Kigondoltam

száz foooriiintnaaaak ötvenafele

Segédanyag

Részeredmények

Bambák

Legényvállalatunk

BOIL.gif

Négerjogi mozgalom Amerikában

2013.02.06. 14:00 "the dragon"

Tegnapelőtt volt kerek száz éve, hogy megszületett Rosa Parks, egy néger perszóna, aki azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy nem adta át a helyét a buszon egy 8. hónapban lévő terhes nőnek (vagy egy járókeretes vak néninek - sajnos nem emlékszem pontosan), csak azért, mert a hölgy fehér volt. Döbbenetes arcátlanság, mondaná erre minden jóérzésű ember - nettó rasszizmus, tromfolna rá a szerző -, de a legszomorúbb az egészben, hogy az egyetemes megvetés helyett pimaszságból tákolt peidesztál lett Rosa Parks jutalma, a liberális kánon pedig azóta is valamiféle bokszos Deák Ferencnek próbálja beállítani...

Persze a jelenség nem előzmény nélkül való, a következményekről pedig csak sírástól fúló hangon lehet értekezni. Minden ott lett elrontva, hogy Madisonék elfelejtették rögzíteni az Alkotmányban, hogy két néger meg két negyeddolláros együtt sem ér meg egy dollárt - tisztelet az egy kézen összeszámolható kivételnek, például annak a fickónak, aki lelőtte Malcolm X-et - , és ezt később sem emelték a szövegbe, ellentétben például a fegyvertartáshoz való joggal. Persze innen már csak egy lépés volt, hogy a jenkik máig tisztázatlan okokból - valószínűleg csak a dixieket akarták szívatni - eltörölték a rabszolgaságot, a békés társadalom nyakára szabadítva milliónyi potenciális bűnözőt.

A hála azonban nem képezi részét a néger népléleknek - remélem azzal mindenki tisztában van, hogy Tamás bátya kitalált karakter -, így várható volt, ha a kisujjunkat nyújtják nekik, a karuk sem lesz elég, sőt, még a szívüket is készek kitépni! Innentől fogva tehát szabadon henyélhettek naphosszat, míg nagy jó dolgukban kitalálták, hogy ők márpedig közös mellékhelyiségeket akarnak a fehérekkel, hogy lepisálhassák a wc-deszkát előttük, egyetemre járnának, hogy részeg ΑΧΩ-lányokon tegyenek erőszakot, arról nem is beszélve, hogy még az elnök személyére is szavaznának, hátha elintézi nekik a mindenféle segélyeket!

Ennek a küzdelemnek volt mérföldköve Rosa székfoglalója, kinek szoknyájába csimpaszkodva lépett színre, majd menetelt mindenfelé Martin Luther King Jr., s a forradalmak logikáját követve - jelentős szovjet támogatással - a Fekete Párducok megjelenésére sem kellett sokat várni, akik már fegyverrel tartották rettegésben a békés polgárságot...

Ugyan a republikánus elnökök még igyekeztek menteni a menthetőt - például megbízták a CIA-t a crack kifejlesztésével, hátha azzal sikerül passzivizálni a fekete közösséget, ám ezzel csak azt érték el, hogy az átlagos középkorú néger férfi simán veri Nelson Mandelat, már ami a börtönben töltött évek számát illeti - de a legrosszabb még hátra volt, Will Smith 1990-es The Fresh Prince of Bel-Air c. sorozatával ugyanis jófejséggé nemesítette a legalpáribb négerkedést. Innentől már tényleg csak egy lépés Barack Obamaki elnökké választása, akinek ténykedése eddig kimerült ugyan a drogok és a homoszexualitás nyílt propagálásában, de avatott szem számára egyértelmű, hogy a hosszú távú stratégia bizony egy bulawayoi bordélyház megvalósítása tízmillió négyzetkilométeren, ahol a nagyseggű felesége lenne a madame...

148 komment

Címkék: homoszexualitás bölcsesség végbélnyílás dragon mondja

A bejegyzés trackback címe:

http://kigondoltam.blog.hu/api/trackback/id/tr35065353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.07. 22:31:09

végre egy jó poszt ezen az unalmas blogon

azért a négerek védelmében annyit, hogyha nektek is nagy faszotok lenne, ti sem elmélkedéssel töltenétek el az időt, hanem valami mást csinálnátok, ami sokkal közelebb van az állati ösztönökhöz

Frick László Emlékzenekar 2013.02.08. 02:09:21

@wmiki: Rádöbbentette már magát valaki valaha arra, hogy maga mennyire magabiztos a szüklátókörűségének csalfa illúziójában proccoskodván? - mert itt mindeki állatiösztöneit éli ki, pl a pinás-szekciót, ha megkérdezi, nahát ott mindenkinek annyira fasza pasija van, kedves, empatikus meg minden, tehát mi másért is járna ide, minthogy legyen mire stimulatíve gondolnia nagyonerősen összeszorított hemükékkel, amidőn a pasi zsírostapintású hátaszalonnájába mélyeszti nyolckörmét. A férfiak pedig? - Én tökéletesen megértem magát, a maga genderjében ha egy néger lőcsfasz megcsiklandozza a pipát, amiben a rectum a vastagbélvégződésbe hanyatlik, perszehogy semmibe veszi az europid faszok méreteit, de a néger faszokat félliteres öbű és percenként féldeci kenőanyagot termelő mirigyekkel ellátott pinákhoz tervezték, teljesen felesleges a az 1-2 decis öbű europid pinákba az annyira hosszú néger fasz, ami magának olyan jól áll mélytorkozáskor! S hogy egészen lágyan döfjem kegyelmen magácskát, ültessen le egy mozivetítő terembe ezer europid nőt és nézesse meg velük a nagy-brit és más germanoanglosaxo törzsek nőegyedeinek a Dominikai Köztársaságban tett baszótúrái legszebbfelvételeit, amelyeken anyu+hugi, anyu+Trudy, Trudy+Heidi, baszatja magát a napi 100 USD-ért bérelhetős néger faszikkal, hogy tetszetős-e nekik a négerek féldeci tejszínfehér spermája, mind blöeááááát, meg fujjfujjt mondana, nekik a boltban vásárolható természetazonos hatású vízszerűen áttetsző kocsonyásítottvíz alakú európai férfisperma az, amit még csak-csak elviselnek. Ráadásul egy néger egymenetben háromszor ejakulál, az átlag europid férfi meg hetente négyszer. A néger medikusok esetleg még a nyalásukkal szoktak fölvágni, hogy akkora szájakkal meg nyelvekkel, 32 tökegészséges foggal biztosított steril háttérrel, de kérdezze meg bármelyik europid nőt, a pinanyalattatást a férfiak egyre uncsibb szórakozásának gondolják (ez a költő így fogalmazta meg a XX. század végén: "Te is azt gondoltad rólam/Nekem elég az, ha néha megkaphatsz!"* ) , a maximális élményük, amiről be tudnak számolni akkor, ha néger medikussal nyalattatták magukat, az enyhe csiklandozás, ami után lehet is törölközni.

*www.youtube.com/watch?v=vOHnWLE5EUk

szanalmas 2013.02.08. 02:41:57

@wmiki:

Baszki, erről az új avatarodról mindig ez a jelenet jut eszembe (Samus rész):

www.youtube.com/watch?v=-5BxrjOpxXM&t=113

Wеgаm 2013.02.08. 04:01:11

@wmiki:

"wmiki 136 bejegyzést írt és 7627 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

vs

"azért a négerek védelmében annyit, hogyha nektek is nagy faszotok lenne, ti sem elmélkedéssel töltenétek el az időt, hanem valami mást csinálnátok, ami sokkal közelebb van az állati ösztönökhöz "

Hmmm... a jó öreg Freud. Szóval akkor sacc/kb, te a több ezer ökör megszólalásoddal, nagyjából az egy-két centis faszod kompenzálod. :-))

Wеgаm 2013.02.08. 04:03:31

@Frick László Emlékzenekar: @szanalmas: mikie elszólta magát, a sok hülyeségével a neten azt kompenzálja, hogy egy-két centis farkát minden nő kiröhögi.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.08. 05:30:04

@Wеgаm: Rossz korban él e Földön. ha a Római Birodalom korába születik 2000 évvel korábban, akkor most jó dolga lenne, mert az ókori rómában annyira fejlett volt már a szexuális élet, hogy a nők a lovakkal hágattatni magukat is únták, inkább egymás csiklóját dörgicélték össze (mert volt nekik, olyan kis pecek szerű) tudom, hogy most azt hiszed, hogy ezt is légbőlkaptam, de nem, benne a Révai nagy Lexikonában, kb 1911-ben írt szócikk a clitortis-ról.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.08. 05:38:47

@szanalmas: Te értesz a filmekhez, egészen pontosan mi a kategóriameghatározása a 76 alatti IQ-jú amerikaifiatal-nézőszegmens részére, tehát még Steve Martin sajátprjodúszuelésű filmjeinél is óborzalmasabban elkészített olyan amerikai, szerintük humoros filmeknek, amiknek a forgatókönyvét mintha a Hírcsárdában hátul a kutyakennel mögött a zug-dögfeldolgozó placc betonjára írták volna hetednapos, orbáncbanelmúlott disznó vérbélsarába mártott maksa zoltáni iróniával [műröhögés bevágva].

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.08. 07:24:35

@Wеgаm: :x
tudom, tudom, a tied akkora, hogy azért nincs a falutokban templomtorony...

hát persze...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.08. 10:54:54

@Frick László Emlékzenekar:

Az élővilágban számos fajfenntartási stratégia létezik. Vannak szapora állatok, a zsákmányállatok jellemzően ilyenek, vannak kevésbé szaporák, például a ragadozók, meg vannak az olyan csicskavári szar állatok, mint kagylók, amiknek milliónyi petéjéből és milliárdnyi spermiumából kitudja mennyi kiskagyló lesz, elvégre baromira nem osztanak, se nem szoroznak.

