Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

Négy

2010.03.13. 20:28 Lev Alekszejevics Nyunyeszkij

Egyre közelebb kopogtak a cipőtalpak a Móricz Zsigmond utca macskakövein, és a vöröshajú idegen, akin nagy, koszos malaclopó köpeny barnállott, összerándult az idegességtől. A Móriczra merőleges utca egyik bérházának falához simult, és kétségbeesetten nézett körül, hol nyerhetne egérutat. De tudta, hogy erre nincs remény. A feketecipősök elkapják, akármelyik kis sikátorba is surran be, akármelyik sötét kapualjba veti be magát. A feketecipősök másra is képesek voltak, emlékezett rá, kicsavart holttesteket vizionált az utca piszkos földjére, kitört fogak fénylettek az árkokban, mint elszórt aprópénz. Egyetlen lehetősége maradt.

***

-Most megvan a kis rohadék-szűrte a szót fogai közt Szanalmas, nem nézve társára, és sárbarna szemeiben eszelős fény villant. Egészen állatias arca lett most, és a bestális kifejezés egyre görcsösült a vonásain, ahogy a sarokhoz közeledett. A kabátja alól egy hosszú, fényes tőrt vont elő. Társa kérdőn nézett a gyilokra, ez talán mégse kellene, de mindegy, csak legyen most már meg-akaratlanul is, de mindketten visszatartották a lélegzetüket, ahogy lassan a kereszteződéshez értek.

***

A rőt hajzatú idegen egy kis sípot forgatott az idegességtől megmerevült ujjai közt. Egy utolsó gondolat suhant át az agyán, aztán jó erősen belefújt. A kicsi fémsíp, amire valamilyen okból a "brokkoli" szó volt karcolva, nem adott ki semmilyen észlelhető hangot..viszont történt valami: a vörös idegen körül rándult egyet a levegő, a járda anyaga hullámot vetett, a kapualjak sötétje reszketve fodrozódott. A szürke ég megborzongott, mintha fázna. Aztán az idegen előtt egy másik, egy sokkal nagyobb valaki jelent meg, aki az előző pillanatban még nem volt ott. A hirtelen megjelent figura jóval a vöröshajú fölé magasodott, ormótlan fejére ritkás tincsek tapadtak, és nedves fény csillant disznóorrán. A vöröshajú idegen tekintete végigfutott a semmiből előtűnt szörnyeteg otromba testén, dagadó, sörtés hasán, és az azon sorjázó három pár mellen; végül megállapodott a mangalicaszerű arcon, amin zavart, bocsánatkérő kifejezés ült. A malaclopós fiatalember kétségbeesetten felnyögött

-Jajh, csak őt ne...

 A grotesz hústorony lesunyta busa fejét, és egy bánatosat röfögött, ami akár bocsánatkérés is lehetett volna.

-Miért pont te? Nju-njoh nem ért rá, vagy mi?

-Röff, hröff, nrhn-válaszolta a disznó, és kicsit megvonta zsíros vállait, csülkeit emelgette, mintha azt akarta volna mondani "én igazán nem tehetek róla, sajnos most velem kell beérned, de remélem azért nem vagyok terhedre", de akár azt is, hogy "ilyen az élet, de azért nincs harag, ugye?" vagy hogy "szörcsi szereti zsíros falatok de ez nem ő hibája". Hogy valójában mit is akart mondani az óriási mangalica, arra sosem derült fény, ugyanis a vöröshajú idegen nem firtatta tovább újdonsült társa ottlétét, hanem egy rövidet biccentett, és határozottan a Móricz Zsigmond utca felé intett.

***

A hosszú faszt tőrt markoló Szanalmas bosszús arcú partnerével a sarokra ért, felkészülve minden alattomos támadásra. Kivéve egy feléjük vágtázó, dühödt visítást hallató óriásdisznóra nem, aki a két feketecipősre vetette magát, rögtön amint befordultak a kereszteződésnél-a hegyes tőr ijedten fölfelé villant.

folyt köv.

 

59 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr671806804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

radairosseb · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.03.11. 15:04:08

Suvappa, hopp-siki-domm.

