe!!!] Bajnairól. átvették a magyar infókat, majd megírták véleményként bajnairól, majd az Index [& Co.] ezeket átvette így: "Nyugaton is jó véleménnyel vannak Bajnairól!"
Tehát ez, mármnint hogy ők nem az igazság Fénykardját Emelik egyfajta imázs volt az indexnél, azért mindig és keményen és kb 2 filláre pontosan beárazhatóan dolgoztak. Amikor már soik volt, akkor mindig elkezdtek tódításokkal operálni [kaszás Mókus video], mint piolós Joli nyénnye, aki háromkézláb ment részegen haza, de négykézlábra tódított, hogy a "lányok" maguk vegyenek vissza és még vígasztalják is, hogy ááádehpogy, biztos kétláb-ment haza.

Uj Péter (Népszabadság bnevelés] simán a legaktuálisabb agitpropot nyomtahatta a Népszabadságban, az indexnél viszont eljátszhatta a Független Pumuckl-t. Igen, az index afféle Pumuckl volt a Bajcsányi Agitpropban. Tréfákat csinált, de ha komoly volt a helyzet:

index.hu/belfold/2009/05/19/bajnai/

Kekszemu 2013.03.01. 22:55:55

Fura h eddig bírt független maradni az index mivel már legalább nyolc éve az fhb vezér tulajdona... Vmi német nevű... Az ott. @"the dragon": képén, közepén meg az lmp.s ügyvéd aki a választási bizottságba volt delegálva hároméve, vmi bobobo... Bodolai... A steinaurélos....

**büdösmackó** 2013.03.02. 06:57:13

@Kekszemu: azt a szájba baszott hülye 'h'-zós fejedet azt.

Kekszemu 2013.03.02. 21:26:02

@**büdösmackó**:
kicit idegesznek teccik lenni?!

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.03.02. 22:33:47

@Kekszemu: Képzeld, időközben fontos előrelépés történt, a kedvenc Youtube-os nénimnek néha már lehet látni a száját a videón, mikor beszél, és tényleg szép, nem csalódtam:
www.youtube.com/watch?v=n2U2LqvxTnE

Kekszemu 2013.03.03. 16:01:10

@Dinamuki:
:D nagyon erzeki akar lenni. bar a frasziaknak nagyon jol all. teccik a ruzs szine amit hasznal. egyebkent ki o mi o?

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2013.03.03. 21:18:12

@Kekszemu: relaxáló videókat csinál, segít ellazulni a stressz után.

Kekszemu 2013.03.03. 21:20:58

@Dinamuki:
Hm.
Kizárólag férfiaknak!
:-)