Ebben az analógiában az amerikai tengerészgyalogosok a ragadozók, a tálib lázadók a zsákmányállatok, a niggerek pedig - könnyen kitalálhatod -, azok az elbaszott kagylók, akiket senki le sem szar.

Remélem most már számodra is nyilvánvalóvá vált, hogy a négerek még egy zsák krumplinál sem felsőbbrendűbbek! Az ugyanis megér vagy háromszáz forintot...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.08. 10:56:55

@wmiki:

Én is ismerem azt az elméletet, miszerint a niggerek faszába annyi vér kell, hogy az agyuk minden egyes merevedéstől tovább károsodik, de ez ott bukott meg, hogy nekem is oltári nagy pélóm van, kúrok is elég sokat, mégis kibaszott okos vagyok mindeközben!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.08. 10:59:11

@Wеgаm:

Te wmiki csicskása vagy?! Mi másért követnéd őt mindenhová, mint néger nőt a hordónyi segge...

Frick László Emlékzenekar 2013.02.08. 11:08:06

@"the dragon": Csak te indogermán árja vagy, ezzel felejtesz el dicsekedni. Ja, és csak úúgy szólok, hogy az afroid nők zsírfarúsága nem egyenlő az europid nők ellógott tesiórái meg a csipsz és milchreßzabáláson növekedett izompótló löttyedményével, egészen más típusú zsírszövet, a feladata a vízraktározás a szárazévszakra. A néger férfiaknál sokkal kisebbmértékű ( Schwartz Pákónak van ilyen segge) . Az indogermánok viszont egyenletesen és már a pofaszalonnájuktől lefelé hájasodnak -ha volnál szives az állításomat a tükörből ellenőrizni, mielőtt tipikusan frikk jellegű légbőlkapással vádolnál meg. ja és az az enyhe szeptemberidusi szőkedohány stichje a bőrszínednek a ráksasza (ma Tamil Nadu) gyökereidnek köszönhető... .

Frick László Emlékzenekar 2013.02.08. 11:14:04

@"the dragon": A fajelméleted egészen addig megállja a helyét, amíg az ember bele nem gondol Quentin Tarantino tudomámyos ismeretterjesztő filmjébe, ahogy emerről jön befelé a lőcsfaszű Samuel L. Jackson, amott meg a kriptoköcsög John Travolta áll. Ha egy fikarcnyit igazad lenne, akkor a dutch háziasszonyok szextúrisztikai célpontja Budapest meg a kecskeméti Cigányváros lenne, de Budapestre csak a kölykeiket küldik, hogy nagyságrendekkel kevesebb pénzből kapjanak alkoholmérgezést és az epével kevercsesen savaskémhatású okádékuk öblítse a tágabbértelembe vett (Liszt Ferenc tér Nagymező utca Dr Korányi Sándor utca ) Zsidónegyed flaszterjéről a kutyahúgy fekete ragacsait meg a kutyaszart.

szanalmas 2013.02.08. 12:07:29

@Frick László Emlékzenekar:

Kibaszott szar hollywoodi szemét.

Azért itt

www.targetmap.com/viewer.aspx?q=1&reportId=3073

nyilvalóan látható, hogy a magyarok farokmérete a négerekével vetekszik, a sötétződ a legnagyobb te pöcs, szóval kár fitymálni a magyar péniszt, csak mert te valami rác bevándorló vagy és irigykedsz ránk! A dutch háziasszonyok meg azért járnak Niggerlandba, mert egy jóérzésű magyar ember nem kefél randa tömbfejű fapapucsos és fapinás nőket, haha!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.08. 14:59:53

@Frick László Emlékzenekar:

Engem alapvetően kiráz a hideg az aránytalan testalkatú (mondjuk ki bátran: kövér) nőktől, nem tartom igazságosnak, hogy elszívhatják előlem az oxigént, halnának meg inkább. Ugyanakkor! Érdekes kérdés a kövérnőség okait kutatni, elvégre a probléma kezelését meg kell előzze a diagnózis felállítása... Talán írok is erről egy posztot.

De visszatérve, a néger nők nagy valagának genetikailag kódolt volta egyáltalán nem felmentő körülmény, hiszen éppen elméletemet igazolja, miszerint eredendően alsóbbrendűek! Arról nem is beszélve, hogy minden másuk is rettentő ronda, illetve büdös...

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.08. 15:00:10

@szanalmas:

Talán mondanom sem kell, hogy a szudáni átlagot is mink fiaink húzzák fel!

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarabok

Mondjuk a 18 cm így is vicc kategória, az enyém még akkor is nagyobb, ha félbehajtom! Ami persze fizikai képtelenség, Chuck Norrisnak sem menne...

Frick László Emlékzenekar 2013.02.09. 04:25:40

@szanalmas: @"the dragon": ÁŐlomvilágban éltek. Kovi ( Luxx Video) szerint a magyar piacon összesen egy, néha két magyar fasz áll rendelkezésre. nagyon sokszor a csipendéltestű statiszta faszát is ezzel az egy néha két magyar fasszal kell dublőröztetni . Olaszországban teretek talán még megfelelő méretű faszok a 70-es években országos sztáér volt, felöltözős tévéműsorokban és pl háziasszonyok nyiltan rohamozták meg autogrtammért Super Cazzo-t.
Europidoknál esetleg az orosz proletárfiúk rendelkeznek csak úgy, bárholis, az amerikai gonzóübrigádok által könnyen föllelhetően négerbe számítva közepes méretű fasszal. Azonban a lényeg az, hogy a néger fasz ejakuláció után is simán dolgozik tovább illetve 20 percen belül akár háromszor is ejalkulál. Ezek TÉMNYEK nem buzi táblázatok, amit nörd, számítógépasztalba nyőtt hülyegyerekeknek hoaxáltak. South Africa adatai pl úgy adódnak össze, hogy van ugye a lakosság dutch származású meg europid hányada a 10 centis farkincákkal és vannak a néger faszok... Namost képzeljétek el azt a hoilland túristalányt, aki annyit hallott már a Dél-Afrikai köztársaságot elüöntő néger erőszakhullámról, hogy elhatározza, uccu, milyen lehet, ha a három használatos tömmetőnyílásában 14 centis faszok dógoznak. oszt lesz neki rádöbidebi Soweto felé mentében, amikor egy furgon hátuljában egyszerr hat nloompost tömnek belé 20-22cm-s átlaghosszúsággal és hiába reméli, hogy egy decit elég lesz nyelnie... Az ilyen balestekért a magatokfajta internetfüggő barmpok a felelősek, akik azt hiszik, hogy a statisztika tudomány és hogy a kigpoglizhatóak azok adatok.. Nem tanultál mackópajtás, nem tanultál a kínai BMW piacipozíciója estéből. Pedig pl a Tesla 700%-os piaci növekedést tudott elérni a prémium-luxus-testreszabott kategóriában kínában. Minthogy 2010-ben 1 db, 2011-ben pedig 7 db Teslát értékesítettek. És te bróker vagy, bazdmeg... Mindent meg kell kumulálnunk valóságos tényezőkkel, tehát pl én attól, hogy valaki bróker, nem esek hasra, gyorsan kinézek az autójára, ha Mini Cooper Wagoon Limited-je van, akkor a buzik közül a mazochista köcsög kategória, ha még meztelen pinanyalókuytája, akkor ráadásul szabadidejében művész. Ha Volvo-ja van, azt már tudod, milyen bróker.. ugyanez Saab-ban detto. Valamire való hetero brókernek Teslá-ja van, egyrészt még a kollégák is azt hiszik Tata, az autóbuzik meg, hogy Lexus (Lexust azok a buzik vesznek, akik mackósok és a buzipárban a férfit alakítják illetve szadisták és szeretnek mazocsista nörd Mini Cooperes buzit ütniverni pl cipősarokkal)

Mackópajtás, testvérem, rájöttem! Rájöttem arra, hogy miért ennyire ócska kis hülyeségekkel próbálsz leszerelni, mint nemzetközi statisztikai adatok. Nektek, közepes képességű és kötés-számaitok alapján a statisztikai adatok tükrére is csak a bal alsó sarokba , ott is kb légypiszok nagyságban felférős brókereknek, akiknek csak Volvo-ra telik és a színével meg a bézs bőrbelsővel próbáltok valamit variálni a látszatra adásban, az a főbajotok, hogy azt hiszitek, a magamfajta sofőrfogazatú pornófüggőségtől impotens heterók azért szegény nincstelenek, mert hülyék.

