Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

Téli szünet

2009.12.11. 10:33 acidszarka

Nemsokára itt a téli szünet!

A téli szünet általában Karácsony előtt pár nappal kezdődik és január elejéig tart. A téli szünetben van a Karácsony és a Szilveszter, de ezen kívül is sok szórakozást tartogat! Ilyenkor már nincs tanítás, lassan az első vizsgák is megvannak, a munkahelyen is lazább a hangulat. Sokan ki is vesznek pár nap szabadságot,  hogy együtt lehessen a család. A Karácsony a béke és a szeretet jegyében telik, sokan elmennek ilyenkor a templomba, hogy részt vegyenek az ünnepi szertartáson, majd az ajándékozás következik – a gyerekek nagy örömére!  A Karácsony után a tehetősebb családok elutaznak síelni, Ausztriába, Szlovéniába, esetleg Franciaországba, akik pedig otthonmaradnak, azok a kandalló elé ülve,  egy bögre meleg kávét kortyolgatva kezükbe vesznek egy jó könyvet. A téli szünet a Szilveszterrel zárul. A nagyobbacska gyerekek ilyenkor közösen, felnőttek nélkül buliznak valahol, míg szüleik egymást átölelve pezsgővel a kezükben hallgatják a Köztársasági Elnök Úr beszédét.

 

72 komment

Címkék: család szórakozás ünnep boldogság szabadidő szünet hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr321589958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stupidella 2009.12.11. 11:01:13

Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a nemtehetős családoknak ritkán van kandallójuk, a cserép-, vagy vas-, vagy pelletkályha reálisabb lehetőség.

Amúgy nem sikerült ez túl kedvesre? Vagy itt a karácsony és szeressük egymást, gyerekek?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 11:21:09

@Stupidella:

Én meg annyit tennék hozzád, hogy a kandalló egy olyan hőveszteséget produkáló hígfos valami - a kurva kémény jobban fűtötte az emeletet, mint az apparát a földszintet -, hogy az első adandó alkalommal át lett rakatva cserépkályhának. Azóta vallom, hogy kandallójuk csak a buziknak van.

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 11:23:20

@Stupidella: túl kedvesre? ádvent van, a várakozás ideje bazmeg!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 11:25:47

Szerintem a poszt kellemes, bár illő lett volna a karácsonyi közös falatozás lehetséges buktatóit csak az említés szintjén vázolni...

Stupidella 2009.12.11. 11:25:54

@acidszarka (trolibusz): sajnálom, hogy ünneprontó vagyok. Ha otthon szöszölhetnék, meg mütyürkéznék, biztos jobban elkapna az adventi hangulat, de így?

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 11:35:44

Egyértelmű, hogy a szerző itten most alig burkoltan zsidózik. Karácsony, elmennek a templomba, ajándékvásárlás, munkahelyi lazítás? Ezt a kandallós részt, jobb ha nem is boncolgatjuk, mert még ki tudja milyen csontváz kerül elő a szekrényből!

Magam részéről a téli szünet legpozitívabb részének azt tartom, mikor anyu vesz nekem télifagyit. Az még a négercsóknál is fincsibb!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 11:45:32

@21méter:

Képzeld én a minap vettem, ettem, és még mindig pont olyan szar, mint gyerekkoromban volt. Pedig már az idő majdnem megszépítette emlékét...

Stupidella 2009.12.11. 11:48:58

Én még emlékszem, milyen szar a télifagyi!

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 11:50:34

na kiszettem mégis a taget, nehogy vmi lurker azt higgye, h ez nem komoly

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 12:41:59

Komoly pontatlanság szerepel az egyébkén remek posztban. A Köztársasági Elnök Úr délben beszél, mikor tisztességes magyar ember alszik.

Mirlia 2009.12.11. 14:01:55

@Panther V.: ja. de eleve egy álomvilág, amit felvázolt, szóval miért ne beszélhetne abban a világban olyankor, amikor mi akarjuk? A valóságban végig kell rohanni a rokonságon, be van táblázva az egész szünet, mindenki megtöm, mindenkinek ajándékot kell adni, végighallgatni a sok "marha érdekes" sztorit, ahelyett, hogy otthon csaphatna az ember egy télleg romantikus estét a párjával.

