Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

Isten előtt

2011.02.18. 08:18 szanalmas

 Az ősrobbanásos posztban már szóba került, hogy nem is volt olyan, hogy ősrobbanás, mert a világegyetemet a Jóistenke teremtette.

Nade.
Tegyük fel, hogy van Isten és tényleg ő teremtette ezt a szarkupacot 6 nap alatt -olyan is-, de nem tud az ember csak úgy elmenni amellett ami már többször szóba került, hogy ugye a negyedik napon teremtette pölö a Napot, de akkor hogy a picsába számolták az első három napot?! Vagy pölö ezt írja a Bájblia, hogy:
"Ter 1.3
Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett."
Ezt az első napon mondta, de akkor mi világított a 4. napig ameddig a Nap elkészült?! Ugyehogy ugye, valami kurvára nem stimmel!
Meg még a növényeket is megteremtette a Nap előtt bazmeg. Ráadásul Isten Úr nem teremtett csak Földet, Napot és Holdat, de akkor honnan van az a sok hülyeség szerte az univerzumban?!
Szerintem a csóka kicsit dilinyós volt. Ezzel el is érkeztünk a témához, hiszen kurva jó, hogy ilyesmiket teremtett unalmában, de bazmeg, mit csinált előtte?! Mert ugye öröktől fogva létezik állítólag. Gondolom, ült a sötétben és a hidegben évmilliárdokig, aztán egyszer csak rájött, hogy csinálni kéne valamit, mert kurva unalmas a sötét semmi.
És megalkotta ezt az elbaszott szart, ami tökéletlenebb mint egy prosztatarák.
Szóval tutira dilinyós a csávó, mert ha már csinált valamit a mindenhatóság birtokában, akkor legalább rendesen megcsinálta volna. De például honnan lett Isten bácsi, ezt nem is értem. Volt a semmi, aminek a közepén üldögélt öröktől fogva? Vagy mi volt az "öröktől fogva" előtt?!
Hát kurva egy idióta dolog ez, szerintem már megint a tuggyukkik szórakoznak velünk!
 
Könyvajánló:
Orbán Ottó: A világ teremtése és egyéb badarságok (1977) vagy ennek a hangoskönyv változata.
 
 
 

93 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr672668570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2011.02.18. 08:49:08

az uram szerint- aki ugyebár nem egy biblia fan -aki szóról szóra olvassa a bibliát az megérdemli hogy ilyen kérdéseket tegyen fel egyszerűen szánalmas az ilyetén okoskodás

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.18. 10:56:21

,,Felmerül tehát a kérdés: az ige okozva lett, vagy nem lett okozva? Más szóval: volt-e önmagában való élete, vagy teremtés által lett létrehozva? A válasz rámutat arra is, hogy az anyag nem létezett örökkévalóan. Krisztus ugyanis maga jelenti ki, hogy nem létezhetett, hisz ő maga volt a kezdet, az arche. Krisztus volt az Isten teremtésének kivitelezője, és az anyag (a világ) nem volt, nem lehetett egy arche, így Isten természetesen nem lehet anyagban rejlő, nincs jelen a kőben, fában, üvegben stb. Ezt feltételezni több okból is eretnekség, hiszen ha azt mondjuk, hogy Isten mindenbenrejlő, úgy a gonoszságban, pusztításban is Ő van jelen. Ez egyben ahhoz is vezetne, hogy Sátánt teremtésétől fogva gonosznak kell tartani, s ő nem más, mint Isten gonoszságának hüposztászesze. "

www.ccg.org/hungarian/s/p229.htm

Remelem most már okos leszel szanalmas koma.

Morbus_Hungaricus 2011.02.18. 11:50:30

Nem tudom, hogy tényleg nem világos-e, úgyhogy a biztonság kedvéért: Mivel Isten teremtette az időt, vagyis az idő és az ő folyása a teremtés része, annak a kérdéscsoportnak, hogy mi volt a teremtés előtt, illetve Isten mit csinált mielőtt elkezdett volna teremteni, nincsen értelme. Üdvözletem az olvasóknak és a szerzőnek.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.18. 12:12:55

@Morbus_Hungaricus: Isten nem teremtethette az idôt mert nem lett volna rá ideje.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.18. 12:27:39

@Morbus_Hungaricus: logikus lehetne de nem az...
Szaninak igaza van.

@Panther_V: bakker neked mennyi idod van!

Frick László Emlékzenekar 2011.02.18. 13:43:21

Szánalmas az első bekezdés:
Ugyanis az nincsen beleírva a Bibliába, de nem sok ész kell hozzá, hogy a hat nap az ember feltalálása előtt esett meg, és ugye EZEK a napok a mi számításunk, az emberi számítás szerint napok. Azt viszont nem tudhatod, hogy az Isten műhelyablaka előtt hány db Nap mikor kelt és nyugodott.
Valamint a chaszid anekdota szerint a koldus maga is elcsudálkozott, amikor az Úrral (Jahve) találkozott , milyen fiatal, még szakálla se volt. Az Úr javasolta, ne is kérdezze, úgyse értené. Kérdi erre a koldus: hát mennyi neked uram egy pillanat?
MOST FIOGYELJ SZÁNCSIMÁNCSI:
ANNYI, MINT NEKED SZÁZEZER ÉV (vegyél elő zsebszámológépet)
Vagyis a bibliában az a hat nap annyiszor százezer év emberiszámítás szerint, ahány pillanat van hat emberinapban, eddig tudol követni, ugye?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.02.18. 13:44:02

@Panther_V: szal nincs epkezlab valaszod!Nincs ebben semmi szegyelnivalo, nem kell rogton tamadni...

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.18. 13:45:46

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: MINDIG, te evolucionista többsejtû. azaz örökké, folyamatában állandóan.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.18. 13:52:11

Bizony mondom, nagyon nehétz a bibliafikázók élete.
mert logikailag ugye világos, hogy a Bibliát a papok tanáták ki, hogy direkte butíccsák a népet. Ezzel szemben a bibliafikázók előszris színén veszik a papok hazugságát és aztán egy másik paphazugsággal meg agyoncsapdossák.

A chaszidok pl azzal egészítik ki a bibliafikázó tökfilkók (és Orbán Ottó, Isten nyugossza, nem egy szerény ember volt , nekem megadatott hogy ránézhessek és köszönhessek neki, de ő a fejem mellé beszélt és harmadik személyben [meg persze nem fogadta a köszönésemet])
szóval a formálislogikusok megnyugtatására elárulták, hogy az Isten a világot gondolattal, de az embert szóval teremté.

Namost ahhoz viszont tudni kéne a biblia nyelvén, hogy Ad-Am mint jelent. Szokás szerint ugyanis, ahogy Joseph Helletr 22-esében sincsen minden név lefordítva, pedig nem csak Félkupica Fehér Főnök a beszélőnév,
úgy Ad-Am -ot is le kelett vona fordítani az eredetiből

Ad-Am ugyanis nem egy faszi csak úgy.