Tehetek én arról, hogy Magyarországon a gyerekneveléshez, mezőgazdálkodáshoz, a focihoz, a pénzügyitőzsdevilághoz meg az autókhoz mindenki ért? Hány évig bírta itt Magyaroszágon egy olyan tőkeerős óriásvállalat, mint az AAA Auto?

www.youtube.com/watch?v=TSPSWK9my6g

totalcar.hu/magazin/hirek/2012/04/09/idoben_jon_a_legujabb_tesla/

Játékos feladat: keresd ki a Tesla népitéleteit az alábbi táblázatban:
nepitelet.hu/autok/

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.09. 07:40:58

@Frick László Emlékzenekar: a hsz.-ed egy részével egyetértek.
ti. hogy az európai nőkbe európai pöcs való, ezek így lettek megtervezve. heti egyszer...
tény ami tény, hogy a négereké nagy, a fehéreké közepes, a sárgáké meg pici.
nem is csoda, hogy szinte minden használható tech kütyü, és filozófiai irányzat keletről jön. azok a kis ferdeszeműek aztán sokat agyalnak.

a másik részéhez, amiben engem képzelsz el, intim helyzetekbe néger férfiakkal... ehhez nem kívánok hozzászólni...
gondolom bizonyítani nem tudod az állításodat, részemről pedig arról fantáziálsz, amiről akarsz.
nem vagyok én tudomány, hogy megszabjam neked, hogy miről képzeleghetsz. ha te arra recskázol, hogy én néger pasikkal tolom, hát, egészségedre.
sőt! nem is szeretném, ha államilag szabályoznák, hogy miről lehet képzelegni, mint ahogy kötelezővé tették a védőoltásokat, meg az kÓrházbanszülést, mert szerintük az az "egészséges"... :x

@"the dragon":
na persze... :x ha azt kérném, hogy igazold az állításodat, hogy a tied tényleg nagy, és naponta bírod? jó lenne, ha hoznál randomizált kettős vak kísérleteket, placebopénisszel összevetve.
tudsz bizonyítani?
vagy itt is csak az megy mint az összes többi index címlapos "tudományos" blogon, meg egyáltalán a tudományban, hogy állítasz valami hót kamu dolgot, aztán ha valaki igazolást kér az állításra, akkor az egy troll, és különben se álljunk vele szóba!
ezt a védőoltásoknál, meg az evolúció elméletnél már eljátszottátok kisgyerekek, de azért mi normális, felnőtt emberek, nem kajálunk ám be minden mesét :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.09. 08:48:17

@"the dragon": persze a nagy, és a sok, relatív fogalmak.
ha arra gondoltál, hogy 15 cm, és hetente egyszer csinálod, nos...
ázsiai emberekhez képest, ez mind-mind szép teljesítmény, de fehéreknél, ez csak az átlag... :(

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.09. 09:17:24

@wmiki:

Szívesen végzek kettős vak tesztet anyádon, de csak akkor, ha a labradort is púzóra engedi... A placebópéniszt - haha - el sem tudom képzelni, de most már hivatalosan is te vagy a kedvenc kommentelőm!

(Nem véletlenül nevesítettelek az egyel korábbi posztomban... Akaratod ellenére bizony nagy hatással vagy a tudományos fejlődésre, te antiördögügyvédje, te!)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.09. 09:25:07

@wmiki:

Mérettel nem kérkedem, elvégre az adottság, de a mennyiség bizony - részben legalábbis - az én érdemem! Helyes táplálkozás, kielégítő alvás, megannyi testedzés, és persze a dohányzásmentes élettel simán megvan napi 2. Persze fénykoromban - ami nagyjából egy éve volt - egyszer összejött a - szerintem világrekord - 10, és előtte egyszer a 8 is. (Nem naptári nap, hanem 24 óra leforgása alatt, de szerintem ez semmit nem von le szédületes teljesítményemből!)

Jó tanács, próbálkozz meg végre a húsevéssel, lehet, hogy attól a teljesítmény mellett még a péniszed is nőni fog egy kicsit!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.02.09. 12:43:51

@"the dragon": :x
nézd... én elképzelhetőnek tartom, hogy a tied a 16cm-t is megüti, illetve, hogy naponta 2* próbálkoztok (főleg ha ez az első párkapcsolatod), sőt még azt is elhinném, hogy egész nap 50kg-os krumpliszsákokat pakolsz, és még bírod
ez mind-mind sokkal elképzelhetőbb, mint az evolúció elmélet..., de
a fehér ember nem erre lett teremtve...
ezért alkották meg a négereket... meg a lovakat...

egyébként értek én a (mellé)beszédből...
bizonyítékot megint nem hoztál, csak egy történettel álltál elő... akár, mint valami dogmatikus, tudományosnak képzelt blogon... :x

Frick László Emlékzenekar 2013.02.09. 17:17:07

@wmiki: Nem ismered az európai nőket. Kérdezd le a Mínusz 160cm-es szegmenst, egy 155 cm-s europid nő egydecis öbű hüvellyel feltétlenül legalább 190 cm magas pasit akar, lehetőleg jó nagy fülekkel és heftivel (orral). Sőt, Az öreg halász meg a nagyravágyó felesége c mese sivatagi változatában az asszony második kívánsága az, hogy az ura fasza akkora legyen, mint egy lopótök, így a 3. kívámságot ellövik a fickó fasza helyreállítására, mert akkor egyebekben nem szolgálhatja az asszonyt. "Vulvae est non statitur" -ezt se én talátam ki.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.09. 17:30:56

@wmiki: az előző kommentemben a mese forrása az Ezeregyéjszaka -járj utána.
A sárga férfiak fasza is merev marad ejakuláció után, ráadásul a sárga nők szülőjárati izomzata ép, ősi, eredeti, tehát úgy szorítanak a pinájukkal, mint egy kis marok és a kis farkat is jól fogják, nem csúszik ki és... a sárga kis fark fürgén jár. [Mishima]Valamint a japán nők alávetettségben élnek, de a koreaiak és kínaiak nem.

Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen 2013.02.09. 20:59:23

@Frick László Emlékzenekar: Na, milyen szép bájcsevelyre érkezem. A magyar faszok védelmében Frikk, azért elmesélem, hogy a minap a La Joungera-n bekoogott a szokásos ribanc és mert fekete volt, hát bevállaltam. Természetesen egész éjszakára fizettem, mer' hát 40+-al még nem alszom jól, ha csak maszatolok. A harmadik órában vissza akrta adni a pénzt, de rátok gondoltam, meg a magyar csajaimra és nemet mondtam. Lássa a feka, van még becsület a hungarikumban!

De a statisztikával igazad lehet, mindig az a tuti, amit mi mondunk be a fogyasztásra is, legyen az üzemanyag, vagy pia.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.09. 21:00:13

@wmiki:

És a farkaknál jobban csak a pinához ért. Rae Dawn Chongtól kezdve II. Margit dán királynőig bezárólag bárkiét képes felismerni, akár tíz méterről is! Szag alapján.

Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen 2013.02.09. 21:03:47

@little troll: Jó a dumád, jöhetsz fejet kopogtatni az ágytámlán!
Leszűrve a magvas tanulságot, azért itt is a koktélruha volt az első a nőnek.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.10. 05:55:46

@wmiki: A fasz egy igen lényegtelen momentum A Nő és a Nőuralom Története a Földön c. témakorben. És @"the dragon": pajtás fakaszutotta ki a lényeg buborékát, a fasz történetéből kb a pina az érdekes számomra.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.10. 06:11:43

@Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen: Semmi probléma. A magyar férfi, ha úgy érzi, hogy az ő fasza naoszttmán valami, akkor jelentkezen Kovács úrnál, a Kovi becenéven ismert papucsférjnél. Olyan nőből naponta 20-30 fő jelentkezik, aki egyszer véletlenül nem figyelt oda és a magyar nőihagyományoknál két cuppantásnyival tovább szopta a pasiját és az ősi bio bőrregeneráló anyagból a pofijára is került... ja és persze azt hiszik, hogy 100ezer jár egy ilyen jelenetért. De a férfiaknak sorba se kell állniuk, egyenesen Kovi mester elé vezetik őket és ott megmutathatják. Nosza! A pornóipoarban ugyan a férfiak rangsorban a tulajdonos felesége vagy a porducer-rendezőnő 8ezek 55+-os nénik, nemritkán 70 évesek és a french mature ágazatban látható madamok a halovány árnyékaik hogymondjam olyanok ők ezeknek az idős germán néniknek, mint Tarantinonak Jackie Brown) A pinajogi feminista kativista szociológusnőket egyszer össze kéne hozni a pornóipar mágnásmiskáinak feleségeivel vagy csajaival vagy a producer/rendezőnőkkel.

Szóval a felvételeken férfi szerepben látható faszosok a gyak. ban statiszták, kivéve a Luxx videó -nál ott nagyon keresnek egy olyan magyar férfit, akinek a méretei az alábbi szemléltető filmen látható faszokéval vetekednek:
xhamster.com/movies/1547181/halloween_vintage_porn_mario_salieri_039_s_dracula.html

Frick László Emlékzenekar 2013.02.10. 06:37:43

@"the dragon": Szagban nagyon gyönge vagyok. Amióta a szájjalliberálisok és a faszfekvésben "baloldaliak" uralják a médiát, azóta a magyar=szartseér a line, ezért nem esik szó a világhírű Balogh professzorrol, aki a bonctanban a hulla kormeghtározásában a szaglást használta cáfolhatatlan bizonyíték föltéréséhoz (ezért nála senki sem dohányozhatott)Innen, ugye Semmelweis országa, azaz kb kelet-osztrák tartomány ez, Semmelweis országában a nőgyógyászok valamit érő szegmense is a szaglását használja a diagnosztikában. Dr Czeizel ndre csak egy rokonszakma, a genetika professzora, de pl pinaszaglásban első. Azt hiszed MEGINT hogy hülyéskedek mi? Dr Czeizel TELEVÍZIÓS ELŐADÁSBAN beszél erről, merrt ő is szuereti a nőket és azt szeretné, ha egy magyar nőnek legalább annyi affinitása legyen az eredeti őspicsa-ősi-nőierős attitüdhöz, mint mondjuk egy iráni diáklánynak. De a magyar néknek a saját pinájuk szagaival és illataival is kb olyan pocsék a viszonyuk, mint az előszobatükörrel, meg az autóvásárlással, meg a férjüknél kiharcolt tünci nőiautóval aztán a parkolással 8arről már ne is beszéljünk, amikor apu X5-ös BMW-jét kötik el, amit olyan emberek terveztek, akik nem tudják elképzelni azt, hogy vannak még országok, ahol autóvezetők tolatáskor befelé HÁTRA fordulnak NÉZNI ki a kocsiból!!! vagy belsőtükörbe...

