Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

A futball

2010.05.05. 09:00 LadyCarambole

 

A foci az a játék, ahol kétszer 11 ember kerget egy labdát egy nagy, füves pályán. Mint ebből is látható, semmi értelme nincsen, ráadásul 2x45 percig tart, ami alatt egy felnőtt férfi képes megenni egy nagy adag rántotthúst rosejbnivel, amit odaadó asszonya készít el sokórai munkabefektetéssel, lecsúszik mellé még legalább két csomag csipsz vagy pattogatott kukorica, és úgy lazába 5-6 üveg sör is!

A futballmérkőzések egyik jellegzetessége, hogy hasonlóan a Forma 1-hez általában hétvégére esnek, így egy teljes délutánt képesek elrontani. De ha nem hétvégére, akkor is minimum estére, és szinte biztosra veheted, hogy egybe fog esni azzal a filmmel, amit már régóta tervezel megnézni. A foci alatt mozogni nem lehet, pislogni sem, és szünetet is csak azért tartanak a két félidő közben, hogy a férfi ki tudjon menni slózira. A foci a tévében mindig üvölt, mivel azt másképpen nézni nem lehet.

Aki a focit nem játssza, hanem nézi, az a szurkoló. A szurkoló leginkább kiabálni szeret, akár a stadionban van, akár otthon. Egyfajta törzsi atavizmusként a szurkolók szeretnek csordába csoportosulni, és bizonyos őskori szertartásokat idézve meg hangos énekkel és zajongással jelezni helyüket az Univerzumban. Ismertető jelük az egyforma mintázatú sál, amit saját DNS-sel jelölnek sperma formájában.

A foci szabályai teljesen értelmezhetetlenek, megértésére teljesen felesleges akárcsak kísérletet is tennük, elég csak annyit mondanom, hogy a játékvezetőnek még két parkjelzőre is szüksége van ahhoz, hogy teljesen elbizonytalanodjon, és rosszul döntsön a vitás kérdésekben. A foci legkritikusabb pontja a les-szabály, amit még élő ember nem bírt elmagyarázni egy másiknak. A foci leginkább arra jó, hogy felnőtt férfiak le tudják oltani egymást, ha ezt csoportban teszik, az a futball-hulliganizmus. A foci miatt tört már ki háború is, igaz az Közép-Amerikában volt, szóval nem számít. 

A foci legértelmezhetetlenebb momentuma kutatásaim szerint az, hogy nők is játsszák, ráadásul közel oly régóta, mint a férfiak. Erre semmilyen magyarázatot nem találtam, hacsak nem tekinthetjük valamifajta indoknak azt a házimunka alól történő kibújásra.

A focit több száz millióan játsszák és követik figyelemmel a világon, ez is megerősíti kutatási eredményeinket a bolygó népességének rohamosan romló szellemi kapacitásait illetően.


 

86 komment

Címkék: játék társadalom barbár karambólé

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr151967382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.05.05. 09:12:11

Hansodon kívül szerintem még senki nem gecizte össze a szurkolói sálját.

Csak a nők nem értik, mert buták.

Közép-Amerikában.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 09:24:41

@"the dragon":
Javítva.

Ez elmondható a Föld lakosságának jelentős részére is, kromoszómától függetlenül.

Neki nincs, ezt még kapcsolatunk hajnalán tisztáztuk.
Különben is, tényleg azt akarod elhitetni velem, hogy azok a helyes szurkolófiúkák nem a sáljukkal az ölükben alszanak?!

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.05.05. 09:36:49

Átfogó igényességgel írt, lényeglátással tűzdelt poszt Léjdi, kamáltam.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.05.05. 09:43:37

@LadyCarambole:

Nebassz, te tényleg képes voltál belejavítani?! Nímand...

Na jó, a férfiak közül pl. a négerek sem értik. Eto'o-nak meg is gyűlik vele a baja rendszeresen. Ami nagy bravúr, lévén mostanság balhátvédet játszik!

Nem. A sálnak nyakban a helye, tüntetések alkalmával esetleg az arc előt... Hansod pedig egy kukifaló burnyák, bár ezt eddig is sejtettük!