A téli fagyi télleg szar.

Mirlia 2009.12.11. 14:06:05

@21méter: bármennyit legyárthatsz otthon is akár, csak kakaó, cukor és vaj kell hozzá. Tölcsért meg szerzel valahonnan.

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 14:10:53

@Mirlia:

Álomvilág? Rohanás? Szomorú, hogy így éled meg. Nekem az év legvarázsosabb idôszaka. Havas fenyôfák, csend, barátságos fények, cinkék az etetônél. Béke, s nyugalom.

Mirlia 2009.12.11. 14:27:03

@Panther V.: hol laksz? Mert már évek óta havat se lehet látni a városokban. Bár idén Katalin locsogott, szal elvileg a Karácsony kopog. Mondjuk a havat ez sem biztosítja. Ja, értem már, el szoktál utazni hegyekbe, messze a nyüzsitől. Lehet, hogy jövőre már követjük példádat, mert kezd a rohanás az agyamra menni.

Mirlia 2009.12.11. 14:42:52

A Tömegközlekedés c. posztra nem tok benézni. Van ennek valami oka?

csőr dzsinn ész 2009.12.11. 14:45:01

Megszokott, minőségi munka, csak gratulálni tudok!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 14:45:02

@Mirlia:

Az, hogy nem vagy tag, és a poszt csak két nap múlva lesz aktív.

csőr dzsinn ész 2009.12.11. 14:46:17

@Mirlia:

ezek a barmok már akkor kommentelnek posztokat, mikor csak be van még időzítve. Iszonyat ez a sok kripli körülöttem, rendetlen ovisok.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 14:48:10

@csőr dzsinn ész:

Sajnos, vagy tán szerencsére, a lényeglátást nem lehet időbeli korlátokhoz kötni!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 14:48:45

@Panther V.: @Mirlia:

Minden IGAZ magyar ember így éli meg az időszakot, ahogy leírtad!

Mirlia valószínűleg proli vagy kommunista, ha nála nem így van. (Egy szerencséje van, hogy nem buzi.)

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 15:01:58

@"the dragon":

A kandalló nem alkalmas egy nagy ház kifűtésére, a levegő temperálására szolgál. A kandalló tűzterében kellemesen pattogó hanggal elégő tűzifa pislákoló lángjának látványa, a lakás meghatározó hangulati eleme. Fokozhatjuk a meghittség érzetét, ha néhány friss fenyőágat dobunk tűzre, melynek illata a téli erdő hangulatával tölti meg szobánkat.

Archenemy 2009.12.11. 15:07:43

@Flat Eric / sta press: Meg hát a kandallóból látszik, hogy mink nem vagyunk prolik.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 15:11:25

@Flat Eric / sta press:

A kurva kémény úgy kifűtötte a fenti hálómat, hogy csak nyitott ablaknál tudtam elaludni, reggelre pedig simán összefagytam.

A cserépkályhán is üvegajtó van, persze nem olyan látványos, de zongorázni lehet a különbséget használhatóság tekintetében.

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 15:15:25

@"the dragon":

Tudom az ember melegségre vágyik, de azért megvannak a veszélyek.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 15:18:27

@Archenemy:

Kiváló hozzászólás.
A kandalló előtti klubfotelban terpeszkedve viszkit szürcsölni, miközben a kiterített tigrisbundán pihen golfozásban megfáradt lábunk, valóban nem proli dolog.

Archenemy 2009.12.11. 15:28:48

@Flat Eric / sta press: Még hozzátenném, hogy ha nem tellik kandallóra, vagy okossan környezettudatosak akarunk lenni, akkor elég egy hádétévé, amin van kandallós program, a viszki helyett meg a kalinka vodka. Így is kellőképpen elkülönülhetünk a proliktól, ellenben ez sokkal olcsóbb!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 15:34:11

@Flat Eric / sta press:

Tigrisbunda, piha! Annál ezerszer menőbb is van, az úgynevezett "leopárdfarkas"-bőr! Ez az állat kimondottan csak a Chengdu környéki erdőkben él, és úgy kell elképzelni a bundáját, hogy félig leopárdmintás, félig pedig tigriscsíkos!