ja, bocs: adalék Balogh professzoiról, aki még a Rákosi rendszer alatt is a patológia mai magyar világtekintélyének alapozott alá. www.elitmed.hu/folyoiratok/lam/0512/18.htm . Csak azért mert te mindig azt hiszed, hogy én légbőlkapott baromsáágokat beszélek

... ha emlékszel a nagy Juci Láb -botrányra. Tkp ugyanezt el lehettt volna játszani a pinaszaggal is. Sajnos a magyar nők sajátpinájával való viszonya kataszrofális és pl PERMANENSEN olyan szagot TULAJDONÍTANAK a pinájuknak, ami szagok esetleg havonta néhány percnyire és évente 2-3 alkalommal, ha szagolhatóak. (Ezt a disznótor hasonlatban szokta,m kifejteni, hogy ugye a magyaroknál és a dalit cigányoknál a piszkosmunkát a disznótorban az asszonyok végzik, tehát ezeknek az aszonyoknak mi ugrik be a disznótorra, bizony nem a pálinkaillaton elömlő fincsi hajmásvér meg fris savanyúpörike illatcsikák) .. amikor ezt a nőireflexet végiggondoltam (vesd össze azzal, hogy a bolha szóra reflexesen azok is vakarózni kezdenek, akik bolhát csak nagyon régi szovjet animációs filmen láttak) akkor gyorsan a láb-ra koncemtráltam rá. hoigy ugye a nők abből indulnak ki a Juci Lába kép -nél, amikor egyszer bálban voltak nejlonharisnyában és kínaibálicipőben és a Juci Lába KÉP-re ez ugrik be nekik, hogy akkor enyhén camambertsajt ILLATÚ volt a lábuk, azaz magyar picsanyelven : büdike

Frick László Emlékzenekar 2013.02.10. 06:50:05

@Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen: Megérne egy xnews adásnapot cigány prostituláltakat lekérdezni, mi a véleményük a magyarfaszról. A magyar nők súlyos elpicsásodása a cigány nőkben hamis illúziókat vált ki és a cigányasszonyi jogok hasadó hajnalában egyre több fiatal cigány nő (a 9-12 éves nőkről beszélek) magyar férjet szeretne kifogni magának, azért, mert a cigány férjekkel sok a baj. Egy cigány nő nem engedi el az urát budapesti üzleti útra pl anélkül, hogy valamilyen módon el ne ejakuláltatná, hogy legalább 5-6 órahosszáig ne kelljen izgulnia, hogy az ura megcsalja e. ugyanez magyar fasz esetében: 24 óráig nyugodt lehet. és ki asszony ne szeretne a hímállatától egy kis nyugalmat.

Nagyon fasza ez a kamionos avatarod, de még kurvákat se kell riportozni, elég csak a benzinkutak pultoscsajait, mennyire halálosan unalmas a magyar fasz, amikor odakönyököl eléjük az energiaitalával a pultra és nyomja a... kb 3000 kamionos szó szerint ugyanazt a egyféle dumát nyomja, 12895 kaminosnak van még egy másik dumája is...

Csak szólok, hogy a Scania kb az agyonelektronikázottsága meg a gagyi műanyagokkal való telepakolása óta, azaz 15 éve hanyatlik megítélésben. Ott tarttunk, hogy ma már Scaniá-t cak vidéki gumicsizmás tajtparaszt egyautó vállalkozók szoktak venni. [vö amit a Volvo-ról [Saab-ról] tanítottam volna mackópajtásomnak)

Frick László Emlékzenekar 2013.02.10. 07:02:47

@Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen:
a kamion vontatókínálat áttekintése:
-Scania - letűnt régidicsőség hamis illúziói, gagyi műanyagok, kisebb zárlat miatt letilt és csak a Scania roadservice tudja feloldani a kódot, lapból 1000 €-tól indul a gázsi, lehetőleg nemzetközi utakon
-Mercedes -a fasorban nincsenek a mai gagyi Mercedesek, az utolsó Mercedes-eket a Scaniák utolsó dicsőséges szériája idején gyártották:
-Volvo a mai volvók ugyanolyan jók, mint a régiek, csak ezeknek az új divatos fényszóróklnak semmit se ér a fényvetése, meg az ágy borzalmas a Volvoban és szűkös a fülke
-Renault -ilyen autó pedig nincsen,, esetleg azok a Magnumok, meg Midlumok, amikben Volvo motor van
-IVECO régebben (15 éve) a nagy traktorok [vontatók], amiket Ulm -ban szereltek értek valamit, de a Stralisok vacakok, egymillió km megválasztja...
-DAF a DAF alkalmazottaknak való autó, főleg öreg és kövér kamionosoknak, akiket nem tzavar, hogy kannaszám kell fiatal, mindössze 800-900ezer km-t futott autókba az olajat öntögélni és nem érdekeltek az üzemanyagmegtakarításban se, viszont sok lopottholmit szeretnének a nagy és kényelmes fülkében elrejteni. A DAF már 25 éve is katasztrófa volt.

M.A.N. Das Auto.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.10. 16:00:21

@little troll: Csupa csont és zsír ... kelkáposztalevelekkel és olyan ostoba, hogy kész szerencse: lesüti a tekintetét, ami nincs is... . Színhúsra nincs valami?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.10. 16:40:13

@little troll:

Mennyivel viccesebb lett volna, ha Meat Loafot húzza magára! Vagy fordítva.

Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen 2013.02.10. 19:42:22

@Frick László Emlékzenekar: Úri fiú vagyok ember, még részegen sem hencegek a bizonyítékaimmal, de a sógornőm az életére esküdne, hogy igazat írtál a kovi feslett statisztáiról.
Aztán ha megunták a heveny faszveretést, így lesznek sztárok. Karrier van ám a filmiparban is, ne feledd, hogy miss Monrooe is lent kezdte, mielőtt az elnöki amnesztiát illően térden köszönte volna meg. Olyan kisiklott karrierekről meg, mint a lúinszki, nem beszélek, mindenkinek jár a kereszt az út szélén.
Amúgy rebesgetik Washingtoni körökben, hogy annak idején Mónikának sem azért kellett távoznia, mert megtette az elkerülhetetlent, hanem azért, mert jobban csinálta, mint Hillary asszony. Ez az, amit sajnos a producer feleségek sem viselnek, meg a dicső matrónák, mert a tehetség - te is tudod, nagyon is jól - az mindenhol zavarja a többséget, főleg, ha a vélt jlétbe már bele is csontosodtak.

2013.02.10. 19:44:01

@"the dragon": Viccesebb nem, de kevésbé gusztustalan, meg környezetkímélőbb is.

Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen 2013.02.10. 19:49:15

@Frick László Emlékzenekar: Ismered a mondást, aki nem tudja, tanítja. Kevered a diszkót, meg a kocsmát az utakkal. A kutas csajokkal a kutya sem áll le hülyseséget pofázni, mert holnap már másik kúton leszünk, aztán megint máshol. nem fecsérli az ember az idejét fikciókra.
Amúgy megbocsájtható minden szerető, meg minden kaland a te cigány nőidnél is, ha pontosan tudják, hogy valami semmittelen kis cafka pórbálkozik. akkor elgedetten szopják a kaland után bűnbánattól sunnyogó uruk farkát acélosra és megmutatják, hogy mennyivel többet is érnek ők annál a másiknál.
Mert ugye az okosabbja tisztában vele, hogy néha kell a mellékösvény, hogy felfrissüljön a férfiember, meg vidámabban jöjjön haza, ha nyomasztja a Gazsi, mert az a türhő több akácot csivázott el, mint ő ebben a szezonban. És hát a férfibüszkeség is van olyan sérülékeny, mint a női, minél magasabbra kvalifikálja magát a kan a háremében.

"gumicsizmás tajtparaszt egyautó vállalkozók" Ezen úgy felröhögtem, tényleg vágod te mi a különbség az elmélet, meg a gyakorlat között! De azért úgy meghitten emlékeztetlek az olajszagú tsz-valóságra: azt, hogy traktorban, ezt a jó MTZ-re értve, eleget ültél, azt nem kétlem, de hogy nem kaptál elégszer súlyos érveket szemtől szembe, mikor fikáztad a szíve csücskét a gumicszmás tajtparasztnak, azt bizton tudom.

Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen 2013.02.10. 19:52:03

@little troll: Jesszus, te női nikk, hát itt lehelet finoman udvarolok neked, erre meg elriasztasz. Ha a dögevést a nekrofil hajlamaimra érted, miszerint megbecstelenítem a nyomorult szárnyasokat haláluk után, hát nemet kell mondanom.
A libákat is csak azért tömöm, mert a karcsú nyakuk olyan jól mutat, miközben nyelnek. Frikk óta tudjuk, hogy a négerektől meg is fulladnak, de biztosíthatlak, ez a veszély mellettem nem fenyeget. És még édes is.

Na, ismerd el, sose udvaroltak szebben.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 01:53:43

@Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen: Elfelejted azt, hogy én objektív körülmények miatt vagyok szerencsés a hozzád hasonlóan magukat valaminek (pl bárminek, vagy Schering Gábor esetében elkötelezettzöldnek) kiadó un. "szerepjátszó nick"-ek, azaz elméleti alakoskodók között.