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2010.05.05. 10:49:24

a foci olyan, mint a vörösbor, vagy a metamfetamin.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.05.05. 11:16:11

@periplaneta plumbum:

Vagy inkább olyan, mint a gyeplabda, csak nagyobb pályán, nagyobb kapura, nagyobb labdával, és ütő nélkül játsszák!

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2010.05.05. 11:32:02

@"the dragon": inkább tényleg olyan. meg, mint a ping-pong, de ebbe ne menjünk inkább bele, a bírók és asszisztensek szerepe miatt.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.05. 12:06:44

na végre, egy posztod, amivel egyetértek, kövér osztrák lotyó!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 12:10:24

@Nyunyóka:
Pedig nem hittem, hogy megérem ezt a napot, tekintettel zsenge korodra!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.05. 12:11:45

@LadyCarambole: vagy tekintettel arra, hogy hamarosan úgyis meghalsz, amikor visszavesszük Kárpátalját?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 12:21:28

@Nyunyóka:
Cöcöcö, aztán mégis mivel, az ex-munkásőrökkel, meg azzal a maroknyi Grippennnel? Menj már, normális hadseregünk sincs, ami meg van, az is az afganisztáni misszióban szopik, de minek?! Az osztrákoknál a mai napig kötelező a katonaság, itt még egy emósnál is sanszos, hogy volt katona!
(Bár ezek is most akarják eltöröltetni, eehh!)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 12:23:20

@"the dragon":
Jé, még arrafelé sem voltam! Amúgy idióta vagy Dragon fiam, ahhoz minimum egy hegyomlás kéne!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.05. 12:59:03

akarom mondani Alpokalját...Kárpátalján meg ükapád sírjára fogunk hugyozni!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 13:09:37

@"the dragon":
Azért ez így ebben a formában nem igaz...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 13:10:09

@Nyunyóka:
Remélem, ma törin azért ennél ügyesebb voltál!

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.05.05. 14:05:20

Ez a poszt csodás!
Dragi rátolakodott, de akkor is fantasztikus!!

Frick László Emlékzenekar 2010.05.05. 14:10:30

A football az egyik bizonyítéka annak, hogy valójában nem férfi vagyok, hiszen az utolsó kedvenc focistám Kű Lajos volt, még emigrációja előtt, da akkoriban nem voltam ivarérett még.

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.05.05. 14:20:39

@Frick László Emlékzenekar:

lehetne két jegy. egy a meccsre, egy pedig azutána levő sportos-testmozgásos rangadóra. kiegészítőnek lehetne igényelni fakultatív lovasrendőrös kardlapozást, vagy jó drágán mérni a metrórongálós belépőket. foggantyú grátisz.

az előbbi csak ürügy, ezt mindenki tudja, az utóbbira lehet, több jegy fogyna.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.05. 21:29:45

@LadyCarambole:

Teljesen félre vagy informálva, a hadseregünk valójában Közép-Európa egyik legfélelmetesebb ereje, amely éppen a folyón való átkeléseket gyakorolja.

Az Alpokalja előtt persze teszünk egy kósza kitérőt a Felvidék felé, egyenesen Nyunyó dandártálbornok vezetésével!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.05. 22:41:50

@piréz vitéz / plüssmacsó: ...és megszopatjuk a pöcsöm tótokat? ezt akarom hallaniiii!!!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 08:45:35

@piréz vitéz / plüssmacsó:
Nem akarlak kiábrándítani, de ilyesmi már csak az egyes fentezi szerepjátékokban fordul elő, ahol még élő fordulat lehet az, hogy az éj leple alatt a sereg átkelt a folyón.

@Nyunyóka:
Most már vegyél vissza te kis irredenta pöcs, különben kénytelen leszek rádküldeni a moszatot!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.06. 12:57:03

@LadyCarambole:aufgeblähte Tante,
lendenbratent csinálunk belőled mit kleine bohne, az ziher!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.06. 13:07:27

@LadyCarambole: Ha mindenhol leszerelnék a hadseregeket, akkor is az arabok nyernék a világhéborút, mert náluk a legnagyobb az egy kiskorúra jutó élesített bombák száma! Basznak egyet, négy-öt év, és bevetésre ész az utánpótlás!

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.05.06. 14:19:21

@radairosseb:

sajnos adataid nem megfelelőek, az áfrikai kontinensen a legtöbb gyerekkatona a négerek közül kerül ki.

