Van néhány igazán szép és felemelő pillanata a munkámnak, ha nem lennék a ráutalva a pénzre, amit kapok érte, ezekért a pillanatokért akkor is csinálnám. A legjobb talán a közeli munkáknál a csúcs előtti néhány perc, amikor a láncszem már rájön, mi is a dolgom és mi fog történni vele, és megérti azt is, hogy nem tehet semmit. Ilyenkor beszélni már nem tudnak, az egész testük remeg, a záróizmok sem működnek – gyakori a bevizelés –, de a szemük az nagyon kifejező, benne van minden, amit mondanának, kavarognak az érzelmek; tagadás, könyörgés, fenyegetés, a bosszú ígérete, és végül a teljes feladás és elfogadás. Egy Shakespeare dráma két percben, csupán egy szem előadásában. Lenyűgöző.
Ezeket az idilli pillanatokat veszélyeztetik a feltörekvő fiatalok, a hollywoodi filmeken felnőtt nemzedék, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, mert megnéztek két gengszterfilmet és vettek egy pisztolyt. Hát nem, és még szerencse, hogy néha rájuk is kapok megbízást.
Én az ügyfeleimmel nem nagy tömegben – vagy ellenkezőleg, teljesen néptelen helyeken – találkozom (általában így csinálják ezek az okostojások), hanem kizárólag élményfürdőben, és a megbeszéléseket mindig a működő gomba alatt folytatjuk, amikor folyik a víz, és ez minden lehallgatást lehetetlenné tesz. A víz és fürdőruha miatt testmikrofon nem viselhető, a vizes gombát nem lehet bemikrofonozni, és a vízfüggöny miatt a távoli puskamikrofonok sem működnek.
Vagy az autós lövöldözés, talán ez a legfelháborítóbb „trend” manapság; utánozzák a filmekben látottakat, az oldalablakon kihajolva próbálnak meg előrefelé célozni és lőni, persze nulla eredménnyel. Szakszerűen csakis oldalra lehet tüzelni, merőlegesen a haladási irányra. A jobb oldali ablak letekerve, jobb kézben a pisztoly, nekitámasztva az anyósülésnek, amit annyira előre kell húzni, hogy kényelmesen nyugodhasson rajta a pisztolyt tartó kéz, és akkor lövünk, amikor az autó a megfelelő pozícióba ért. Kicsit előbb, mielőtt feltűnne a célpont, mint amikor a vadász a repülő kacsára céloz; elé, nem pont rá. Egyik kedvenc módszerem ez, éjszaka az autóúton szép lassan megelőzöm a láncszemet – a célpontot, aki alattam van a táplálékláncon –, és melléérve csak az ujjamat mozdítom meg a ravaszon, és kész. Utána érdemes nagyot fékezni, mert az izmok rángása miatt kitérhet az autója, és kész a baleset.
Mostanában szerencsére a feltörekvő titánokra kapok megbízást. Van néhány fiatal, aki azt hitte, tud ölni, de hibáztak, ezért célpont lett belőlük. Engem ismernek azokban a körökben, ahol engem ismerni illik, és azt is tudják, hogy szeretem az ilyen melót, ezért rendszerint megkapom a megbízást. Néha autós párbajt provokálok, hogy rájöhessen a szerencsétlen, mennyire nem érti a szakmát: nem erős és gyors autó kell, hanem xenon fényszóró, mert semmit nem ér a teljesítmény, ha elvakít a reflektor. Szembehajtok az ilyenekkel, kihajol az ablakon, próbál lövöldözni előre, de látni nem lát semmit. Kikerülöm, és ahogy elmegyek mellette, puff, egy lövés a kitámasztott pisztolyomból, és kész is, a rutin és a tökéletes technika megteszi a magáét. Halott abban a pillanatban.
Hát így.
