Régen a nők még tudták, hol a helyük, és mi a dolguk: kiszolgálni urukat, főzni és tisztán tartani a házat!
A nő helye a konyhában volt, a sparhelt mögött. A sparhelt szó magát a takarékosságot jelenti, német jövevényszó. Amint a mellékelt ábra mutatja, a sparhelt egy zárt tüzelésű tűzhely volt, amelyen a ház asszoya pompás ételeket főzött a családnak és a ház utának. A sparhelt fűtőanyaga mindenféle kommunális éghető szemét, mezőgazdasági éghető hulladék és tüzelőfa volt.
Nem volt gázszámla, nem volt villanyszámla, indukciós csillivilli platni, és mindezek mellett a szemetes ismeretlen fogalom volt!
Ó kérem azok a lassan, gyöngyözve, sparhelten készült húslevesek, azok a zsírban sült rántott szeletek, azok a fantasztikus töltött káposzták! Nemzedékek emlegették a nőket, ételeiket és süteményeiket!
Természetesen a tálalás és terítés, valamint a mosogatás is női feladat volt. Az étkezőasztalnál először a kemény munkától megfáradt és éhes családapa kapott ételt, és ő kapta meg a legjobb falatokat. A gyerekek csak az apa engedélyével kaptak ételt, a nők érezték a helyüket, a sparhelt mellett ülve megehették a maradékot.
Boldog idők voltak ezek, mindenki elégedett volt, égett a petróleumlámpa, és a gyerekek a dunyha alá bújva nagyokat kacagtak!