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.06. 15:12:27

@Csönd-Nesz-Rizs.®: A négerek is arabok, te csőrszálhasogató dzsinngőzös éidclény!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.06. 16:38:12

Szeretem a focit, mind nézni, mind játszani! Verekedni nem:) Angliába viszont nem megyek majd s pubba focit nézni, de még meccsre se, mer féltem a szaros életem:)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.06. 16:40:05

elfújta a kinti szél a kommentem?:(

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.06. 16:40:52

Te Lady, nekem annyira tetszik a stylod, hogy az na! És most nem nyalni akarok!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 18:07:41

@Lewyke:
Bátran tévedj ide máskor is!
A fiúk amúgy is szeretik a női hozzászólókat, mondhatni epedezve várják, hogy végre érdemi és intelligens kommentek is szülessenek a kiműveletlen posztjaikra, amit hebegő köszönettel fognak majd meghálálni, meglásd!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.06. 19:11:13

@Lewyke: Angliában az emberek a kocsmába inni és meccset nézni járnak, nem verekedni. Kocsmában verekedni ősi magyar szokás.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.05.06. 19:45:23

@Lewyke: igaz milyen jót nyomott karámbula az előbb is??

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 19:47:04

@Lewyke:

Pedig ezt nagyon szeretné a lédi, boldogan fogadja majd tőled - hiszen téged az sem zavar majd (sőőt), hogy nemrég töltötte be a nyolcvanat.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.06. 20:47:04

@radairosseb: ej ne próbáld ki akkor a kocsmázás-focimeccs kombót arrafelé:) Meglepetésben lenne részed:)
de nem csak a kocsmában szokott az kifelé is terjengeni az utcára:)

@piréz vitéz / plüssmacsó: a nyalásnak nincs korhatára, majd rájössz Te is:)))

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2010.05.06. 21:05:33

@Lewyke: te kevered angliát a monakói hercegséggel attól tartok.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 21:35:04

Lédiboj, talán nem hallottál arról, hogy létezik egy olyan alkotmány, hogy magasles. Ha egy ilyen emelvényen egy popiba helyezett pumpával felfújsz egy ötös bőrfocit, akkor Te is érteni fogod a lesszabályt!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.06. 22:44:59

@Lewyke: Majd egyszer meghívlak az Anfieldre egy kocsmába BL-döntőt nézni. Nem mostanában lesz megint, de nem fogom elfelejteni, mi volt ott legutóbb.

Mi a tökömért verekedne épeszű ember egy kocsmában, amikor mindenki egy csapatnak szurkol?! Látszik, hogy életedben még soha 1. nem voltál kocsmában, 2. nem szurkoltál focicsapatnak, 3. ezekből következően nem szurkoltál kocsmában focicsapatnak.

Az, hogy otthonról a joystickot rángatva azt hiszed, Angliában verekednek a szurkolók, csak azért van, mert nehéz kezelni az aranyeredet amellett, hogy napi kétszer seggbetolatod magad!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.06. 22:53:46

Mindenki tudja, hogy foci miatt csak a büdös totócsaló digók és az újpesti bolsevikok verekszenek! A digók is csak akkor, ha niggerdikókat kell vádlin rugdosni!

A Fudbal egy SPORT, emberek, szurkoljatok sportszerűen!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 23:05:24

@radairosseb:

Inkább úgy kéne mondani, hogy tótcsaló. Mennél csak el Szerdahelyre Slovan mezben, rigó!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.06. 23:12:03

@21méter: A tótok nem emberek, nem is játszanak fudbalt. A vébére is azért küldték ki őket, amiért kiengedték negyven éve a feketéket. Ez is a kurva állatvédő zöld elempések miatt van, de nyilván ezzel nem mondtam újat.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 23:29:33

@radairosseb:

Jézusom, a csokik focizhatnak? Szerintem amíg a dárdahajítás nem olimpiai sport, addig ne juthassanak ki nemzetközi sporteseményre!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.05.06. 23:35:26

@21méter:

Már most is olimpiai sport, - és be fogsz szarni - legutóbb például egy norvég nyerte! Holott arrafelé elég kevés az elejteni való okapi...

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.06. 23:38:31

@"the dragon":

A cigányt kérdeztem, elrontottad a játékomat. Kérj bocsánatot, légy szíves!