(Valójában egy kutya bőrét festhették be eképp azok a mocskos sárgák, de háromezer forintnyi jüanért kihagyhatatln poén!)

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 15:36:32

@"the dragon":

Remélem kirúgtad a személyzetet, a megfelelő embernek egész éjjel vigyáznia kellett volna a tűzre...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 15:39:08

@Flat Eric / sta press:

Személyzet, ne bassz... Aztán akkor a leendő arát mégis mivel szoktatom munkára?!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 15:41:59

@"the dragon":

Ez kérlek egy ravasz retorikai csapda volt a radikál-eszdéeszes Mirlia számára, amelybe hepciáskodó viselkedésed miatt már nem fog beleesni!

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 15:42:43

@Archenemy:

A fenyőtoboz illatát jól helyettesíti a szaküzletekben vásárolható lengyel gyártmányú toalettspré, ami hosszú időre beleég a szaglóhám mélyrétegeibe.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 15:48:47

@Flat Eric / sta press:

Teljesen beteg világban élünk, ma már a nők azt is zokon veszik, ha véletlenül fejbetérdeljük őket...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 15:56:31

@"the dragon":

Cudar egy világ ez...
Már csak azért voltam bátor megkérdezni, mert állítólag a nőkre szívvel lehet hatni, de ezek szerint mégsem.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 16:03:37

@Flat Eric / sta press:

Ja persze, de ha minden legendának hitelt adunk, amit a nők terjesztenek magukról, akkor akár emberszámba is vehetnénk őket...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 16:07:47

@"the dragon":

Az ilyen különlegesen védett állatfajok nem állatkertben szaporodnak, hanem a kínai piacon...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 16:11:20

@"the dragon":

Az már igaz hogy egy hóemberrel is könnyebb szót érteni, mint a nőkkel. Íme itt van Mirlia, az élő példa...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 16:19:58

@Flat Eric / sta press:

Mirila szimpatikus nekem, pedig ritkán mondok ilyet nőre, mielőtt megtudnám, hogy szopik faszt...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.11. 17:20:59

@"the dragon":

Biztosan jól esik neki, hogy belé helyezted a bizalmad...

Mirlia 2009.12.11. 18:47:50

@Flat Eric / sta press: mér, ez megválaszolná, hogy proli vagy kommunista vagyok-é-e? Hát...szerintetek az eddigi kommenteimből mi derül ki? Engemet egészen más tésztából faragtak kéhlek szépen. De azért nem vagyok tésztaképű.

Bizalmat belém helyezni? Azt hogy kő? Ha AZT hívja bizalomnak, amit belém helyez, akkor nem sok van neki belőle irányomba.

@"the dragon": ezt bóknak veszem.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 18:50:54

@Mirlia:

Egyértelmű, nem vagy megbaszva rendesen! Szólj bátran, segítek!

Mirlia 2009.12.11. 18:55:31

@Flat Eric / sta press: elég szar lehet a szívét a térdében hordani. Nem tök hülye érzés, amikor dobog?

@Archenemy: van egy hátránya: nem melegít. És sárkánybácsi arája sem szokik a melóhoz.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 18:56:05

@Mirlia:

Ne, de ha nincs bérleted, az megmagyarázná, miért nem látod a tömegközlekedés kommentjeit, hülye...

Mirlia 2009.12.11. 18:56:43

@21méter: a métereid, akarom mondani a méreteid, kicsit riasztanak.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 18:59:10

@Mirlia:

Egyrészt ha a tv nem is, de a vodka bizony melegít, másrészt pedig csak nem gondolod, hogy egy nőt a kandalló/cserépkályha közelébe lehet engedni... A tűzrakás kemény férfimunka, mely precíziót és komoly kreativitást igényel, akárcsak a gyújtós felhasogatása!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 19:00:53

@Mirlia:

Figyelj, én szívesen elmagyarázom a szellemi arisztokrácia mindazon sziporkáit, melyet nő lévén nem érthetsz, de cserébe azért valamit csak be kéne raknod a közöbe...