Na jó, elkurvultatok, megyek máshova baszni a rezet, aztán visszanézek egy hét múlva, hátha észhez tértek.

csőr dzsinn ész 2010.03.11. 19:41:07

hehe nyunyó, ez bebaszott.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.11. 20:11:56

@Nyunyóka:

Hogy a faszomba vagy olyan neveletlen tejfölösszájú gecó, hogy még a nosztalgiázásba is beleocsmánykodsz?!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.11. 20:18:59

valamelyikőtök itt kovács-osváth lászló? ha nem ismerném, azt mondanám dragon az, ő tőle várható el, hogy pálmafás uszodák előtt feszít ízléstelen napszemüvegben a fácsés képein...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.12. 10:40:19

Ki vette ki a posztot a védett státuszból? Ez a régi postabank reklám mindössze azt a célt szolgálta, hogy Nyunyóka végre aktivizálja magát... Rohadt életbe, hogy ilyen öntörvényű buzik vagytok!

csőr dzsinn ész 2010.03.12. 10:41:40

@"the dragon":

hát ez jobb poszt így, mintha nyunyóka három hét után kiöklendezne negyven sor vala-valát!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.12. 10:57:15

Mi ez a piros pontokból álló vonal, végig a poszt és a kommentek mentén?

csőr dzsinn ész 2010.03.12. 10:58:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

ezeket a posztokat csak mink lássuk , a külvilág nem.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.12. 11:02:29

@csőr dzsinn ész: Kiváltságos klub tagja lettem, már érzem! Akkor dragon művészete most csak a patríciusoknak szól?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.12. 11:57:16

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Halkabban hé! Ha a prolik ennek neszét veszik, még a végén kivonulnak a Szent-hegyre! Hmm, ez nem is hangzik olyan rosszul, pláne ha nem jönnek vissza...

csőr dzsinn ész 2010.03.12. 19:16:59

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

te egy fasszopó béta vagy bazdmeg. Mi a faszt kérdezősködsz te mindíg!

csőr dzsinn ész 2010.03.12. 19:30:15

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

gondolom neked pinád van.
ember, neked még sokat kell változnod.

Dragi, a kurvanyád, kit hoztál te köznénk, erre válaszolhatnál már!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.12. 20:59:21

3-ba vágtad édes jó Lajosom? Négybe Mariskám.

csőr dzsinn ész 2010.03.12. 22:49:30

@"the dragon":

nyunyónak az agyát kivették pár éve, csak az a maradék pár sejt kergetődzik odabenn.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.12. 23:59:54

@csőr dzsinn ész: Ennyire fáj, hogy lelepleztelek? Ám legyen! Én elfelejtem az olasz gyalázásod, te pedig elmondod, meddig, merre és hány.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.13. 19:34:22

@csőr dzsinn ész: Látom, még nem vagy vele tisztában, hogy ki a capo di tutti capi. Sebaj, de egyre figyelmeztetlek: nekem Nápoly már észak!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.13. 19:43:06

Kornél INDEXES??? Hát bazmeg, mér nem mingyá a moszadból kívtok vkit??!?!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.13. 20:20:01

@piréz vitéz / plüssmacsó: Ne szidjál már te is baszd meg! Te az a fajta vagy, aki meglátja Whitechapelben a "Mindenről a zsidók tehetnek!" feliratok, és rögtön megy pogrom résztvevőnek? Tudd meg, undorító vagy!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.13. 20:39:09

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Nem akarok műhelytitkokat kifecsegni, de piréz volt az a kuruc betyár, aki Shimon Peres nevezetes elszólása után egy méretes kábelt tolt a Hollán Ernő utcai Kabbala bolt küszöbére!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.13. 20:41:25

@"the dragon": Élvezettel töltötte el, hogy közben fel is veszi a térfigyelő kamera? Perverz!

csőr dzsinn ész 2010.03.13. 21:00:23

@piréz vitéz / plüssmacsó:

Dragon hívta bazmeg. Amióta tag, csak kérdezősködik. Látom ez fertőz. Fasznak kérdezősködsz te is bazmeg!

csőr dzsinn ész 2010.03.13. 21:01:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Komolyan mondom, tikkasztó egy faszkalap vagy.

NE KÉRDEZZ BAZMEG!

Férfiember kinyilatkozik, kijelent, megold.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.13. 21:31:27

@csőr dzsinn ész: Ki kérdezett téged bármiről baszd meg? Egyben megismétlem: nekem Nápoly már észak!
Remek poszt amúgy!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.13. 22:01:47

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Szörcsi ha kérdőjelet lát, egyből a pisztolytáskája után nyúl! Vélhetően ezzel kompenzálja, hogy egy dagadt buzeráns, akinek a kúrópajtása hordja a nadrágot...

est komor őre. 2010.03.13. 22:10:07

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

hátbazdmeg, legalább EGY kommentet kérdés nélkül, EGYET!

a megoldás egyszerű, pinád van.

csőr dzsinn ész 2010.03.14. 00:56:49

@"the dragon":

cö-cö... emlékezzünk ki is olyan alantas lény, hogy újságírót kúrogat, hehe!

legközelebb arról számolsz be, hogy mekkorát buliztál coxxban!

est komor őre 2010.03.14. 01:55:27

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

na végre, kezd ember lenni belőled, bár még mindíg csak egy nyavajás kerékpáros szintjén mozogsz.