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.05.06. 23:43:06

@Lewyke:

fúj, szmájlizik!

Lewy, ez nem a te blogod, hidd el... én szóltam!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 00:11:09

@21méter: Én is ezt mondom, de a távbaköpés világbajnokai ők, ez a NOB referenciája! Hogy miért engedik, arról kérdezd csak a Magyar Országgyűlés Elnökét!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 00:14:08

@21méter: Én kérek elnézést az egész Római Birodalom nevében, hogy lecigányoztad Csönd-Nesz-Rizs fegyvertársunkat!

Csönd-Nesz-Rizs.® 2010.05.07. 00:22:14

én, mint zsidó-cigány kisebbség, klauzál téri keverék, felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy ne cigányozzon, ne zsidózzon, mert az nem szép dolog!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 00:23:33

@radairosseb:

Szegény Katona Béla mit tehet erről?

És köszönjük szépen Gálvölgyi János epigon! Egyébként pont ezzel juttattál eszembe egy kibaszott jó posztötletet, köszi. Nem árulok el továbbiakat, de ha lefut a dömping, akkor berakom.

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 00:43:10

@21méter: Ki a fasz az a katona béla, de nekem most ne a gúgelivel gyere, te herélt kínai!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 00:53:03

@radairosseb:

Katona Klári édesbátyja, róla szól a Kicsi ólomkatonám c. szám. Szóval nem kitalált személy!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 00:58:02

@21méter: Kezdek meggyőződni arról, hogy te egy komenista provokátor vagy! Hát vedd tudomásul, akár szeretnétek, akár nem, soha nem fogok azonosulni a felcsúti vajdátokkal! Elég volt nekünk ötven évig hordani a komenista rabigát, most már másra vágyunk! Ide a torkomhoz a rozsdás bökőt, hogy Gyúrcsány pajtárs idejében jobb világ volt, ezt mindenki megmondhatja!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 01:24:09

@radairosseb:

Egy dologban egyet értünk: a rozsdás bökő egyértelműen a torkotokhoz való.

Te bajod, hogy nem vagy tezsvíre Orbán Viktor király és Farkas Flórián hoppmester Úraknak!

Ha egy tippet adhatok, akkor a közmunkával kapcsolatos jövedelem szuperbruttósításával kapcsolatosan kapiskálj!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 01:26:21

@21méter: Jön még cigányra szalonna! Majd ha újra mi leszünk hatalomon, lesz mitől rettegnetek, ti elszámoltatandó szőlőtolvajok!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 01:29:59

@radairosseb:

Eddig nem voltatok, most sem vagytok. Csak néhány példacigány van megfizetve. Legutóbb az előtt volt jó nektek, mikor anyátok picsájából kibújtatok volna.

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 01:49:38

@21méter: Korán jár a szád, elempés sárga sintér! Most nem sikerült még, de felvirágzik még a Jobbik, és kiirtunk benneteket, idegenszívűeket az országból! Józsi bátyánkkal már egyszer nyertünk, ismét miénk lesz az ország és a hatalom, úgy a mennyben, mint itt a földön!

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 10:48:33

@LadyCarambole:

Ezért nem fogod megérteni a lesszabályt, te ártány!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 11:28:10

@21méter:
Vannak dolgok, amire nincs szüksége egy nőnek, ilyen például a lesszabály megértése. Ellenben a másik skill nagyon is jól jön, amikor arról van szó, hogyan tartsam pórázon a fajtádat.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 11:42:24

@LadyCarambole:

Most arra célzol, hogy a felhelyezett banánt karikára szeletelve tudod visszaadni, mint egy nyerőgép, vagy képes vagy arra, hogy péniszen keresztül felpumpálj egy gumifiút?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 12:16:04

@21méter:
Tartok tőle, hogy ismereteid nemcsak hiányosak, de végesek is.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.07. 14:57:29

@radairosseb: ej bazzmeg, mi afaszér ugatnék olyat amit nem tudok!
Ne hívogassál engem sehová, mert a szerinted aranyeres seggemet ráhúzom az orrodra, és hidd el nem kedvességből!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 15:11:11

@Lewyke:
Látod, mondtam én, hogy zabálni fognak!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 16:03:30

@Lewyke: Hát éppen ez az, ami felmerült bennem is: mi a faszért ugyatsz olyasmiről, amiről gőzöd sincs!