Amikor ugyanis ezt a teremtés mesét kitalálták, az írás még nem volt föltalálva és a horda a barlangban korhatár nélkül, egybekeveredve a 0 az 1 a 7 a 14 és a 34 évesek (40 éves ritka agg volt, és ezért, aki a 66-ot megérte azt hazudhatta, hogy ő már 900 éves: nem voltak kortársai) Szóval 3-4 nemzedék hentergett együtt a barlangban és ezért ami a gyerkeknek mese, az a férfiaknak tutajos és a nőknek puncipurcogtató, az öregeknek meg tanulságos törvény és tudomány volt.

A Biblia digitális

de pl Szánalmas úr dolgozata analóg.

Köszönöm a figyelmet.
Jojszakát.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.18. 13:57:40

@Morbus_Hungaricus: Bácsánat, az időt az ember teremtette. Hasonló a funkciója Einstein Kozmikus Állandó-jához, képzetes szám. Az ember először akkor lett kíváncsi az időre, amikor a paradicsomból kiakólbólította őket az angyal és ki akarta számítani, mennyit kell még futni vacsoráig.

Viszont azb idő nem egyenletesen terjed, ma is élnek emberek, akik szarnak vastagon az időre, még azt se tudják, hány évesek.

Te magad is lemérheted:
A leghosszabb a 0-10 éves korod közti szakasz volt. A 10-és 20 közötti már rövidebb. A 20-30 gyorsan száll. a 30-40 repül. a 40-50 kb addig tart, míg a 17-és 19 közötti tartott. Az 50-60 olyan hosszú, mint a 6-és 7 közötti időszak. ÉS a 60 meg a halál közötti néhány hónapnyi érzetű a 12-és 13 közötti idődből.

Vannak olyan embrek, akik már 88 éves korukban 94-nek 97 éves korukban 102-nek, 100 évesen meg 120-nak érzik képzelik, gondolják magukat.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.18. 14:02:09

Orbán Otó az egyik legzseniálisabb költőnk volt, neki köszönheti a magyar irodalom azt a nyelvimegújulást, amit Tandori Dezső tetejezett
Mészöly Miklós nagymarosi faháza kertjében falazódott föl

és amiről azt hazudják, hogy Esterházy Péter kakilta spanyolviaszk-szerűen.

Namosthát a Bibliáról mindenféle hülyeségeket tanítottak neki
és ő úgy szerelgette színén véve (tehát hogy a por por, az oldalborda oldalborda és a kígyó kígyó, az alma meg alma)
Pedig költőként, ha végiggondolja..

Ó, mennyi kígyót láttam, olyan lábacskáik voltak, zamatos puncijuk, a nyelvük? a nyelvüük mézzel csorgatott eper! A fingjuk? a fingjuk Laboratoire Garnier, Paris!

mennyi almát láttam!
New Yorkot nem láttam, pedig Alma.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.18. 14:06:23

Valamint pompásan szórakozom azon, hogy az Úr szemmel láthatóan kurvára elúnván az emberrel, mint olyannal való baszakodást, talált egy sokkal egyszerűbb szervezetet: a penészgombát. Nem birsz vele, nem öli se a hypó, se a 300 fokos gázsütő, se a dissou, sesemmi. Bírja a -274 fokot is.

büdösmackó 2011.02.18. 14:21:51

@Panther_V: de mielőtt megteremtette az időt, ideje sem volt, mivel nem volt idő.

@Morbus_Hungaricus:

Mókuskám, megkérdezhetném, hogy melyik napon teremtette Isten az időt a bilbia szerint?

Köszi!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.18. 15:17:17

@Frick László Emlékzenekar: Az ecetet nem bírja. Nyilván mert nincs jóban a rokonnal aki készíti.

LucecitaGonzales 2011.02.18. 16:26:38

Én Istenről semmit sem tudok.

szanalmas 2011.02.18. 18:31:15

@büdösmackó:
Ráadásul az időt is úgy teremtette meg, hogy mindig kevés és az is rohan!
Arról nem is beszélve, hogy milyen már az, hogy nem volt idő a teremtés előtt?! Gondolom, csak másképp hívták, mondjuk beritojnak például. Meg hogyan lehetne álló időben bármit is csinálni, nyilván relatív a dolog és mondjuk nekünk akkor állt az idő, hiszen még nem is voltunk! Vagy, ha nem volt idő a teremtés előtt, akkor hogyan tudhatnánk arról, hogy volt valami a teremtés előtt?! Pedig volt, mert a semmttevésre is kell idő.

@Frick László Emlékzenekar:
Én nem fikázom a Bibliát, ez szemenszedett hazugság! Ráadásul a dolgozatom is digitális, mert nem levélben küldtem fel az internetre!
Kevesebbet kellene maszturbálnod, mert össze-vissza beszélsz!

@LucecitaGonzales:
Szia Luci, merre csavarogtál, te Istentelen?!

szanalmas 2011.02.18. 18:36:59

@Morbus_Hungaricus:

Tehát ha kérdéseket tesznek fel a kételkedők, akkor az a válasz, hogy nincs értelme, mert nem érthetjük meg! Ez kurva gyanús, egyrészt te milyen alapon mered állítani, hogy minek van értelme és minek nincs, hacsak nem valami érdeked fűződik a dolgok elmismásolására, vagy félsz az igazságtól, vagy netán valami tuggyukki lehetsz, ami a legvalószínűbb!

büdösmackó 2011.02.18. 19:08:45

@Panther_V:

másról beszélünk, de te ezt nem érted!

büdösmackó 2011.02.18. 19:11:12

@szanalmas:

mondjuk már ki a kurva életbe, hogy a biblia és az ószövetségi teremtéstörténet zsidó polémia!
ráadásul mózes azonnal mutyizott a teremtővel, hát mi más ez is, ha nem cionista összeesküvés!

szanalmas 2011.02.18. 19:17:34

@büdösmackó:

Már csak az érdekelne, hogy mi lehet a dolog hátterében, és mire megy ki ez az egész! Valamint mi történik, ha lebuktatjuk őket, talán tér-idő paradoxon?! Ha kiderül, hogy a galaxis térképek is meg vannak hamisítva, kurva mérges leszek!

szanalmas 2011.02.18. 19:20:08

@zsanett- a csillagkútról:

Miért, a teremtés könyvének az elejét hogy a picsában lehet másként olvasni?! Vagy a Bibliát is Nostradamus írta?! A maga ura tök hülye!

büdösmackó 2011.02.18. 19:39:27

@szanalmas:

Szerintem a frikk-féle behajló tölcsér lesz a megfejtés!
Köztudomású, hogy a zsidók bomlanak a fagylaltért, hát ez biztos nem véletlen!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.18. 19:40:59

@büdösmackó: Te nem érted a rejtett utalásokat te gorilla.

büdösmackó 2011.02.18. 19:44:20

@Panther_V:

nem lehet hónapokon át kurva anyázni, néha ki kell mondani a valóságot!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.18. 19:50:20

@büdösmackó: Elmész te a picsába kérlek tisztelettel.