Ti, amikor egy valamilyen általatok elképzelt társadalmi csoportot szeretnétek hírcsárdai színvonalon parodizálni, először is ávátárát alkottok, mert ugye, mint a PR-esek általában, abból indultok ki, hogy a paraszt színén beeszi a vakításotokat és hogy ha egy legalább 800x1600-as képen látható bő-boxergatyás állófaszú kigyúrt cigányt választotok ávátáőrának, akkor már csak az LMP-sek elméjében élő cigányság-képet kell egy picit megretusálni azzal a képpel, ami a jobbikosok fejében tenyész a cigányokról és ezt az egészet a Matula Magazin Zsidó database című kattogáshalmozó megaötlete kiagyalásakor kirobbanó önünneplő röhögés könnyepotyogásai közepette megalkotni.

A hozzád hasonló LMP-s szintű társadalomkutatók kb 8-10 éves spät-tel dolgoznak [ a tansegek tájékoztatják A tanárnőt a markáns társadalmiváltozásokról, 2004. óta folyamatosan egyre nehezebb kijátszani a menetíró készülékek fejlesztőit, 2-3 éve már nem-mágnesezhető szerkezetek is vannak, nembeszélve arról, hogy a német Autobahngestapo-nak semmi szüksége igazolni is az állításait, ha a német azt állítja, hogy 40 méterre megközelítetted a tégedet folyamatos 80km/h-s haladással idegesíteni szándékozó német-német sofőrszakszervezeti fószert, akkor az úgy van. A Tanárnő áttanulmányozza a tansegek által elétermelt és már tudományosan feldolgozott változásokat, majd 4-5 év alatt összeveti a nemzetközi szakirodalom eredményeivel, ezután tesztelteti tansegekkel a felvehető órák kategóriájában és ha az egyetemitanács is bevette az ötletet meg jelentkezik rá 15 diák, akik a tanseg előadásban be is veszik, meg kollokválnak is, akkor a változásra számított 8-12 éven belül szilárd tananyag lesz a szociológiai tanszéken, innen már csak azt a 8-12 évet kell kivárni, amíg egy szociológus diplomát is szerzett médiaszakos hallgató bekerülhet valamilyen szerkesztőségbe slapajnak és máris következhet a köztudat formálása.

Olyan szellemiteljesítményt követel meg ma már a nemzetközi kamionfuvarozás, hogy az annyi ésszel rendelkező álkamionosok (ugye itt bukik le az alakításod eleve, belföldező kavicsosokat, gondolom Peti-Spedeseket láthattál esetleg a bányatóvidéki büféknél, mint "kamionosokat" , azok perszehogy nem állnak le cicamicázni a kutascsajokkal, amikor a 40 szavas szókincsükben olyan kifejezések vannak, mint oaoá meg miammá... szintén ezek a csávók fizetnek be Alsónémedi után az első Bugyiba nyíló leágazásánál a cigánycsajoknál szopatásra, és mivel soha senki más nem "szopja" le őket, el is hiszik, hogy a felgumizott faszukkal a nyitott szájuk előtti kézimunkázás az szopás)

Sokat gondolkodtam, hogy egy ilyen jó íróivénájú szociológushnak hogyan segíthetné abban, hogy ráérő idejében annál pontosabb társadalmi kategóriákat találjon ki és tegyen maga elé ilyen továbbiak kitalálásához... mert ugye azt tudjuk, hogy Sík Endrének és más magasankvalifikáőlt tudósoknak soha nem kell szembnesülniük tevékenységük légbőlkapöottságával... de a te esetedben a tiszta jószándékról van szó. A hozzád hasonló társadalmigyászhuszárok időnként, mint siksze a hidegóceán vizében Gran Canarián egy februári meeting szabadfoglalkozásos délitánján, mintegy "megmártóztok" a tömegekben, ez afféle szitu, mint amikor a legendás társadalmiszemtelenkedő, Tamás Bence Gáspár megy le a nép közé és rögtön elcsodálkozoik, hogy kézzel bele akarnak verni az arcába. Számodra egy sokkal tutibb tippem van, a nagykőrösi úton Budapest legbuzibb kereszteződésétől Keletre, a Méta utcához ívelő felüljáró árnyékában vagy egy Meki [Magyarul McDonalds] oda beülsz álompitézni , nagylevegőt veszel és kiszaladsz a Kalandpark" feliratos beton terelők felé, ott látni soksok tényleg is kamiont, mivel tök hülye vagy a vontató-márkákhoz és hierarchiához csak anyit kell figyelned, hogy sárga-autó-kék-ponyvás félpóttal.. van ott egy olyan benzinkút, aminek nincsen bódája és csak ezek az igazikamionosok tudnak ott tankolni a cégeskártyával. Nemmellesleg olyan áron, ami árról még Bajnai gazdaságitanácsadói team-jének sincsen fingja se. Nem merem leírni a számot, mert nem szeretném, ha Gyuribácsi rámküldené a belsős-PR magazinja újságíróit. Szerintem egy ilyen magadfajta legalább 5-10 percet kibir a büdös valódi életben -lélegezz arckendőn át! Majd ezután a reveláció ereje lendületétől fuss vissza a Meki-be és gyorsan tabletezd át a figurát, amit mémelnél. Nem kell megköszönnöd a jótanácsomat, tudom hogy számodra a köszönet nagy szégyen, te úgy bánsz az emberekkel, mint az index belsősei a blogtündéreikkel.

Várjál még a nagylevegővel, amit a lehengerlésemhez vennél, nem Dávid Ibolya vagyok én még rosszoldali korában, bár te vagy olyan beképzelt, mint Kuncze bácsi, aki a levegővel együtt tuszkolta vissza Ibi néni mellytartójába a szuflát is, nemcsak a szavakat.

Egyszerű feladat, oldd meg, ne dumáljál!

Hány órakor kell elindulnod csütürtöki napon tatabányai felrakóval , ha a Vas1 frencsizbe tartozol Gyuribácsinál és hétfő reggel 8órás lerakód van Knotty Green-ben és már öt napja nem vetted ki a céges pihenőidőd viszont néhány régi hungarós arc, amikor meglátták a banánpempőn nevelt bájos jópofidat, lealkottak a készletedből élvédőket és kicserélték a spanifereidet olyanokra, amiknek a cimkéje már rojtos vagy olvashatatlan. Ha +/- 3 órás tévedéssel kitalálod, mikorra kell beállítanod az indulásiidődet, onnantól kezdve úgy csinálok veled, mint a portfolio.hu Bajnai gazdaságpolitikájával

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 01:56:36

@Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen: Ez a duma is, amit itt levágtál fűzéés címén little troll néninek, arra vall, hogy akkor láttál te kamionost, amikor Gávölgyi janibácsinak kedve szottyant arra, hogy a gyúrásra menő bűnözővállakozók után ráforduljon kicsit erre a szegmensre is (azaz találkozott már Gálvölgyi Havas Sajnálnivaló Beteg Henrikkel és abból az élményéből próbálja kivérizzadni a kamionos karakterét)

Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen 2013.02.11. 10:32:45

@Frick László Emlékzenekar: Látom, Moldovát olvastál.
Az úgy kb húszórás út. Alvással Nürnbergnél, mondjuk a Kammersteinen, meg akkor kivárom a vasárnapot este tízig. Aztán tiprom ész nékül, mert a komp nem tudom mennyit csúszik, néha nem férünk bele az időbe és a következővel kell menni. P & O Ferris amúgy amivel járunk. A vasat megtükrözik, röntgenezik a felszállás előtt, nem akadt-e bele valami kirándulókedvű kiscsávó, mert az amúgy fontban 2000/kopp. Meg a kocsi is és áll, amíg nincs perkázva. A sérült spanikat kibaszom, ha kurva muszáj, megveszem kúton is 10-20euróért az újat az ötszázból. Itthon még nem vettem. Igaz ezért a Mici - a nejem - leordítja a banánpempővel hidratált pofámról a kéthtes borostát, mert amúgy lusták vagyunk gyakrabban tépni a két-három eurós tusolókban a szőrt. a komp cirka 250 euró körül van, mindig az iroda intézi, csak a rf számot kell bemondanunk, de ha kötözködsz, akkor nem hívlak meg egy kibaszott szentomerre a pidunál visszafelé. Faszom, hogy itt vizsgáztatsz olyanból, amt kisujjból fújok. kérdezz a motorrról, ahhoz tényleg hülye vagyok!

Amúgy ha bontják a ponyvát behúzott függönnyel, a kollegák odabasznak egyet még manapság is, mikor nincsen plomba a szigetre se, ha nem vámos helyről jön a cucc.

Ja, az indulásidőm akkor van, mikor megkaom a felraót és a spnikat rendezem, de azért úgy, hogy a tilalom előtt odaérjek a pihenőre. ami amúgy cirka kilenc óra, egy megszakítással Welsnél a körforgalomban, ahol a kibaszott török pitás van. Remélem nem várod, hogy még be is írjam az órát ezek után!
És oks fiú zárja a rekeszt és nem alszik bundeszen a szigeten, hogy még tudj valamit. Remélem, a wabis cimboráid megmondták miért.