Ja, dragi, anyád.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.14. 17:08:04

Szevasztok HHH-k!
Nyunyó, gratulálok ehhez a poszthoz, Szörcsi ilyettén való plasztikus ábrázolás egyszerre megdöbbentô, s vezet minket állatias létének legmélyére.
Szinte kívántam, hogy valaki (én) kerüljön elô egy malacpörkölôvel, s szabadítsa meg végre alantas, hozzá nem méltó létformájától!
Megrázó írás, mindenesetre.
Várom, várjuk a folytatást!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.14. 17:38:36

@Lady Carambole: hiába nyalod a seggem, én akkor is a felvételed ellen voksolok...

est komor őre. 2010.03.14. 18:04:50

@Nyunyóka:

á, nem fenyeget a veszély. még a próbaposztot sem vette komolyan. csak öklendezni jön ide.

est komor őre. 2010.03.14. 18:08:05

@Lady Carambole:

nézd, nyunyó álmai a hatcsecsű mangalicáról szerintem őt magát minősítik.
az, hogy te erre izgulsz, az meg téged minősít. látom előnybe részesíted az állatszexet. elgondolkodtató, vajon hány szerencsétlen osztrák foxival erőszakoltattad meg magad!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.14. 19:37:34

@est komor őre.:
Akkor már snaucer, inkább.
És azért ilyen szegényes a nemi életed, mert nem tudsz olvasni a legelemibb jelzések között sem!
Én a malacperzselővel játszanék, azt nem tudom, rád ki izgul. Szerintem más sem...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.14. 19:48:56

@Nyunyóka:
Tudod, van az az érzésem, hogy csak szopattok ezzel a próba-poszttal...de ez nyilván megalapozatlan.

@est komor őre.:
Már két napja kész, csak tegnap szülinapom volt.
Ide jó lesz?

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.14. 20:17:58

@Lady Carambole: küldd el nekem ímélben (az.borzavar@gmail.com) aztán majd kapsz visszajelzést, tag-e vagy, vagy sem!

est komor őre. 2010.03.14. 20:32:02

@Lady Carambole:

ide benyomod, kommentként.
minimum egy kép linkjét is kéretik iderakni.

nyunyó egy féltékeny kis geci, mirlinek is nekiugrott.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.14. 20:39:51

@est komor őre.: csupán úgy gondolom, cipész maradjon a kaptafánál, és asszony a mosógépnél, vagyis a magas színvonalú intellektuális csevej előjoga mindenkoron a teremtés koronáit kell hogy illesse...

est komor őre. 2010.03.14. 21:07:47

@Nyunyóka:

lófaszt a valagadba. ha jól ír, miért ne? úgyis minden nőtagunk kibaszott lusta dög, pár poszt után mind föladták, de a többségüknek csak a szája jár.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.15. 00:09:53

A korrupció a jelen fejlett emberi társadalmának ópiuma.
Csodás egy jelenség, hisz mind a gecigazdagok, mind a csóró tömegek megengedhetik maguknak, bár azért ne essünk túlzásokba, nyilván nem ugyanolyan mértékben.

A korrupció kapcsán elengedhetetlen, hogy ne említsük meg kurválkodás ősi szokását is, mivel mindkét emberiséggel egyidős jelenség közös tőről fakad: az alapvető emberi igények felismeréséből, valamint az önzés természetes ösztönéből fejlődtek ki.
Nem rendelkezünk ugyan írásos emlékekkel, hiszen néhány homályos eredetű barlangrajzon kívül - amiket egomán készítőik egyértelműen a hasonlóan agyatlan bölényeknek szenteltek - nem maradt ránk ilyesmi, de valószínűleg védelemért, ennivalóért és valami meleg helyért korrumpálódhattak először az emberi faj gyengébb egyedei. Akkor még nagyon kezdetleges módon pinát vagy ánuszt kínáltak fel az erősebbeknek, hogy egyszerű igényeik kielégítésre találjanak.
Bár vitatott, de nagy valószínűséggel ez alapozhatta meg későbbiekben a cserekereskedelem kialakulását is, tehát mind a korrupciónak, mind a kurválkodásnak igen sokat köszönhet a mai modern, kizsákmányoló alapokon nyugvó társadalom.