_nyuszi_ 2011.02.18. 21:21:17

mink egy kísérlet alanyai vagyunk egy kémiai üvegtálkában. és a Jóisten hamarosan ki fogja vágni a picsába az egészet.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.18. 22:14:00

@Frick László Emlékzenekar: Amennyiben egy pillanat egy másodperc, úgy a modern tudomány számításai és a hászid bölcsesség alapján Isten 41,6 órás csecsszopó, nincs két napos sem. Azért ez sokmindent megmagyaráz.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.18. 23:48:24

A poszt zseniális, több, mint 2000 évig egyetlen hittudósnak sem jutottak az eszébe eme nagyszerű kérdések. Száncsit a Vatikánba!

@Frick László Emlékzenekar:

Na most az életkor szerinti időérzetről konkrétan mindent tudok, van neki fiziológiai magyarázata is, nem mondom itt el, de van egy elméletem is, amit a vezető tudósok is átvettek (nem vicc):

Azért érzi egy gyerek hosszúnak az egy évet például, mert mindenki mindent a saját életkorához viszonyít: 10 évesnek 10 év az 100%, egy év az 10%, ami elképesztően sok. Egy 50 évesnek 1 év az csak 2%, ami elég kevés, hamar elszáll. Stb, Nobel-díj.

szanalmas 2011.02.19. 00:26:33

@Levéltáros:

Erről most az jutott eszembe, hogy a média törvény finisében, a kotmányozás közepette Viktorunknak eszébe jut, hogy a Biblián is van bőven átírni való, mert nem elég nemzetközpontú és nem mozgatja meg a magyar ember lelkét!
Fog még Benedek is sírni bazmeg!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.19. 00:35:29

@szanalmas:

Erre a Biblia dologra az a technika, hogy kiadnak egy újabb fordítást, a régieket meg bezúzzák. Az lesz az újban, amit akarunk. Hoppá, ez elszólás.

szanalmas 2011.02.19. 00:41:41

@Levéltáros:

Te mocsok, sajnálod előlünk azt a pár cupákot, mikor a húsosfazék mellett lakmározol?! Ezért mosdattunk ki a szarból, hogy még egy szakértői szerződést is sajnálj tőlünk, te népnyomorító! Ki vagy tiltva!

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 06:39:20

@szanalmas: Nem ismernéd Csont Lennon titkos Negyedik Bölcsességét? Minden férfi a maga cseresnyebimbaját szívogatja ki a maga szilvácskájából -vagy ereggyen Fődvárra deszkátárulni.

A szakértőiszerződéseket nem a nyuszi tojja, tee, vagy a Miki bácsi! Mindenkinek a keze a maga seggelyukáigg ér el és ott vakrja magának, ha éppen az viszket.

mindenki előtt ottt a lehetőség, hogy a Wallis ZRt-nek benyújtsa a portfólióját meg az üzleti tervét, és ha meggyőzte őket, akkor kap párszázmilliós tőkeinjekciót , majd ha jól felpumpálta a céget, akkor még keresnek isegy tökfilkót, aki kifizeti a párszázmilliót és onnastól a menedzsmentnek havájj.
Uncle Sam már nem hordóhasal jár , nem csíkos gatyában tartja a kophatatlan ceruzáját, hanem bobo-butikban vásárolja halivúdi sztárok egyszerviselt, de megúnt iraki veterán stílusú álkatonai műkoptatott egyenruháját 20 dollárért! És a Thunderbirdjét 1700 dollárért festik le napfakította matt hatásúra és nem szarozik a veteránminősítéssel, hanem Lexus hybrydet szereltet bele, ami száz mérföldön csak négy gallon benzint fogyaszt. Audi A5 coupét, ami elavult nemhybridmotorral, minden villanyosság nélkül másfél gallont eszik zázmérföldre, csak mindenféle elavult digók, polyákok meg más nemkörnyezet és nemzetitudatos szarháziak vásárolnak, pl magyarok .

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 06:40:45

@Levéltáros: És még te tiltanád ki a Kétfarkú Kutya Párt funját, amikor annál már csak az LMP a bobo-bb.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 06:51:22

@ripők: Még egyszer megkisérlem. Van a tér és van a mozgás. Valamilyen térben valamilyen anyag, de mindenképpen mozog. Miután kiderült, hopgy a nagy Bumm elméletre lecsaptak a pedofilpapok, jól figyelj, mert lényeges:
NME AZÉRT BUKOTT MEG a nagy BOAMMMOAOMMM elmélet, mert szar, hanem a pedofilkatolikuspapok miatt, azért mert azt hazudták, hogy az Ú r csinálta a nagyBOAOAOAMMOAOO-t. Ettő lett rosz.
A nagy bummban volt igaz ez a trükközés a másoodpercekkel, miszerint az kezdeteiben ugyan ismeretlen (végtelenülkicsiny, egy kvantumfikai segglyuuk, aminek 2és félszer kell körbefordulnia a tengelye körül, gogy 1-szer láthasd, (és lehet, hogy egy végtelennagy segglyuka, azaz ODAÁT meg éppen a legnagyobb kiterjedés) tehár a következő tíz-a-mínusz 27-en másodpercben már körölbelül tíz a huszonketedikenszer ngyobb volt, mint a tejútrendszer. Deaaztán ez a folyamat lasulni kezdett, egésze odáig lassul, ahová MekkGányolék szorultak a csillagkapuban, hoyg a nekik még másfél óra a Tölcsérgomba párhuzamossíkján kb 6 cm-re már csak öt perc volt!

Ezt a viláképet kellett eltörölni a pedofilkatolikuspapok miatt.
És lett az, amiben csak tér van és mozgás, és az ember, (mármint a vallásos hülye kreacionista barom) kitalálta az időt ehhez, mert kellett neki egy harmadik sarkalat a viszonyításhoz, először a teret képezte egységekké majd meghatározta, hogy a mozgás egységtérben ahhoz képest mennyi időt vesz igénybe másegységben és a különbözetet elnevezte időnek.

Megmagyarázom:
Mindannyian időgépeket használunk, ugyanis egy eredeti verziójú ember kb 8-12 órán át tud egyhuzamban futni kb 25 km/h s sebességgel. Ez az emberi maximum. Ha repülőgépbe ülsz, akkor időgépbe ültél, mert amikor a gép 8 óra múlva leszáll, ott leszel, ahová egyébként a lábadon A TÉRBEN a te sajátmozgásoddal 5 év alatt jutottál volna el.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 06:53:37

@ripők: A nagy Bum-ban az volt a gyönyörű, hogy abban még létezett időbusz, amivel visszamehettél (volna) a múltba is, tehát a magad mögött hagyott térszeletbe. (Mire visszamény a szobádba este, reggl óta a térben elmozdulások történtek, pl az üvegpoharaid folyékonyak valójában és 3000 év alatt, ha nempiszkálod őket, olyan alakúak lesznek a polcon, mint amit a macska kinyomott, mignon-ok..)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 06:58:29

@ripők: Sok férfi azt hiszi, hogy esténként mindig ugyanabba a nőbe ejakulál.
CSAKHOGY!
Megdugta a nőt január 7-én este 22.ó22p-kor ejakulált bele.
Január 8-án belejeakulál este 20ó37 p-kor
Csakhogy a nő január 7-én 17ó17kor dugott a pasijával, aki beleejakulált. A fogamzuás az ejakulációtól számtva kb akkor történik meg, amikor a nő 3km mozgást végez , éppen a munkahelyén ül mit se sejtve arról, hogy most fogant meg benne a dugós pasija gyereke, ő azt hiszi, milyen faszán szívatja a két faszingert.