Amúgy nem volt nehéz összegúglizni két megbeszélés közt, miközben azon gondolkodtam, hogy a kerekseggűt, vagy a nagycsöcsűt részesítsem illő figyelemben az ebédidőben, a paprikáskrumpli majszolása közben, amit a földeken kapirgáló nyomor-magyarországi napszámosok által kapált burgonya fedőnevű, gyanús anyagból készítettek a rabszolgáim.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 13:20:08

@Tuskó Hopkins-gambling az élet-aki iszik, vezessen: Tényleg elképesztőm hogy nyelvi-stilisztikai szinten milyen ügyesen elmoldováskodtál a kamionos fórumokon és tiszteletparancsoló is, hogy fél órát áldoztál arra, hogy lenyomj. Itt jön az az irodalmi probláma, amvel tar Sándor annyit szöszmötölt, de Moldova (mivel ő nem író, legalábbis szépirodali értelemben kb a Portugál szeretők színvonalát szagolja alulról pipiskedve) Minél sikerültebb nyelvileg-fragmentálisan a szöveged, annál inkább tartalmaz teljesen érthetetlen szakaszokat még egy olyan olvaó számára is, aki tudja, mi a spanifer vagy a plomba. Tar általában koitalálta a valóságot, ez kb került neki 3-4 órahosszájába, utána jól berúgott, majd a gépelt szöveget megpróbálta a budapesti irodalmi szerkesztők számára letenni. Így sajnos egy csomó pompás élvezettől elesünk, pl az NDK-ás orvosiműszeripari munkászállók diskothek-jeiben dúló, leginkább hölgyválasz típusú diszkókról. Ha Tar olyan nyelvierős lett volna, mint Esterházi Péter, akkor tudnánk azt is, hogy az NDK-s csajpok mit ahngoztattak elélvezés közben, de így csak (EP jóvoltából) a szláv nők oj-oj -át ismerhetjük, mi, utókor.

Máskor, ha kamionos fórumokat látogatva trükközöl, az olyan csávókról fordulj le, akik komppal járnak át, mert a profik a Csalagúton vonattal, csak ahhoz tudni kell vezetni (manőverezni) is, nem elég a duma szintű képesség. Azok azok a szövegládák, akik a jelegzetes kamionosdumájukkal megvezettek, akik személyautós CD-t töltenek föl a GPS-ükre és 500 éves angol történelmivárosrészeket rombolnak le, mert mindent elhisznek, ami A Gép mutat (mint te is bevetted a fórumozós dumákat). Egy kamionos ott követhet el mégnagyobb hibát, minthogy lehetővé tette az Afrikai tavasz menekültjeinek a ponyvája vagdalását az, hogy megpróbálja pofán vágni a négert, ha egyedül van. Ugyanis ez faji incidensnek számít és le is tartóztatják a nagypofájú balfaszt, aki abba a hibába esik, mint a Havas Henrik korabeli szellememberei, akik Moldova kamionoskönyvét elolvasván azt hitték, hogy a kellemeset kötik össze a hasznossal ha nem a Shell-Interagnál intéztetnek maguknak kutas állást keresztaupval, hanem megszerzik a nemzetközi jogsit.

Hülyéskedünk-hülyéskedünk, de azért arra is figyelemmel kell lenni, hogy a googli kiadhatja a kommentiális beszélgetésünket és mi lesz azzal az úrvezetővel, vagy csiocsipszterítő kis köcsingerrel, aki a te általad felelőtlenül összehordott valóságmorzsákat be is veszi, kihajigál az ablakon 650000 Ft-ot a jogsira és járulékosságaira, majd beáll egy olyan mezítlábas kis vidékiparaszt fosbamenö 30 autós céghez nemzetközizni, ahol a félpót hat gumijának az összértéke nem éri el egy Gyuribácsis-autó egyetlen leamortizált gumijának az értékét.. és még pótkerékkel is vacakolnod kell. (gyuribácsinál eleve nincsen is pótkerék, minek) . Mert a 10 €-s spanifer pl az Autobahnpolizeinél = 30 €-s bírság.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.11. 13:34:20

Bazzeg, rákerestem, és kiderült, hogy a kamionosoknak tényleg vannak fórumaik...

Pedig azt hittem, hogy írástudatlan tufák egytől egyig, azért hallgatják mind a NeoFM-et! (Vagy a ClassFM-et. Sajnos nem tudom, melyik szűnt meg. Az a lényeg, hogy a másikat.) De ezek szerint csak a 97,5% az.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 14:26:00

@"the dragon": A kommentedben csak az alábbi , nem is hinnéd, hogy mennyire inkább stilisztikai javítást tenném, ha szabad: Bazzeg, rákerestem, és kiderült, hogy a kamionosoknak tényleg vannak fórumaik...

Pedig azt hittem, hogy írástudatlan tufák egytől egyig, azért hallgatják mind a Calypso rádiót! (Vagy a Danóbiosz-t). Sajnos nem tudom, melyik szűnt meg. Az a lényeg, hogy a másikat.) De ezek szerint csak a 97,5% az.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 14:29:44

@"the dragon": Most képzeld el a kamionos életét, ha pl NSZK-ban nem áll ki pihenőidőre 17 óra mélységében, 19 órától már csak a lehajtón állhat meg úgy, hogy 34,7 cm-re zúgnak el a tükrétől a még dolgozó kamionok tükrei, azaz kb mintha egy óceánjárón dekolna, csak a lökéshullámok gyakoribbak. Sötét van, a magyar igazikamionos kirakja a táblát "Van TV-m nem akarok beszélgetni" a törökökről meg azt hiszi, buzik, annyira kedvesek. Bedugja a laptopját, szörfözik egy kicsit, belerecskáz egy nejlonszatyorba, B. verzió hátramegy, felmászik a félpótra és beleszarik egy nejlonszatyorba, kajál valamit, mit csináljon? Fórumozik.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 14:32:16

@"the dragon": Kamionos nyerte meg a Legyen Ön is Milliomosban először a 20 milliót*. Ha jól emlékszem, 8 egyetemi tanár, PHD tudós polihisztor bukott el.. talán úgy 3-4 milliónál?
*ez egy régi hungarós volt, akinek még Fülest kellett fejteni várakozásban , mert azokban a szépidőkben egyseggel meg lehetett tenni 1200 km-t is egy nap.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 15:32:35

@"the dragon": Pajtásom, mit szólsz ahhoz @little troll: @Spadla z oblakov: @kiraaaaa: @szanalmas: @LadyCarambole: és ti mind, hogy néger www.cathnewsusa.com/wp-content/uploads/2012/06/Cardinal-Peter-Turkson.jpeg lesz a pápa és ezentúl már PC lesz nyíltan jóoldaliaknak is rendesen egyenesben niggázni? Nem kell szegény dragon pajtásnak duplacsavarral paródiának álcázni a valódiérzéseit aztán megintkomolynak tetteni a kommentjeiben azt, ami ráadásul tényleg az őszinte érzése? - Ez a kommentet most a posztírási szándékommal Laokoon-csoportként megküzdve írtam

2013.02.11. 15:50:25

Haha, Frick, nincs időm hosszan kifejteni, most pakolok a négerekhez, majd írj, ha cigány/roma... lesz a papa, az lesz csak az igaz!

2013.02.11. 15:56:12

@Frick László Emlékzenekar: Amúgy, ti férfiJAK, nem lehetnétek egy kicsivel empátiásabbak a néger/fekete/afroamerikai/cigány/roma/indián/keleti.... férfiakkal?! Én elég jól kijövök velük meg a különböző bőrszínű nőkkel a való életben meg a neten is.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 16:12:07

@little troll: hümm. Azt hittem, itt mindenkinek, mint egy nagyfiúnak vagy nagylánynak már az ovi középsőcsoprtjában, leplezkie kell a valódiérzelmeit vagy éppen ellenkezőjét megjátszania. Azt hiszem, te nem olvastál még itt sem eleget utánam, mert akkor nem kérlelnél olyasmire, ami miatt a többiek néger és cigány nyaló indiánköcsög mandingónak csúfolnak. Ráadásul én a legnégerebb magyarok közé tartozom, ugyanis hozzám Budapest legkülső agglomeroszférája, ahol már csak műszerekkel mérhető Budapest áldásos hatása (de téli éjszakán felautózva Budapestre, Budapest fölött egy nagy sárga tehénlepny alakú, mkintegy 20 km átmérőjű sárganeonszínű fényfelhő lebeg-
Én teljesen odavagyok pl a zambó kolumbiai nőkért, már tanulmányoztam a hazai kolumbán higiénés szokásokat, pl WC kefe nincsen, hanem azzal a felmosóronggyal törlik ki a WC-t (WC-je csak a felső 357 914-nek van [ez kb 23871 háztartást jelent), a WC-csészék aránya kb a magyarországi bidés háztartások arányának felel meg) amivel AZTÁN felmossák a házat, a zambó nők 7-8 naponta mosnak lábat, egyéb testrészeiket pedig átlag 21 naponta. (A seggük lyukját akkor se, de ott az anális dugás nem divat, a zambó nők jól szorítabnak vaginálisan is, senkinek nem jut eszébe "mákos buktában" smirgliztetnie a farkát. A zambó férfiak akkor mosnak lábat, amikor az esős évszakban valamiért ki kell ugraniuk a kocsiból vagy ha szintén esős évszakban temetnek valakit és belecsúsznak a sírgödörbe. Egyéb testrészeiket, mint Petőfi Sándor korában a magyarokét, a ruházat tisztítja és azt a ruhát aztán az asszonyok élősködőktől fortyogó vizű csatornákban meg folyókban és állóvizekben mossák 10394 háztartásban van mosógép. A meszticek, kreolok és indiók szokásai mások, de ők nem olyan sötétbőrűek, mint a zambók.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 16:15:54

@little troll: Ha a négerekhez költözöl, előtte vegyél egy XXXL-es dildót rezonátor nélkül és csuszakodd a nunusodat jó sokat, mert ha nem edzed meg az izmait, olyan menyecskelázad lesz, hogy három hétig csak félpopsival tudol székre leülni és így autózni vagy buszozni nehéz lesz. És arra is vigyázz, hogy a négerek, amikor elpriccoltak, még nem hagyják abba, hanem mintha misem, dömöckölnek tovább. Tehát nyista ilyesmi, mint rohanni a fürdőszobába vagy cicanyújtózkodósat játszani a szilvia papírtörlőért!

