Minden embernek egy évben egyszer van születésnapja. Gyermekkorban az ünnepelt különös izgalommal várja ezt a napot, mert ilyenkor a rokonoktól ajándékot kap, azt főznek ebédre amit a legjobban szeret, sőt ha nyáron van ez a jeles nap, annyi fagylaltot ehet amennyit csak belefér. Gyorsan hajtaná előre a gyermek az idő kerekét, mert úgy hiszi hogy a felnőtteknek sokkal többet szabad, és ha valami rosszat csinálnak nem szól rájuk senki sem. Előbb lehetne mozdonyvezető vagy mondjuk rendőr, és büntetlenül húzogathatná a szomszédék Pannijának a copfját, senki nem szidná meg érte. Felnőttkorban jelentősen megváltozik az emberek vélekedése a születésnapok megítéléséről, mert annyi más fontos ünnepelni való van, hogy se szeri, se száma az ünnepnapoknak. Lassan teherré válik a személyes évfordulók fejben tartása, még jó hogy van a mobilban előre megírt szülinapi üzenet, és vicces képeket is lehet róla küldeni automatikus üzemmódban. Rohanó világunkban különösen a nők érzik nyomasztónak az évek múlását, ezért van az, hogy életkoruk növekedésével egyenes arányban növekszik az abból letagadott évek száma. Ráadásul a születésnapról megemlékező  kedves  barátnők évről évre kihagyhatatlan kérdése, a -Hány éves is vagy ma Drágám?-, fájó fullánkdöfésként ismételten sebet ejt az ünnepeltekben, ezért ha tehetnék, örökre kitörölnék ezt a napot a naptárból. A férfiak jóval rezignáltabban szemlélik az évek múlását. Olyan egyszerű napként kezelik születésük napját, mint az év bármilyen más napját, esetleg reggel a borotvákozótükörbe tekintve konstatálják, hogy ismét egy centivel hátrább csúszott hajkoronájuk. A munkából hazafele menvén, kedvenc kocsmájukban elfogyasztanak egy-két italt, (esetleg hármat) ezzel letudván a számukra visszatetsző, érzelgős ünneplést.

A fentiek nyomán, levonva a megfelelő következtetéseket elmondhatjuk, mégis különleges nap a születésnap az ember életében, mert a szilveszter kivételével nincs még egy nap az évben, amikor valaki 24 óra alatt egy évet öregszik. 

p.s.: az írást születésnapom alkalmából adtam közre, ezúton megemlékezve magamról...

Update: Már ez a summantós kis pöcs sincs köztünk, bár itt kitanulta a kultúrált anyázást...

Ezért és még sok másért örökre hálás lehetne a Kigondoltamnak...!