Miközben mindannyian azt hiszik, hogy azt dugják illetve azal dugnak, akivel tegnap

a térben MOZGÁS ok történtek és semmi sem ugyanaz és nem visszacsinálható SOHA nem fog a dugóspasi faszába vissafickándani a spermium, és a törtfalú pete sohamár nem mozdul vissza A Szűz Töretlenségbe.

Íme az Isten Igéje.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:09:56

@Levéltáros: Hiába akarsz megviccelni, idő nincsen. Amit elsorolsz, azok PONTOSAN a tér és mozgás összefüggései. A gyereknek többmozgást kell kifejtenie egységnyitérhez, viszont ki tud bújni a tyúkkijárón a nagykapu alatt. Magy az anyjának térben más mozgáshosszakban kétszer kell kikulcsolnia a kaput és még ott van a kurva retesz is, ezalatt a büdöskölök a 40cm-s lábain mekkora térszelete haladt át é még majd most jön anyu a 80 cm-s lábain! Ezalatt nem öt perc IDŐ baszódott el anyu főzéséból HANEM a tér és anyag elmozdult.

Ismered Bódy Gábor Psyché-jét.
Az történik a tetőcserepekkel. Ha Kheopszpiramist építesz a kis romantikus piroscserepes nejlonparaszti tanya fölé, 3000 év alatt a cserepek csokimassza szerűen elfolydogáván mintha az ereszen meg-meg folynának. Sőt annyira folyékony a tetőcserép, hogy ha lebontasz egy 1942-es Martfűi Cserép-pel fedett tanyát és a cserépgyártás történetének legjobb minőségű cserepét visszarakod, félujjnyi rések tátonganak közöttük, holott újkorukban valamint a tanyán végig! a porka havat se fútta be a széln, nemhogy a késpenge em fért a résekbe. Csak akkor lesz jó a tető, ha alá a fát tökéletsen úgy visza és a cserepeket összeszámozva rakod föl.

Nem az idő múlt el a cserép fölött, hanem anyag végzet mozgást térben.
És a képzetes emberi idő relációjában is MÁS-MÁS időket képezve!

Egy olyan bolygóról ha megérkezel a Földre, ahol a sok-sok nap kelte s nyugta mégis ritmizált és mondjuk egy nap a mi időmértékünk szerint 5712 év, akkor annak a bolygónak a lakója fénycsíkokkal látja hullámzani egünk, és olyan.. szürkületfélében.

Gyorsan leszögezem:
Az időről nem én állítom ezt, hanem azok a tudósok, akiket a pedofilbuzikattólikos pappókokk 1951-es rénmtette (a BumMMmelmélet kreacionista betagozása) elundorított. 40 évet dógoztak azon, hogy széjjelbaszák a Bumm elméletet szegények.

Ezek Isten igéi.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:13:58

@Levéltáros: Egy izgalmas időgépkisérlet a morfinistáké és ópiumevőké. Dr Brenner József kisérlete alapján:
Kétségtelenül tény és igaz, hogy egységnyi idő alatt, ez 10 képzetes év, az alany kb 1.000.000. évet él meg (az arányokat megtartva) vagyis száguld. A gond azonban egy, picurka, de jelentős, mégpedig az, hogy az így a réven nyert időt a vámon elveszti a csaló, ugyanis kb 1000000000 évig tart az útja a patikáriushoz az újabb adag morfiumért.
Nagyon érdekes Dr Brenner térkisérlete máskülönben is: minden nap csökkentetet az adag (Az ANYAG!!) mennyiségét, ezáltal elérte, hogy az év elején 1 egységnyi fogyasztását 0.05 g-ként csökkentve a következő évben már mindössze 1,8 egységet vegyen magához. (A hátrálván előrejutás)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:21:10

@Levéltáros: Nem elszólás az, amikor az új s újabb bibliakiadásokat (fordításokat) ugye összekompilálopd a számodra undorító politikaierők

valljuk be, a történelem felől nézve milljomodmásodpercemberkék tetteivel
persze azzal a kommiszárius céllal, hogy ha a piacot nem is bővítheted, de a milljomodmásodpercemberkék elleni (tessék választani:) gyűlöletet, undort vagy unalmat fenntarthasd.

A Bibliával, pl eszemben a Korán-nal egy apró bibi van, mégpedig az, hogy úgy kb az írás feltalálásánál 20000 évvel idősebb sztorikat is tartalmaz úgy, hogy azok megvannak a világ ősmesekincsében. A puszta zanzák. Valamint jópáran fejből tudják a bibliát.

Senki nem képes egy egész regényt kvülről megtanulni
na jó, kevesek
de van valami fasirt a fejében.

Ez a fasírt az állagát tekintve nem változott, talán annyi, hogy ma butább és kevesebbet tudó emberek is kézbevehetik a bibliát, éppenaktuálisan könyv pl E-könyv formájában is. A goglizhatóság pl a Bibliafikázás művészetét a csúcsokra juttatja.

Aztán ez is elmúlik és mégse nem lesz este.

Max annak, aki a tányér szélére ér mozgásában a neki kiszabott térben és leesik.

Csak a ggondolkodó ember képes nem leesni, csak ő képes a bármely, a nem csak neki kiszabott térben elboldogulni. A másoló, a copymaki , a semmibennemhívő fikanemzedék csak rámásolni tud: óhatatlanul korlátozott térbe és korlátozott anyagba szorul.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:24:08

@Levéltáros: A biblia legelemibb története is mondjuk.. háromlényegű. A tragikomikus az, hogy egy negyediklényegét meséli a pap a butának nézett nénikéknek, Isten ül a kötényében, ősz sz6zakálla Télapó kezében gyalu meg ilyesmi. És jön a bibliafikázó és elkedi ezt a képet széjjelmagyarázni, hogy a nagyszakálla rácsavarodik a gyalu szorvájára és ha tüsszentenie kell a fűrészportól? (Metrt ahol fűrészelnek, ott meg a modern bibliafikázó szerint a forgács hull...)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:28:24

@szanalmas: jó, és az alábbi szöveged kompiláltságában :

>>Erről most az jutott eszembe, hogy a média törvény finisében, a kotmányozás közepette Viktorunknak eszébe jut, hogy a Biblián is van bőven átírni való, mert nem elég nemzetközpontú és nem mozgatja meg a magyar ember lelkét!
Fog még Benedek is sírni bazmeg!<<