2013.02.11. 16:21:15

@Frick László Emlékzenekar: Hülye vagy. A világ nem nemi szervekből épül fel. Persze nem kétlem, vannak olyan egyedek, mint te is, akiknek az agyuk helyén is fütyijük van, de ez nem általános.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 16:31:37

@little troll: Éppen erre hívtam volna föl a figyelmed, ha a mondandómból összesen megint nem a nemiszervek ragadtak volna meg a tudatodban: Maga a nap kefélés az másfél két óra, viszont ha értelmiségi vagy és pl ülömunkát végzel, akkor eleinte, ha nem akarsz a nemiszervedre gondolni, akkor se tudol majd nemgondoni, olyan menyecskelázad lesz, a szopástól meg pedagógusráncok nőnének a szájad kétoldalán, gondolom ezt se akarnád. Gondoltam hogy neked a puncid is az agyad egy nyúlványa, de sose feledd, hogy a gondolkodási központod egy sokkal fentebbi lebenyben van, ami kb annyira tud a vaginád eszével gondolkodni, mint te az enyémmel. Nem beszélve arróül, hogy a hormonokat azért fejlesztette ki az evolució, hogy az ember ne tudjoin teljesen elszállni a maga nagy okosságától, hanem azért időnként szembesülnie kelljen biológiai lény voltával. Van még ezen úgy 20 éved gondolkodni, mire a hormonrenndszeredet a klimax visszafejleszti annyira, hogy aszexuálisan is TÉNYLEG képes legyél gondolkodni. (Vagy költözz Indiába, 20-30 év alatt lehetsz női jogi [jógi] és akkor majd akár a mensidet is akaratlagosan szabályozhatod)

2013.02.11. 16:47:47

@Frick László Emlékzenekar: Utálom, hogy úgy lenézed a nőket, meg a többi lüke fiú is itt. Van olyan amerikai barátom, aki átköltözött Dániába, s most az év felét Indiában tölti, úgy néz ki, ha megjön, mint aki most szállt ki a Gangeszből, figyelj, én öt másodperc alatt produkálom azt a tekintetet, és hitelesen!

Frick László Emlékzenekar 2013.02.11. 17:06:05

@little troll: Kétféle férfi van. Az egyik az a Richard Chamberlaine típus,
www.youtube.com/watch?v=tFuy66O_Gy8

aki nagyon jól tud úgy csinálni, mintha valamibe nézné a nőket, ők aratnak, csűdig gázolnak a nőkben. Volt a gimiben egy ilyen tanárom, 17 év alatt minden évfolyamból végigdugta a jobb csajokat, 15-18 éves nőkről van szó és mindegyiknek azt suttogta a fülébe, hogy elholt édesanyját találta meg benne. Úgy nézett ki a csávó, mint aki a nők legnagyobb tisztelője.

és vannak, akik annyira imádják a nőket, mint én, hogy képesek a karakterüket is feláldozni, nézd meg, Carambole néni milyen lesújtó véleménnyel van róla, Juci pedig hányászacsit tart a számítógépasztalában arra az esetre, ha eszébe ötlenék.

Elfelejted, hogy én nem megdugni akarlak -illetve ösztönszerűen érzed, hogy én nem akarlak megdugni és az egyetlen nagy óriási hiba, amit egy férfi el tud követni egy nővel szemben, ha kiderül róla, hogy nem akarja megdugni a nőt.
Egy igazi férfi úgy fondorlatozik a nő alapos mmegdurrantásán és cserbenhagyásán, mintha annyira tisztelné is, hogy ez eszébe se jutna, de mégis oylan feromonokat bocsát ki magából, amik csesztetik a nő bizonyos hormonjait. és akkor a csaj elkönyveli magának a pasit és amikor 88 éves nanyanyó, azt mondja: "Ez a Tóth Pista is odáig volt értem, de én ellenáltam, de biztos, hogy még most is eldobna értem mindent!" mert egy igazi férdfi tudja, hogy a nőnek konkrét FASZ kell, fde méginkánn a tudat, az a legnagyobb élvezet, ha egy férfiről úgy tudja odáig van érte. Ezért az ügyes lator soha egy nőért sincsen oda, de többet basz meg, mint Georges Simenon.
Ez az oka annak, hogy a buzikból álló zenei együtteseknek, mit a Bee gees-nek meg a Pet Shop Boys-nak nagy nőirajongó tábora volt, pl Brooke Shields is Bee Gees zenére lovagolta lucskosra a plüssmaciját 1977-ben
www.youtube.com/watch?v=nREV8bQJ1MA
www.youtube.com/watch?v=cpk8ym8iqWU

2013.02.11. 17:36:48

@Frick László Emlékzenekar: Hülye. A nőknek is van agyuk, csak ez a te agyadban nincs benne.

2013.02.11. 17:37:35

@Frick László Emlékzenekar: Szerintem ne írjál nekem többet.

2013.02.11. 17:43:09

@Frick László Emlékzenekar: Bocs', hogy lehülyéztelek! Kiakasztottál. Úgy értem, hülyeséget írtál.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.11. 18:58:50

@little troll:

Kíváncsi lennék, hol találkozol azzal a sok nációval... Tán csak nem a debreceni menekülttáborban tanítod késsel-villával enni a majmokat?!

(Amúgy én személy szerint nem vagyok rásszistá, például a keményvonalas arabokat majdnem annyira csípem, mint amennyire a négerféléket, meg a cigányokat rühellem!)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.11. 19:05:09

@Frick László Emlékzenekar:

Buktavári van, tanult kollégám, ugyanis Richard Chamberlain konkrétan egy retkes buher. Persze megmagyarázod majd, hogy ezt te is tudtad, továbbmenve pedig még azt is tudod, hogy ez csupán egy duplacsavaros trükk részéről, hogy ez által is minél több nőt kúrjon meg...

De mindketten tudjuk, hogy most bizony a férfiakról/nőkről/meg úgy egyébként a nők megkúrásáról szóló évtizedek alatt aprólékosan kimunkált elméleted bizony alapjaiban rengett meg! Nye-nyenye-nye-nyeeeee

en.wikipedia.org/wiki/Richard_Chamberlain#Personal_life

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.11. 19:08:53

@Frick László Emlékzenekar:

Remélem, hogy a konklávé agg bölcsei felül tudnak emelkedni az idő szaván, és bőszen körberöhögik még csak a gondolatát is annak, hogy egy bakaszar összekoszolhassa Szent Péter trónját. Ámen.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.02.11. 19:24:49

@"the dragon": Hadd sietek Freak kolléga segítségére: természetesen Risár Cleydermanra gondolt, akinek makaróni-szerű ujjain ábrándozva pontosan 2411452 najlonotthonkás háziasszony dörmicézte magát tucsakosra.

szanalmas 2013.02.11. 23:11:54

@ripők:

Ha ez a dörmicézés kifejezés Frick találmánya, már nem élt hiába!

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.02.11. 23:20:02

@"the dragon":
A Frikk szerint is mérvadó Hírcsárda szerint Bud Spencer lesz a következő pápa.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 01:36:24

@"the dragon": Most a "rugalmas elszakadás" fázisában, amikor "tervszerű visszavonulásban vonom össze újˇöntökönrúgásra az erőimet, már nem fogok bőlére eresztve válaszolni, gondolom, nem tűnt föl neked, hogy főleg buzikban mutattam meg azt, mennyire a nők megelégedésére képesek megjátszani az empatikus férfit, csak a latrok tesznek túl rajtuk.
@ripők: A kövér háziasszonyok nem elhanyagolható, mintegy 8,79 %-a érintés nélkül maszturbál, pl a konyhában keresztbe teszi a lábait és jól erősen összeszorítva a combtövét nyomi-nyomiz (ha nedvesedésre hajlamos, akkor törcsiz a szilvcsivel) A nyomi-nyomi szekciónak még más műfajai is vannak, a közöslényegük az, hogy szerintük ilyen, hogy dörmice nincsen és az is pervrz állat, aki azt hiszi, hogy vannak olyan nők, akik a csiklójukat csuruszkálva maszturbálnak, amikor ahhoz nem is lehet hozzáérrni, legföljebb ha a környékét körbekörbe.
Magyarországon a zongoristák közül Bogányi Gergely volt fénykorában, 18 kg-val ezelőtt, a maszturbáló nők cselekményközbeni ábrándképe, amikor még több haja volt és jobban mutattak a fiatal Liszt-et idéző látványelemei , most követi a rajongói táborának életkori változásait és a praeklimakteriális nők kedveltebb vágyformájába, a karmesterségbe csapdos át. Azok a nők, akik Richard Claydermann-ra dörmicéltek meg nyominyomiztak, ma 70-80 évesek és fiatal román meg más kelet-európai fiúprostituláltakkal henteregnek konkrét koituszokban. Az újgeneráció Havasira myomatja a duplavibrátorát a ciccbimmbajaira csipeszeket fityegtetvén. Havasi Balázs 20 kg-val ezelőtt, amikor még nem badizott, heterónak látszott: img.index.hu/cikkepek/hcdb/havasibalazs/.gdata/a6_zong6.jpg

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 01:56:41

@szanalmas: Mindössze 5000 Ft-ért esetleg nekiállnék a szóleleményeim kigyűjtésére, becslésem szerint 20 szóleleményem egyedülálló [ezek közül amire büszke is vagyok, az agyvérzsírtolulás ]és még mintegy 20 szó olyan, amit a gyufa, a szódavíz vagy a dinamó feltalálásához hasonlóan több zseniális elme egyszerre pattantott ki [blogoszféra ; netokratív spekulalizmus] és én csak egy vagyok a 3-4-ből, akinek a fejéből kipattant. Amiben egyedülálló vagyok, hogy nem kell drogozással vagy alkohollal stimulálnom magam vagy rothadt almát szagolgatnom vagy felgyújtatnom a birodalmi központom négysarkát vagy olyan "történelmi cáfolatgyűjtemény szemenszedésén vérizzadnom", ami pl megsemmisíti azt a hiedelmet, miszerint Rómát Nero gyújtattatta volna föl.

