Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

Szemelvények egy házaspár életéből no. 1.

2009.12.02. 18:40 Lev Alekszejevics Nyunyeszkij

 Nyald már ki, mondta F. úr K. asszonyságnak, és úgy potyogtak ajkai közül a szavak, mint a trágya az állatok végbeléből. Hozzátett még valamit, feszült mormogással, de azt nem lehetett érteni, mert addigra már elfordult, és vizenyős tekintetét újból, konok elhatározással a fekete-fehér celluoid fénykép homályos foltjaira szegezte. Látszott rajta, hogy erőlteti ezt a figyelmet, mert szája széle furcsa fintorba futott, és mereven tartotta magát, mint mindig, ha belülről feszítette a méreg. K. asszonyság észrevette a színleltséget a dologban, és nem felejtette el közölni is ezt F. úrral, aki továbbra is a kis fénykép homályos foltjaira meredt, mint a rendíthetetlen férfiúi bizonyosság gránitszobra. K. asszonyság megjegyezte, hogy F. úr úgy viselkedik mint egy óvodás, és néha igazán kedve lenne (mármint K. asszonyságnak lenne kedve) szétverni azt az infantilis valagát (mármint F. úrét, hogy miért pont a valagát, az valószínűleg örök rejtély marad, ahogyan az is, vajon K. asszonyság miért pont a lila kalapját vette föl a vacsorafőzéshez, F. úr a maga részéről meg volt győződve, K. asszonyság a városba megy kurválkodni, és ebbéli meggyőződését igyekezett is kifejezni K. asszonyságnak délelőtt, a hallban, amikor a fiuk jött látogatóba a feleségével, meg a szindrómás unokával, a szindróma pontos nevét csak a feleség tudta volna megmondani teljes bizonyossággal, mert szoros kapcsolat fűzte beteg gyermekéhez, azonkívül kivételes memóriával is rendelkezett, amint azt általános iskolai tanárnője, M. néni is megmondta többízben, egy-egy mosolygós arcocska beragasztásának kíséretében, amely mosolygós arcocskákra a feleség (akit egyébként H.-nak hívtak, a barátjai meg csak egyszerűen H.-nak nevezték) titkos örömmel és boldog büszkeséggel emlékezett, és módfelett sajnálta, hogy már elvesztette a halványzöld kis füzetét, amibe a tanítónéni ragasztotta a mosolygós arcocskákat, még a Békésgyöngyösi Általános Iskola tizenhetes tantermében) 

Akkor rohadj meg magadba, vén hülye, sommázta K. asszonyság véleményét F. úrról, és a tevékenységről, amivel amaz foglalatoskodni méltóztatott, mármint hogy egy homályos kis celluoid fénykép elmosódott foltjaira meredt, ahelyett, hogy élete párjára, K. asszonyságra figyelt volna. Ráadásul nem is érdekli az a szaros fénykép, mer nem tud figyelni, mert be van pöccenve Őurasága-vélte K. asszony, és kiviharzott a nappaliból. F. úr még utánakiáltotta, hogy felőle meg is dögölhet akár K. asszonyság, és szétfagyhat a kurválkodásban, vagy elcsaphatja egy troli, őt, F. uraságot igazán nem fogja érdekelni. Mert F. uraságnak most fontos dolga van. (Ez utóbbit biztosan tudta F. uraság, érezte, hogy most egy megoldandó problémával áll szemben, egy legyőzendő akadállyal, és mint eltökélt férfiú, neki ezt az akadályt le kell gyűrnie, félre kell söpörnie, mert F. úr a lelke mélyéig, izgatott remegéssel tudva tudta, hogy elveszett ifjúságát tartja most a kezében, csak valamiképp a halovány, szürke-fekete formák mögé kell látnia, és megragadni az alatta bújó igazságot, és nem ereszteni, akármennyire is fickándozik és csapkod, mint egy síkos hal.)

 Folyt. köv.