Ööö.. mennyiben is nem töltöd be Ignatio Loyola mértékét (vagy éppen a Fiktórr-ét?? hihihi)

zihi-zuhi, jár a fűrész, jár a fűrész zihi NEM zuhi NEM zihi NEMNEM zuhu NEM ziha NEM Zzahi NEM zizi, nem zaza, nem zuhu nem zözö nemzz

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:32:28

@szanalmas: Itt, aki összevissza beszél, az te vagy, egy vágat mentén vagy össze vagy vissza vagy ösze vagy vissza, röviden öszevissza.
Mwert meséld már el nekem, mennyiben analógiája Nemzeti Tákolmányunk (ami jó úgy, ahogy van 1949 óta) a Bibliának? Sehogy, egyszerűen csak dühös vagy és gyorsan fogsz valamit, hogy csapástmérj. Össze-vissza kapkodol és püfölvén vádolod püföléssel, aki püförész. Harmadikszempontból nem vagy különb semmiben Fiktórrnál.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 07:37:17

@szanalmas: Amiket a szövegedben elősorolsz, hagyományos bibliafikázó dogmák.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.19. 08:05:57

@Frick László Emlékzenekar: Pedig a bigbenget is egy katolikus belga pap fundálta ki.
Mondjuk, én mélységesen leszarom, hogy mi volt, hogy' volt; a világ olyan, amilyen. Nekem szép.
Nem kefélek Montana Wildhackkel, nem tudom, mit kezdjek a felcsavarodott, észlelhetetlen 6-7 dimenzióval; ha ez tényleg egy álom az álomban, jól kiröhögök minden tudóst ébredés után.
Kora reggel megvidámodtam sonkafüstölés közben. Megtapasztaltan a "mamihlapinatapai"-t, amikor elégett a forgács és most iszom mégegyet. Éljen a szabad akarat!

büdösmackó 2011.02.19. 08:10:36

@ripők:

ideje lesz lerántani a leplet az elméleti csillagászokról és elméleti fizikusokról! megsúgom mindnyájan buzeráns szcientológusok, esetleg zsiráf az anyjuk!

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 08:19:02

@Levéltáros: @szanalmas:
Pl az Ádám_éva sztoriban nagyon szép tudományelméleti és bűnfogalmi tudományosdolgozat rejlik, a mai technikákkal kb a Révai Lexikon vagy pár CD kellene a kifejtéséhez.

A lényege az, hogy a tudástömeg roppant súlyához megfelelő korpusz is kell.

A bibliafikázók meg elkezdenek fogalkozni azal, hogy milyen alma termett a Tigris_Eufrétesz köziben.
KÖZBEN az örök férfi/nő vitához is amúgy Terézanyussan kommentál az Ádám-Éva sztori.

A tudományosságunkat ahhoz a keresztapuhoz szoktam hasonlítani, aki nagybácsik versengésében a Ferrari Testarossa kulcsait (érettségi ajándéknak is korai) a 7 éves kisfiú kezébe adja ezzel a figyelmeztetésel: "Aztán vigyázz a kuplunngal ecshém, egy rosz start és annyi!"

Általában a bibliafikázók ott ragadnak le, hogy Ádám és Éva az almaharpástól kezdtek el dugni, mit holmi kis mozogok avagy güzük. A dogmaiskolában bebifláézták a bibliafikázás dogmát, tehát amikor arról beszélnek, hogy Á és É elkezdtek baszni az alma hatására, már tudják, hogy Káin és Ábel nevű fiaik születtek (akiknek ugyan ki is ki is volt a feleséük meg, hogy van a csaáládfa továnbb)
Hiolott továbbra is bűnelméleti a mese egyik lényege. Mégpedig a bűnhöz való viszony. Az Istenhez való viszony, pl ebbe a történetben van arra a magyarázat, mért engedte Isten azt, hogy a zarándokbusz a ygermekekel meg az apácákkal a szakadékba zuhanjon. (a másik magyarázat a chaszid anekdot, lásd fönt)

Sőt, az ádáméva történetben MINDEN benne van, ez a kor amai is.

A netokrata oddaadja az almát, nem tudja, hogy mik is a kiterjedései, mekkora a tömege anank a tudásnak
Amiként a nejlon ejtőernyő selyem kitalálója se tudta, mit tesz.
Azok sem, akik a mobiltelefóniát ezzel a laza csuklómozdulatal rábaszták a világra.

Benne van a Bibliában az, hogy Ádám és Éva almaevés előtt is azt csinálták, amit a többi állat. Pl a güzük, meg a mozog.

Régi kérdésem, de itt is felteszem:
Ki a hülyébb? A horda nagy Öregje, aki 66 évével duplaannyi idős volt, mint a legöregebb harcos (a 33 éves) és akiről azt hitték ezért, hogy 200 éves és aki megépítette a tutajt A Völgyben, ami akkor szerintük A Világ volt.

Vagy az a buta, aki földgömböt lát s ennek a földgömbnek az ismeretét kéri számon a tutajépítető iskolájától??
Magyarázzátok meg nekem, ki a hülyébb, Nóé vagy aki lehülyézi és ostbázza a Noé történetek összefoglalóját (A Noé története kb 1200 Völgyi Árvíz történetének zanzája) aki nem tudja, hogy a szigetemberiségben minden termékeny voölgy egy-egy világ volt. (jah, ez a világ persze lapos)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 08:21:47

@ripők: Már a fejlődés úőtjára léptél, de pl nekem nem kell meginnom semmit sem. Ismered állandó küzdelmemet az inkontinenciabetétemmel, amikor jönnek a trolljaim a kérdéssel: "Mit szedel, hogy ilyeneket írol?"
El kell jutnod, oda, hogy konkrétan azt az izét nem kell meginnod, csak így csinálsz a kezeddel, látod?

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 08:24:38

@ripők: sonkafüstölés -és a pácolás? Az isbaj lehet a netokratákkal, hogy viszonylag kevés olyan bablevest esznek, ami valódi (neem gyorspácolt és villámfüstölt) műdisznó műsonkájával főtt.
A múltkor a biztonsági őrség vezetett ki a Madaras Treszkó-ból, mert annyira röhögtem egy műanyag edényen:
"Sonka pácoló" ez volt ráírva, olyan barna , mint a MN kincstári gatyái voltak a múltszázad 80-as éveiben. Olyan stokiülőkebarna.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.19. 08:28:31

@büdösmackó: Hát, ja! Handabandáznak, pedig a tett halála az okoskodás! Talán mondanom sem kell, de...