A társadalom kialakulásával vált külön e két jelenség, ugyan a kurválkodás megmaradt az elemi, genitális igények kielégítésénél, viszont a korrupció egy magasabb önkifejezési móddá nőtte ki magát, aminek bár számos, igen szép variánsa jött létre az elmúlt évezredekben, mégis három főbb csapásvonala ismert jelenleg is.
A gazdasági alapokon nyugvó korrupció során általában anyagi javakért cserébe várunk el bizonyos szolgáltatásokat a korrumpált féltől. Mindenképp ezt a megoldást válasszuk, ha közbeszerzési pályázatot szeretnénk nyerni, ha tilosban parkoltunk, és pont akkor jár arra a mikicsomagos ember, vagy ha bizarr módon elütöttünk egy elénk kanyarodó bringást, ez utóbbi esetben számíthatunk a kiérkező rendőr szimpátiájára is.
A kapcsolati rendszeren alapuló korrupció akkor lehet előnyös a számunkra, ha szüleink, barátaink, netán azok ismerősei, vagy ismerőseiknek ismerősei eszméletlen fontos pozíciókban dolgoznak, így remekül megúszhatjuk a gyorhajtási bírságot, az APEH ellenőröket és közeli barátaikat, s nem utolsó sorban jól fizető állásokra tehetünk szert korai nyugdíjazással.
Az ideológiai korrupció során elv- és harcostársaikat juttathatjuk megfelelő pozícióba, így kisebb katonai puccsokat, rendszerváltásokat vezényelhetünk le, ha ilyen igényeink támadnának, és hát egyszer-egyszer miért is ne?
Nagyon fontos tudnunk azt, hogy bármikor visszakanyarodhatunk az ősibb megközelítéshez, és a szokásos módon pinát/ánuszt/mindkettőt kínálva a kedvünkre korrumpálhatunk bárkit!

Amennyiben valaki botor módon a korrupció felszámolásán törné a fejét, bátran kacagjunk a szeme közé, hiszen ennyi erővel küzdhetnénk a kurválkodás felszámolásáért is, no de miért is tennénk?! Tudatosítsuk az illetőben, hogy mindez a a legalapvetőbb módon képezi társadalmunk alappilléreit, annak alfája és ómegája, ami nélkül még mindig bölényhúst ennénk nyersen valami ócska, huzatos barlangban.

Képek:
rlv.zcache.com/illinois_land_of_corruption_tshirt-p235127108889836831u2w2_400.jpg
therightsexposureproject.files.wordpress.com/2009/10/090731-unmasks-corruption-flyer-front-405x4842.jpg
5magazine.files.wordpress.com/2009/11/corruption1-2.jpg

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.15. 00:12:32

Az jelenkor az első mondatban. Elfelejtettem javítani.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.15. 00:59:03

@Lady Carambole:

Szerintem jó. Beszerkesztem, majd valamelyik admin felteszi.

csőr dzsinn ész 2010.03.15. 08:13:49

@Lady Carambole:

A jó kurva életbe, ezt a témát pont ezen a héten akartam kifejteni!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.15. 09:54:28

@csőr dzsinn ész:

Túlsúlyos idióta, püffeteg barom, hisz épp te utasítottad, hogy erről írjon!

Persze értem én, nem szoktál hozzá, hogy egy nő engedelmeskedjen neked...

csőr dzsinn ész 2010.03.15. 15:16:37

@"the dragon":

attól még idegeskedhetek, hogy iylen szart írt, te geci!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.15. 15:50:51

A posztról: fogadjunk, hogy ez a pénisznyelvű Nyunyó otthon heripotteres varázspálcát dugdosgat az ánuszába, miközben orrhangú "rictusempraaaa!" meg "vingardium leviosa!" visítmányokkal orgazmál...

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.15. 16:00:11

@piréz vitéz / plüssmacsó: szeretnéd írni a következő részt, azt akarod mondani, kukifej?

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.15. 16:12:39

megjegyzem rectumsemprával sokkal viccesebb lett volna...

est komor őre. 2010.03.15. 16:59:36

@Nyunyóka:

rectumspermával, nyunyóka.... majd rada beavat.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.03.15. 17:11:02

@est komor őre.: igaz, mennyivel jobbak vagyunk, mint az a pöcs piréz?