Megkérdezném, hány meccset néztél angol kocsmában, de két okból sem teszem. Egyrészt, mert férfiember nem kérdez, másrészt meg mert tudom a kamuzásod nélkül is, hogy egyet sem.

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.07. 16:42:05

@Lewyke: Ilyen az, ha egy nőstényállat megmakacsolja magát. Az ember jót tesz vele, gondját viseli, megosztja vele a tévedése forrását, de ha a fejed tetejére állsz, a hülyeségéhez akkor is ragaszkodik.

Lássátok, ezért nem kezdünk mink, magasan pallérozott és kiterjedt élettapasztalattal rendelkező férfiak nőkkel!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.07. 16:55:51

@radairosseb: nem lehetséges, hogy Te nem tudsz néhány dologról, alfahím!? Ó bammeg azta felsőbbrendűségi érzésed magányosan egyedül! Vagy esetleg hozzád hasonló faszipopibaszeretikkel!

Én elhiszem, hogy voltál már olyan pubban ahol békésen nézték és szurkoltak együtt az emberek, DE bazdd meg ha egyszer láttam már olyat, sőt realből tudom, hogy verekedés illetve berendezés szétverése, majd az utcán tovább fojtatva a randalírozás is szokás.

LucecitaGonzales 2010.05.07. 17:04:25

@Lewyke: a bazd meg csak egy dö.
Ha nyomatékosítani szeretnéd, tehetsz esetleg felkiáltójelet utána.
Háromnál többet nem érdemes viszont, mert akkor meg hiszik, hogy tehetetlenségedben kiabálsz.
A kiegyensúlyozottság nagyon fontos.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 17:09:42

@Lewyke:

Voltál már Realban, komcsi? Nézd meg Deportivot is, tuti egy hely az is!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.05.07. 17:13:19

@lucecita gonzales: bazddddddddddd meg!Pont leszarom, mit gondolsz épp rólam.

LucecitaGonzales 2010.05.07. 17:15:49

@21méter: most nézem csak, hogy a focihoz írtam. Ahhoz nagyon értek ám!
Tudom például, hogy c ronaldo egy pöcs.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 17:18:21

@lucecita gonzales:

Szóval azt szeretnéd, hogy a szádban legyen?

LucecitaGonzales 2010.05.07. 17:19:33

@Lewyke: úgy érted, hogy épp most, vagy hogy épp rólad? Korrekt választ szetnék adni, ezért fontos lenne tudnom.

LucecitaGonzales 2010.05.07. 17:21:29

@21méter: valahogy a pöcs szóról nekem mindig egy olyan plöttyedt-petyhüdt öreg fasz jut az eszembe, úgyhogy nem, egyáltalán nem szeretném.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 17:23:44

@lucecita gonzales:

Pedig ha itt szeretnél érvényesülni, akkor hozzá kéne szoknod. Mi sem vagyunk már éppen aranyifjak!

LucecitaGonzales 2010.05.07. 17:29:44

@21méter: és mik a perspektívák az érvényesülésben? Csak szeretnék tájékozódni.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 17:34:08

@lucecita gonzales:

Tagja lehetsz egy kreatív csapatnak, részt vehetsz komoly tudományos kutatásokban, lehetőséged lehet megismerni mások kultúráját. Ezt nem szeretném elkiabálni, de egy megosztott fizikai Nobel-díj várományosa is lehetsz, és nem utolsó sorban életed végéig gondoskodunk a fehérje-beviteledről.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.05.07. 21:15:03

@21méter:
A versenyképes fizetést nem említetted, amit a dagadék fog realizálni, mihelyst megunja, hogy gennyesre keresi magát a tőzsdén, és meghív minket végre bambizni! Luci, a hülyének is megéri!

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.08. 14:35:30

@Lewyke: Akkor részeg voltál, és csak hanucináltad. Nőket különben sem engednek be a kocsmába, úgyhogy már itt bukik a meséd.

Nem békésen szurkolnak együtt, de mi a kurva anyjának menne be valaki a másik csapat kocsmájába, még csak rákanyarodik az utcára, már megölték, nemhogy bemegy verekedni!