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 08:38:11

@ripők: @büdösmackó: Azt hiszitek, hogy az arcomon keresztülbeszélhettek, mi, bohók?? Az alkotásban a hasig jutó pókok!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.19. 08:43:41

@Frick László Emlékzenekar: Nekem sem KELL. A világom akkor is szép, amikor teljesen szóber vagyok, csak akkor nincs bennem ellenállhatatlan kényszer, hogy ezt elmondjam hát mindenkinek. Intellektuális vákuumban élek öt éve, de néha leugrik a hajtáslánc, mint a japppánoknál. Ilyenkor a koyannisquatsi viccesebb.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.19. 09:04:05

@ripők: Nekem ellenkezően, éppen az tetszik: nyugodtan elmondhatom bárkinek, semmi nem történik velem, mert éppen azt is mondhattam volna ahogy wdvefbrgnthmzj,nkobhuvgzcft érted, ezek minták a billentyűzetemen, egyremegy.

szanalmas 2011.02.19. 19:59:30

@Frick László Emlékzenekar:

Csont Lennon egy drogos hippi volt és Isten akaratából lőtte le a hős Chapman bácsi!
A "hagyományos bibliafikázó dogmák" nem érdekelnek, de a tudományosság nevében nem lehet mást mondani, minthogy fel kéne már ébredni a csipkejózsika álomból az embereknek, mert nevetséges, hogy minden hülyeséget elhisznek! Én nem vagyok Bibliafikázó, mert soha a büdös életbe nem olvastam el -pedig megpróbáltam vagy 2x-, mert ösztönösen taszít a mérhetetlen hülyeségek olvasása!
Azt sem értem igazából, hogy te most mi a faszt akarsz, megvédeni a Nagy Szent Mesekönyvet, vagy újraértelmezni!
Nyilván az egy hülye, aki az Eufrátesz környékén keres almafát, de az sem normális bazmeg, aki teremt egy almafát és megtiltja az almaevést! Az a baj, hogy ez a teremtéses baromság annyira szarul hangzik és annyi gyermeteg hülyeséget, hibát tartalmaz, hogy egy középső csoportos óvodás is jobban megcsinálta volna!
Ádám és Éva is kit érdekel, mivel nyilvánvaló, hogy két ember szaporodása csakis egy kurva nagy vérfertőzés lehet, mert ilyen alapon testvérem mindenki!
A Noés sztori meg pláne nevetséges, az, hogy te is helyi árvízre hivatkozol az is kimeríti akkor a Bibliafikázást!
Amúgy is kurva érdekes, hogy az a sok százezer állatfaj hogy a picsába fért el egy 140 méteres szarra, meg hogyan beszélte meg a szúnyoggal meg a jegesmedvével Noé, hogy jöjjenek már! Ráadásul erre a 140 méterre még egy évi élelmet is fel kellett tenni! És mit evett az oroszlán egy évig?!
Szóval a Bibliát tutira Münchausen báró írta bazmeg, mert ennyire töketlen Isten nem létezhet!
És például miért is nincs újabb évad a Bibliából többezer éve? Ha?!

szanalmas 2011.02.19. 20:10:41

@Frick László Emlékzenekar:

Lónak a faszát! Nem az alkotmányhoz van köze a Bibliának, hanem Viktor ír át mindent a zsinórmérték miatt, te tudatlan!
Milyen Biblia az ami nem említi a magyart?!
Viktor mindent átír bazmeg, mert akkor úgy tűnik, hogy valamihez ért, pedig kurvára nem ért semmihez, amihez eddig hozzányúltak, az teljesen szar lett. Most a kiskorúak szavazataival akarják bebetonozni magukat, pedig egyszerűbb volna, ha hoznának egy törvényt, hogy aki a fideszre szavaz, annak a szavazata 3x annyit ér! Meg kitalálnak 600 féle idióta adót, a sok állat meg nem érti, hogy szopni fog, megtapsolják, meg helyeslik! Pedig kurvára el kéne törölni minden adót az SZJA és az ÁFA kivételével, de a majom magyar nem érti, hogy mitől döglik meg!

szanalmas 2011.02.19. 20:11:57

Büdösmackó for President!!!

kiraaaaa 2011.02.19. 21:04:44

Én ma ezt kaptam levélben:aki megfejti kap egy sört/bort/pálinkát/rántott sajtot:

Kérdőív: Adjon az Isten!
Nemsokára a kormány mindenkinek kiküld egy kérdőívet az új alkotmány véleményezésére. Ne töltsd ki, helyette ezt írd rá: A Szent Korona Tan alkotmányunk jogfolytonosságának visszaállítását követelem. (ne kérd, nem vagy koldus) A magyarság fennmaradását csak ez biztosítja. Szent Koronára tett fogadalmam is erre kötelez. Isten áldását kérem minden jóakaratú magyar emberre.

kiraaaaa 2011.02.19. 21:24:07

@szanalmas: na ez így könnyű, állj!
az ebben foglaltak hogy értelmezhetőek manapság.
netántán a királyság a cél?

szanalmas 2011.02.19. 22:40:14

@kiraaaaa:

Gondoltam, hogy csak kamu a felajánlásod, de mostantól te is ki vagy tiltva!

kiraaaaa 2011.02.19. 22:49:02

@szanalmas: eh, csak a hasadon jár az eszed.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.19. 22:56:42

@kiraaaaa:

Ezt elmentettem magamnak, írok nekik egy levelet.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.19. 23:03:53

@kiraaaaa:

Te hol élsz, nem tudod, hogy legkitűnőbb magyarjaink azon dolgoznak, hogy Magyarország ősi íratlan történelmi alkotmányát, a szent korona tant leírják?!

I. Levéltáros, Szent Korona által kijelölt király, minden hungarus uralkodója

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.19. 23:06:24

@Zsit (nyau és rémizé):

Ripők 5 éve fejezte be a Gőgös Gúnár Gedeon olvasását (mellesleg rokonom a főhős), azóta próbálja feldolgozni az élményt, de nem megy neki. Emiatt 5 éve új infót nem kap, mert a régi még nincs feldolgozva, intellektuális vákuumban él.

Vagy akkor nősült meg! Hoppá!

kiraaaaa 2011.02.19. 23:07:20

@Levéltáros: álomországban.
Most gondban leszek ki legyen a király?Annyian vannak a jelentkezők!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.19. 23:12:51

@kiraaaaa:

ja neked van egy királylányos sztorid a spájzból, zsitnél olvastam. bennfentes vagy, nem szavazhatsz!

kiraaaaa 2011.02.19. 23:16:14

@Levéltáros: na bazz..még egy diszkrimináció
protestálok

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.02.19. 23:17:09

@Levéltáros:
szegény!
Akkor most már nem dughat, csak szopathat? Mer attól lehet a vákuum ott az intelligucskájában neki!

Frick László Emlékzenekar 2011.02.20. 07:27:35

@ripők: Úgy haltam volna meg, hogy nem tudom, ki az a Montana Wildhack

Frick László Emlékzenekar 2011.02.20. 07:46:19

@Levéltáros: A szlovák szentkoronatan úgy kezdődik, hogy a VII. században a délebbre költöző szlovákok megtérítették a pogány illíreket.

A román szentkoronatan pedig egyenesen az Aeneas-nál kezdődik.