Mirlia 2009.12.11. 20:49:51

@"the dragon": még jó, mert nekem még egyszer sem sikerült meggyújtani. de ha már ég, remek kajákat tudok főzni.

Különben meg mi az, hogy a TV nem melegít, csak most jövök rá, hogy de mennyire, hogy igen, kezdve a Balázs show-val és haladjunk a többi "meleg" műsor felé. Bocsi, ha már megszűnt műsorról beszélek, már rég nem nézek TV-t. Nincs értelme.
Ha a szellemi arisztokrácia sziporkáihoz úgyis buta lennék és szted úgyse érteném meg, minek tennék be érte bármit a közösbe?? Ha csak egy szopást akarsz, felesleges úgy túlbuzgatnod azt a rengeteg eszed, úgyis eldobod az agyad.
@21méter: érdekes, azt hittem ezt csak a kis farkúak mondják.

21méter · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 20:52:41

@Mirlia:

És nem csak ez az egy meglepetésem van!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 20:55:43

@Mirlia:

Nem akarlak kisajátítani, hisz mink egy összetartó közösség vagyunk, de pl. mutathatnák képet a csöcseidről! Gondolom elég nagyok.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 21:15:56

@Mirlia:

Te olyan kedves, érzékeny, intelligens, művészetet értő és átérző, őszinte lánynak tűnsz...

Kérdezhetek tőled vmi komolyat?

Mirlia 2009.12.11. 21:40:59

@piréz vitéz / இதொ-kutató: mi volt ez a bevezető szöveg? Intelligens és művészetértő és ráadásul őszinte?? Was soll das? Én próbálok komolytalan lenni, de mindig komolyról kérdeztek.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.11. 21:46:59

@Mirlia:

A bevezető azért kellett, hogy éreztessem, most a lelked finom rezdüléseire leszek kíváncsi.

Szóval... igaz az, hogy akkora kocka vagy, hogy a melleid is tetraéder alakúak?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 21:51:10

@piréz vitéz / இதொ-kutató:

Megmondom én neked mi a tetraéder! A lipton újfajta teafiltere, amelyikről lépten-nyomon azt hazudják, hogy piramis alakú!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.11. 21:52:22

@"the dragon": honnan tudod, hogy nincs tetraéderalakú piramis? Porvában például volt egy, amíg föl nem égettük, így sajnos nem tudok képet mutatni róla...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.11. 22:06:45

@Borziiii:

Azt kérlek onnan lehet tudni, hogy még nem hallottam olyanról. Persze lehet, hogy építettek már effélét, de aligha nevezik azt piramisnak! A porvaiak pedig buzik, ezt tőled tudom, tehát meg sem lepődök!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.11. 22:11:50

@"the dragon": miért ne nevezhetnék piramisnak? ha azoknak a lámabaszóknak a nagy lépcsőit is nevezhetjük annak, egy olyat, aminek a kelleténél csak eggyel kevesebb oldala van, miért ne? no nem mintha ezzel a porvaiak építészetét akarnám méltatni, a gyújtogatással az ellenkezőjét kívántam mutatni...

est komor őre 2009.12.11. 22:32:47

@Borziiii:

neked pinád nőtt, hogy ennyit kérdezősködsz! a kurva anyád.

szanalmas 2009.12.13. 20:03:28

Ez nagyon szép poszt -főleg egy trolibusztól-, gyakorlatilag bele sem tudok kötni. Gyanús vagy bazmeg.

Mirlia 2009.12.13. 20:24:46

@piréz vitéz / இதொ-kutató: igaz, hogy kocka vagyok és a didkóim is különlegesek, de a formáját és a méretét inkább nem kezdeném el leírni, még a végén elvesztenéd az állad.