46 komment

Címkék: homoszexualitás

A bejegyzés trackback címe:

https://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr201568989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LucecitaGonzales 2009.12.02. 16:54:51

Borzika!
Meghatódtam!
Ez igazán nagyon!
A végén még újságír!
ólesz belőled, vagynem!

csőr dzsinn ész 2009.12.02. 17:02:11

Kurva jól ír a gyerek, kár hogy buzi.
Hogy a picsába lehet ilyen hosszú mondatokat írni!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.02. 17:05:16

@csőr dzsinn ész:

Ilyen kérdéseket kár is feltenned, hisz néha már a háromszavas, jelenidejű, kijelentő mondatok értelmezése is komoly problémát jelent számodra...

csőr dzsinn ész 2009.12.02. 17:06:07

@"the dragon":

nem nagyon értem mit írsz. átfogalmaznád?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.02. 17:10:50

@lucecita gonzales:

Engem kicsit aggaszt, hogy ilyen határozottan szakít a rájöttem-műhelyben kiforrott esszenciális megnyilatkozásokkal, és fossa a szót, mint egy magányos öreg néni.

LucecitaGonzales 2009.12.02. 17:12:05

Észrevételezném viszont, hogy a békésgyöngyösi általános iskolának valószínűleg nem lehetett 17-es tanterme.
Hacsaknem Békésgyöngyös egy megyeszékhely, de legalábbis egy nagyváros.
Vagy, ha a kis falusi iskolában mondjuk 13-nál kezdték a termek számozását.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.02. 17:13:32

@csőr dzsinn ész:

Szerintem a hosszú mondatokkal nincs gond (vicces és jót lehet aludni közben), de azért egy poszt ne legyen túl hosszú.
(És lássuk a fejlődést, egy darab vala sem volt bent. A valagán kívül, persze.)

Borzi, különben is a design-nal foglalkozz előbb, részemről szabadkéz! A lényeg, h szép legyen, egyszerű és olvasható.

Fleterika nem posztol? Na nem mintha hiányolnám!

est komor őre 2009.12.02. 17:14:48

@piréz vitéz / இதொ-kutató:

ma arcocska napja van boráznak, meg többszörösen zárójelezett mondatszerkezete.

tördeletlenül.

ilyen perverz alakot rég láttam!

LucecitaGonzales 2009.12.02. 17:24:44

@"the dragon": láthatod, most is szerényen csendben a háttérből figyel, és csak később fog elküldeni az anyádba.

A poszt meg hát poszt ugye. Nem lehet mindenki olyan tömör és frappáns mint Piréz. Bár a bal alsó sarok azért gyanús jel, ezt nem vitatom.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 17:24:54

@lucecita gonzales: mi sem könnyebb, mint rádcáfolni, hisz te még nem jártál Békésgyöngyösön, én viszont igen, és tanúsíthatom, igenis van 17-es tanterem, közvetlenül a 16-os és a 19-es mellett, szóval bekaphatod, bi bá bú!

egyébként a következtetési módszeredet használva rá kellett, hogy döbbenjek, gimnáziumunk közel 300 db. osztályteremmel rendelkezik, és basszus, már csak egy csonka évem van, hogy felfedezzem a maradék kétszázharminchármat!

LucecitaGonzales 2009.12.02. 17:28:15

@Iszonyú Boráz: örülök, hogy segíthettem! De azért szólnék, hogy az nem gimnázium ahova te jársz, hanem nyílászáró-bemutatóterem. Már megint átvertek, és rámen három és fél éved!

Stupidella 2009.12.02. 18:50:49

Bocs, ez nekem túl körülményeskedő és hosszú volt. Faszt túráztatjátok a zagyamat!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:01:27

@Stupidella: nézd stupidella, ha szanalmas lennél, azt mondanám, nomen est omen te féreg, de így csak szimplán dögölj meg, te ostoba liba

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:05:17

@Panther V.: utánérzés? megneveznéd az eredetit, cicamica? nem akarom azt feltételezni, hogy anyádra-apádra ismertél, túl egyszerű lenne...