Az orosz szentkoronatan 89. fejezetében egy fél bekezdés van arról, hogy a venger sógoroknak azt a tippet adta Oleg keresztény fejedelem 883-ban, hogy kérjenek koronát a bizáciaktól, ha Szlovákiába (a mai Vengríja) akarnak költözni.

Mindezek tükrében üdvös lenne azt az "árpádok koronáját" a Nemzeti Múzeumban elhelyezni Tökfedő néven.

Teljesen egyértelmű alkotmánytanilag, hogy egy egységes főhatalom (Állam) történetét mindig a korízlés szerint kell tálalni és természteesen a legokosabak, a legjobban tudó progresszív erők ízlésének megfelelően.

Pl Karl Benz tökhülye volt, semmit se tudott se a porlasztóról, se pedig a röosúlyos előgyújtásszabályozóról. Ezért Karl Benzet az autógyártás történetében is jó alaposan helyre kell rakni, ne bassza már meg, még kormánykereke se volt az autójának.

Ne bassza már meg, hogy egy egységes főhatalom alkotmányába mindenféle szar elavult feudális királyikoronák bekerülhessenek!

A Népstadion, az más.

Szerintem a Magyar Alkotmány első pontjának annak kell lennie, hogy nem is kell alkotmány
=(felsorolva a legszebb külföldi páéldákat alkotmány nélküli főhatalmakra

Vagy a Puskas Stadium legyen az első szó, ha már muszáj valami történelmi alapvetését is megállapítania ennek a kibaszott főhatalomnak, na!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.20. 10:16:34

@Frick László Emlékzenekar:

OK, hogy nem kell alkotmány, de király csak legyen! Illetve nem is király kell, van egy ügyem az Akadémiával, ha arra válaszolnak, akkor annak megfelelően a legnagyobb rangú uralkodónk legyen.

leveltar.blog.hu/2010/10/20/a_megvalaszolhatatlan_kerdes_1

Frick László Emlékzenekar 2011.02.21. 08:55:38

@Levéltáros: Mit hisztériáztok, nem értem. Sólyom világosan megmondta, hogy előrehozott választásokat kéne tartani.
Akkor nem lennének: most:
büdöskétharmadokok
nem kellett vóna lwenyúlni a manyupé "vagyon" bnak azt a maradékát, amit nem herdáltak el a pénztárak és a 2003 óta barkácsoló kormányok
nem lehetne alkotmányozni meg hisztizni akörül a szörnyűveszéléy körül, hogy 1949 helyett kb 1030 körülre tolják vissza a Magyar Államiság (mint főhatalomegység) alapdátumát.

Lenne MDF meg SZDSZ

Igaz, nem lene LMP.
Hömm -lehet, hogy ez a baj?
ja és az a kormány tapsolta volna el az IMF keretet, ameliyken számon is lehet kérni az eltapsolást. Így viszont az történt, mint a Hajdú BÉT esetében, hogy a tapsolók sajnálkozva leléptek
és akkor ment tönkre a cég, amikor már a strómané volt.
Ez viszont sokkal faszábban sikerült, mert olyan vevőt sikerült telálni, aki követelte magának a csődrakást.

Én nem értem, felnőtt ember, akinek kedvence a Kétfaszú Cica Párt , ennyire ne legyen humoránál.

Még eleddig semmi nem lett meg, ez az alkotmányozáskürüli hisztizés is azal kezdődött, hogy a Keresztények Istenkirályságától Erdeztetés le a Praembulum. Nem az lesz de essejó.

Struktúrafreformizálás közben bármely (tehát a jóoldali megfelelő is) feszt az alkotmány tákoltságában bukik hasra. Egy 2009 tavaszi előrehozott választást még Bokros valahogy épen ért volna meg. Lehetett volna vegyesebböszetételű, nemannyirajobbikos parlamentben viszonylag hozzágazítani az alkotmányt a struktúrálisreformváltás szükségességeihez.
Na és kik hisztériztak, kik okádták le Sólyom Lászlót fiikával leginkább? Na kik? És most jó lett? naq ki az oktondi pocok?

Majd töröld ki ezt, ha elolvastad, mert nekem nincs adminjogom.

Nina Skye 2011.02.21. 09:18:41

@Levéltáros: ha kiraly, akkor kiralyno is-javaslom itt magam kerlek alassan

Frick László Emlékzenekar 2011.02.21. 09:30:25

@Levéltáros: Válaszoltam neked amott is, de azt ne töröld ki , ha lehet.

@Nina Skye: Valójában még nem ért véget a királynők kora. Bár annak az Odüsszeusz nevű faszinak a története valójában arról szól, hogy a Hétéves király is meglóg a próba elől, sőt, visszatérvén legyőzi az új királyjelölteket. (Erdetilegg évente cserélték a Királynőklk a királyokat, így mindig a legizmosabb, legerősebb maradhatott a Királynői udvarban ojtogatni, a töb bi szarcsimbókos seggű mehetet hajózni, legeltetni vagy rabolni foszgtani (=kereskedni) Késébb a királynők ott klezdték el elbaszni, amikor pl az Új Király nem tudott olyan jól vívni meg birkózni és futni és ilyenkor a lehasznált, amortizált királynak fakardot adtak meg összekötözték néhány kezét pár lábával így a kis genya újkirály levágta, mint a répát. Persze, ha jól dugott és győzte spermával a Királynői udvart, akor néha megtrükköztek egy egyéveskirályt 3-4 évre is.

Később aztán a vagyon gyarapodása miatt szükség lett katonákr45a.

A királynők mind nagy behemót óriásokat, 165-170 cm magas faszikat szültek, így a nemesség egy fejjel volt magasabb az átlagosan 150-155 cm magas közembereknél, viszont ha jött a háború, eleinte ezek a magasak harcoltak.
ma viszont a királynők annyira féltik a faszijaikat, hogy a szarcsimbókosokat meg a selejtjét kűdik a húsdarálóba. Aztán csudálkoznak, hogy egy mai férfi max 7-8 cent spermát képes termelni egy nap, azt is három eresztésre... , és ne is beszéljünk a megfelelően fickáda spermiumok arányáról!

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.02.21. 22:11:32

@Frick László Emlékzenekar:

Dehogy törlöm ki ezt. Kb. én is ezt gondolom, bár az LMP-s rész már összeesküvés-elmélet szerintem, de a többi nagy igazság. Ahogy egy ismert blogger írta (mmsz, bár bocs, ha keverem), ha fele annyit kapott volna Gyurcsány, mint Orbán a médiatörvény miatt, akkor most nem lenne kétharmad, mert lett volna előrehozott választás.

De egy országot megszerezni sose rossz üzlet, nincs az a nagy csőd, amiből ne lehetne hasznot húzni néhány embernek. Mások a léptékek, ami egy országnak kicsi, az egy embernek hatalmas. Még kismagyarország esetében is, hát még ha megszerezzük a többit.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 04:09:00

@szanalmas: Rögtön egy szörnyű tévedés: Chapman Lennon volt, kb az a szitu, amit Karinthy A befutott megírt a novellában (találkozásom egy fiatalemberrel) csak itt a fiatalember kezében volt a shout. Ha isteni sugallatra (tehát a benned élő vallásos idióta-kép) lötte volna le, akkor sima gyilkosként kezelik. Arra hivatkozott, hogy valójában ő Joh Lennon és az, akit lelőtt, árulója annak, amit mi dzsonlennoni-ként ismerünk. Saját verzióm szerint Csont rendkívüli módon tudott bánni a rajongóival. Egyszer az angliai kastélya teraszára már begyalogolt egy hippi azal, hogy ő John Lenon és meg akarta ölni John Lennont, de a vendégek elképedésére John simán leszerelte.

legalább egy kicsit tudjál már hinni aban, amiben én képtelen vagyok (szerintem ugyanis csont Lennon ügyes tökfej volt, aki jól tudta egyeíteni a Buddy Holly féle unisex zenét és a wasboard meg a blues eredményeit. A Beatles harminchat-is-egytucat rock-a-billi Buddy Holly) zenekar volt még 1962-ben is. Valójában azonban a blues zenét ledvelték ők is, az lett a szerencséjük, hogy nem jártak a kor egyik angol blies iskolájába se, se az Alexis Kornerébe, se a John Mayalléba. A többiek mind onan jöttek és túl jól játszották a bluest.
Szóval ez csak egy darwinista (antikreacionista evolucionista aktivista mese, hogy Chapman ISten nevében cselekedett. Nem, hanem John Lennonként)
És John tudta ezt, különben nem fordul vissza az ajtóból. 1001-szer nem fordult vissza az ajtóból.
IGe őszentsége kifejezésével élve rituális öngyilkosságot követett el Csont. (Mint IGe atya szerint Jézus-aki-sohanemvolt is)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 04:16:08

@Levéltáros: Csak az nevezhető összeesküvésnek, amit az összeesküvés kül-és beltagjain kívül vagy nem is tud senki vagy simán leösszeesküvéselméletesezve ellegyinti.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 05:54:22

@Levéltáros: Még egy valami, amit nem tudtok megérteni Szegény Feri zseniális politikájából, pedig az index itt fikázta nektek agyon (amikoris politikai főcél volt távolodónak mutatni azt, aki el se ment. Csak átpasszolta az igazgatótanácsban a széket)

Várj, kinagyítok neked egy képet: Amikor Szegény Feri fölfogadta azt a bétbólsapkás bérköpnököt (a hátizsákos, aki leköpte) összesen 5 azaz öt emberből álltak az "ellentüntetők" Miközben az őrezured nyolc autója biztosította a helyszn és Szegény feri 4 főaudija közül kettő állt készenlétben. Ez semmi, de az 5-ből három hajléktalannak öltözött szportszmen SZAKSZERŰEN (oktatófilm is ezügyben a video) BIZTOSÍTOTTA a köpnököt, nehogy valamelyik barom öltönyös reflexből megakadályozza ezt a fontos PR eseményt. Úgy forgatták a fejüket a hajléktalannak öltözött bikanyakúak, mintha kuckándaná a nyakukat a fülhallgatózsinór.

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 05:57:46

@Levéltáros: Képzeld el a sok vidékitanárnő tagozatost, ahogy ronggyá sírják a dedikált Szegény Feri fotóalbumaikat, miközben a faszizmus rémétől rettegtükben depresszióban fetrengik olvasó szófáikat.
Eközben pedig Feri a lucskos kaszáját az ő arcképeikbe feni és pompásan is érzi magát. Akiből a legnagyobb majmot csinálta, a tanár úr, feje nem csak paralitikusan föllefölle reszket, hanem horizontálisn is a gyűlölettől, Feri meg nézi és sajnálja le szegényt (ad notam: Majd fogok én is írni szép könyveket a magyar baloldal történetéről, ha hatvan esztendős leszek)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 06:01:19

@Levéltáros: Szerinted az az stróman, akim megszerezte a hajdú BÉT-et a Wallistól, a Wallis-t szerezte meg?

Szerinted a Ringier tulajdonolja a Népszabadságot?

A legfaszább orbánégetéseket az állítólag megvásárolt és intendánsfelügyelte TV2 Tények -ben látni.

Hamvas (a Molette) Kismamakrisztina most adott le a TV2 Naplójában vasárnap rémriportot arról, hogy lejár a kilakoltatásimoratórium és hűmilesz. (Miközben nem jár le a moratórium és attól méghűmileszebb.. várj, be kel igazítanom az inkontinenciabetétemet, annyira röhögnöm kell már..)

Frick László Emlékzenekar 2011.02.22. 06:12:02

@Levéltáros: Vagy üzletitanácsadásból kollokváljak neked?
ma már nem cél a fizikaikiterjedésű cég birtoklása. HR-es kel, könyvelésel tárgyalni, egyebek. Nem, amikor az ötlet kész, megvan a tőkeinjekció, hajón a kisvonat sínei is, akkor gyorsan elpaszolják az egészet. A már említett csőlátás miatt ki emlékszik arra, hogy valaha az Wallis tuningolta föl az indexet és tete sínre a kishajót. Arra mindenki emlékszik, hogy szaros 240 millát Ezüsthajóba feccölt a fidesz.. és hol az a pénz? A wallis 350 milliót feccölt az indexbe -de vissza is vette mind.
Szerinted van valaki borász, aki Albert gazdánál okosabb lehet?
Nem csodálkoznék, ha az index budijában lenne Albert úr arczképe egy dartstábla.
Ki a faszomnak akkora ökör, hogy egész médiabirodalmakra költ.. meg erőlködik. Feri kétszer vette meg kilóra és nem összevissza pocsékolva és még pénzbe se került neki, egy állami fillérbe se került. 2005-ben és 2009-ben kétszer ügyesen, (talán azért egy ilyen papírozásnak vannak pármilliós költségei?) jogtalan előnyhöz juttatta az összestöbbi televízióval szemben az MTM-SBS-t és szépen igazságosan az RTL-t is.
Ráadásul az egyik tökfölösleges volt, hiszen ki volt az a marha, aki a Pannon Puma faszának lobogásakor elhitte, hogy a hóttifaszistákok nyerhetnek 2006. áprilisában? csak a MTM-SBS és az RTL külföldiekből álló menedzsmentje szophatta be..

Azt hiszem, a politikaimegfelelő jógyerekek jobban tennék, ha normakönyvekkel való hadonászás helyet tanulnának Szegény Feritől. Nagyon nagy mellénnyel bírálja az LMP Ferit, nagyon durván, leszólóan sajnálják le. Pedig csak tanulhatnának.

mert mért, a magyar labdarúgóválogatotnak ne vót tán mi tanulnivalója az argentin válogatottól 1980-85 között??

mindig csak a nekünk tetsző jópofiktól lehet tanulni?? szerinted??

gondolom, ezt a feleletemet azért egy hármas alával átengeded..