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:15:05

@Flat Eric / sta press: te piszkáltál a posztommal, te szardarab? nem szégyelled magad?

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.02. 19:17:19

@Iszonyú Boráz:

Azt azért megnézem, hogy mihez nyúlok. Ezt a fost még bottal sem piszkálnám.

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.02. 19:19:01

@Iszonyú Boráz:

Ahhoz sajnos nem vagyok elég mûvelt, de érzem, hogy emlékeztet 8-10 különféle író 4-5 írására. Pont ettôl zseniális.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:19:26

@Flat Eric / sta press: igen, ez most jó volt, csak legközelebb arra ügyelj, hogy a mondat közepén ne fakadj gyerekes vihogásra, és a dudorodó gatyó leplezésére is ki kéne találni valamit!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:21:26

@Panther V.: látom továbbra is kötöd az ebet a karóhoz, csak sajnos mivel bevallottan egy műveletlen köcsög proli vagy, ha nem haragszol, nem adok túl sokat a kritikádra, cicafiú..

Panther V. · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.02. 19:23:18

@Iszonyú Boráz:

A zseniálist ne is vedd komolyan egy ilyen tahótól.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:26:36

@Panther V.: vaktyúk is talál szemet, mint azt mondani szokás...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.02. 19:26:37

@Iszonyú Boráz:

A felnőttek ebből már kinőttek.
Azért remélem már nem a gatyódba spriccelsz pubika.

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.02. 19:39:14

@Panther V.:
Gyönyörű meglátás, miket észre nem veszel!

Nekem is volt egy olyan érzésem, h Borzi lop (talán mert minden második nap elkapja egy biztonsági őr a teszkóban), de most úgy voltam vele, h jótol lopni nem szégyen.

(Példának hoznám, h F nevű férfifőszereplő és K nevű csaj számtalan irodalmi műben szerepelt már.)

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 19:48:30

@Panther V.: mondd, pántervé, tényleg 15 vagy? csak mert szeretném veled megvitatni mint kiskorú a kiskorúval, hogy szerinted az úgymond "felnőttség" elérésével majd nekünk is burgonyát kell feltömködni az ánuszunkba nap mint nap? már ha erik helyzetét vesszük alapul, félek, igen...és már csak három hetem van, basszameg!

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.02. 19:56:56

@Iszonyú Boráz:

Te butuska, a felnőttek nem tömködnek az ánuszukba burgonyát, bár lehet hogy ez valami rituális beavatásszerű népi hagyomány felétek.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.02. 19:59:17

@Iszonyú Boráz:

A felnőttek - feltéve, ha férfiak - fiatal lányokba szoktak tömködni, de nemám kremplit, hanem a péniszüket!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 20:02:43

@"the dragon": @Flat Eric / sta press: namármost ezek szerint csak egy lehetőség maradt: erik korántsem felnőtt, viszont jó eséllyel buznyák...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.02. 20:03:41

@leginkább tejből:

Mivel fiatal lányokról beszélünk, szemet húnyhatunk az efféle kihágások (hihi) fölött...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.02. 20:07:17

@"the dragon":

Még az is lehet hogy kukoricacsutkát dugdosnak...

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.12.02. 20:09:43

@Iszonyú Boráz:

Te akarod rávenni Pantit a buzulásra, bár az már animálszex. Így mi lesz belőled, ha nagy leszel?
Állatidomár?

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.02. 20:19:25

@Flat Eric / sta press: ugye tudod, hogy ez már örökre rajtad marad....Krumplis

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.12.02. 21:59:56

Mennyi zárójel! Ó, istenem, köszönöm, hogy láthatom (meg más is) és örök bizonyítékul szolgálhat: van, aki több zárójelet használ, mint én!

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2009.12.03. 17:34:25

@Zsit (nyújtózós macs): figyelj, nem akarok szemétnek tűnni, csak mondom, nem tűröm túl jól az öncélú flémelgetést, úgyhogy a helyedben valami ontopic megjegyzést is megeresztenék, már ha moderálatlanul akarsz maradni