Szintén egyedülálló vagyok abban, hogy ennyire nyelvileleményes, aki ekkora balfasz, élhetetlen, önsorsrontó és ennyire nem vitte semmire se, nincsen az összes többi között. 87 olyan írót tudok, aki egész alkotópályafutása alatt még egy meghökkentő szófűzésre sem volt képes, viszont szerinte Hemingway lektűr író, aki olyan giccsre méltatlanul kapott Nobel-díjat, mint Az öreg halász és a tenger, és ha képzőművészeti alkotásokkal akarnám szemlétetni a stilisztikai megjelenítőerejét, akkor a www.czinegeart.hu/ kínálatában tallóznék, viszont a minimalizmusban Paul Klee-nek képzeli szegény magát.

Ami esetleg vígasztaló, egyik végem se lesz olyan, mint Tar Sándoré, bár abban benne lennék, hogy Závada Pál mondja a sírbeszédem, persze ha addigra kitalálom, hogy hamvasztást akarok vagy azt, hogy a természet eredeti rendje szerint tápláljam vissza az ásványi anyagokat, amiket ebbe a létformában bitorlok. Mert a konyhám annyira kicsi és Závada meg akkora nagydarab és egyre, hogy kissé furcsát mutatna ott az urnám kredenctetejére helyezése előtt

Mindenki.. éshhh... mivel megkért, hogy ne linkeljem a nickjét nem teszem, tehát tudjátokicske vígasztalására is, a következő létformám ázalag lesz és az ázalagok nem pofáznak ennyire sokat :D

Dinamuki 2013.02.12. 20:38:20

@Frick László Emlékzenekar: Prédikálhatok? Csak úgy a levegőbe. A hírnév nem számít, pl. ez a Bruce Willis, itthon mindenki körbeugrálta, tele van pénzzel, és mit csinált, ki ez? Félig felhúzott szájjal idétlenül vigyorog, ha fontos interjút kell adnia, de nem bír értelmes dolgot mondani. Vszínű egy normál szociális életet élő fiatalnak tartalmasabbak a mindennapjai, mint neki. Az, hogy nem lettél híres író, biztos azért van, mert nem írtál elég jó könyvet. A közönség észreveszi az értéket, a valódi érték előbb-utóbb érvényesül, valószínűleg, az esetek nagy részében, vagy nem tudom.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 04:48:28

@Dinamuki: Ja. A Libri könyváruházak egynémelyikében divat a bejárattól rögtönjobbra, tehát a polcfeltöltési tudomány mai állása szerint ott, ahol a barom a pénztártól való TÁVOZÁS után ráhülyerékáz arra, hogy még mit nem vett meg ...illetve ez a nemkönyvvásárlási szándékkal a Frei Kávézóban lebzselőknek is pont rádöbidebis, tehát itt van egy polc a top 10 (20) könyvvel: ezek az érték, amit a közönség észrevesz. Hiszen ezeket vásárolja. Itt jegyezném meg, hogy a férfiak mind disznók -viszont alig olvasnak. Leginkább nők olvasnak.
és akkor most a toplista, ez a Bookline-ról, csak azért, hogy a librivel kapcsolatban a valóságba gyalogoltassalak.
. L. James

A szabadság ötven árnyalata

Ulpius-ház

új

20

2

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Corvina Kiadó

-1

75

3

E. L. James

A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház

-1

188

4

E. L. James

A sötét ötven árnyalata

Ulpius-ház

0

95

5

J. K. Rowling

Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó

új

20

6

Bárdos András

Kern András - Ezt nem lehet leírni

Bookline Könyvek

-3

45

7

Christopher Paolini

Örökség avagy A Lelkek Sírboltja - Az örökség IV.

Európa Könyvkiadó

0

32

8

Debreczeni József

A 2006-os ősz

De.hu Kft.

új

27

9

Joanne Harris

Csokoládés barack - Csokoládé 3.

Ulpius-ház

új

19

10

J. R. Ward

Újjászületett szerető

Ulpius-ház

új

24

11

Kiss Tibor

Neonradír

Bookline Könyvek

új

20

12

M. Kiss Csaba, Kásás Tamás

Kása avagy egy pólós világsztár életének első harminchat éve

Ulpius-ház

-6

52

13

Sylvia Day

Melléd láncolva

Ulpius-ház

új

23

14

Vámos Miklós

Szitakötő - Nemzedékünk regénye

Európa Könyvkiadó

-5

89

15

Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

Kulcslyuk Kiadó

új

12

16

Stahl konyhája - 10 éve a képernyőn

Kulinária Kiadó

új

29

17

Ken Follett

A megfagyott világ

Gabo Kiadó

-12

104

18

Schäffer Erzsébet

Káprázat az élet! - Utak és ösvények

Sanoma

-2

39

19

Bear Grylls

Tűzön-vízen át!

Jaffa Kiadó

-9

54

20

Leslie L. Lawrence

A játék rabszolgái I-II

Studium Plusz Könyvkiadó

-12

47

21

Moldova György

Per Kádár sírjáért

Urbis Könyvkiadó

új

24

22

Sylvia Day

Hozzád kötve

Ulpius-ház

0

82

23

J. R. Ward

Irigység - Bukott angyalok

Ulpius-ház

új

23

24

Csányi Vilmos

A kutyák szőrös gyerekek

Libri Könyvkiadó

17

60

25

Stephen King

11/22/63 I-II.

Európa Könyvkiadó

új

30

26

Graham Hunter

Barca - A világ legjobb csapatának története

Akadémiai Kiadó

22

88

27

Liptai Claudia

Az álomnő

Libri Könyvkiadó

10

74

28

Rhonda Byrne

A Varázslat

Édesvíz Kiadó

-11

118

29

Balogh Béla

Elkezdődött - Új világrend vagy Aranykorszak? - CD - melléklettel

Bioenergetic Kft.

-15

75

30

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 5. - A rideg való

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

6

33

31

Tom Bower

Bernie Ecclestone titkos élete

HVG Kiadói Rt.

új

23

32

Ljudmila Ulickaja

A mi Urunk népe

Magvető Könyvkiadó

-19

69

33

Christopher Andersen

Mick Jagger - Egy féktelen zseni extrém élete

Bookline Könyvek

-8

65

34

J. R. R. Tolkien

A Hobbit

Európa Könyvkiadó

új

26

35

Kádár Annamária

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk Kiadó

-14

212

36

Vujity Tvrtko

Pokoli történetek - A királynő beszéde

Pokoli-Angyali Kiadó Kft.

-7

44

37

Ördög Nóra, Törköly Erika

Angyalműhely - Valódi nők, valódi érzések

Libri Könyvkiadó

-13

60

38

Jo Nesbo

Csótányok

Animus Kiadó

-26

44

39

Arnold Schwarzenegger

Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története

Libri Könyvkiadó

-13

64

40

Papp Diána

Bodza Bisztró

Bookline Könyvek

-17

48

41

Sándor Anikó

Az ajándék - Élet az El Camino után

Jaffa Kiadó

-30

59

42

David Mitchell

Felhőatlasz

Cartaphilus Könyvkiadó

8

33

43

Kulka János

Önételrajz

Kossuth Kiadó

-28

45

44

Lackfi János

Milyenek a magyarok?

Helikon Kiadó

új

23

45

Steve Berry

A császár sírja

Ulpius-ház

új

23

46

Ungváry Krisztián

A Horthy-rendszer mérlege - Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon

Jelenkor Kiadó

új

15

47

Bartos Erika

Bogyó és Babóca karácsonya

Pozsonyi Pagony

-29

53

48

Gönczi Gábor, Csikós Balázs

Bazi nagy esküvőskönyv - Azaz hogyan (ne) rontsd el életed legszebb napját...

Alexandra Kiadó

új

25

49

Hugh Fearnley-Whittingstall

River Cottage minden napra

Alexandra Kiadó

új

25

50

Bagdy Emőke

Utak önmagunkhoz

Kulcslyuk Kiadó

új

9

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 04:49:43

@Dinamuki: nem nehéz nekem ímélt írni és szoktam válaszolni, szevasz

Dinamuki 2013.02.13. 10:18:09

@Frick László Emlékzenekar: de a te könyved legalább nem négerek írják!
Amúgy Kafka se volt sikeres, mégis tudta, vagy eldöntötte, hogy ezt akarja csinálni.

Dinamuki 2013.02.19. 20:25:16

@Frick László Emlékzenekar: Egyébként Houellebecq is amolyan bestseller-szerző féle, és ő még a te kényes ízlésedet is kielégíti, csak a "valóságot" írja le (amit te is annak nevezel) precízen meg minden, semmi allűr meg olcsó fogások.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.20. 01:58:19

@Dinamuki: Franz Kafka idejében az irodalomélvezés úgy számított polgári tevékenységnek, mint Franz Schubert idejében a zenélés. Vagyis ha valaki annyira volt előremutató és vivő, mint Schubert száz évvel korábban az zenében, akkor a kortársaktól nemsok jót várhatott.

Az én ízlésem???- az én ízlésem olyan, mint Benyegyikté a Kssz!-ben. Akkora olvasásbuzi vagyok, hogy várakozás közben a kifüggesztett vállalati küldetéstudat-hirdetményeket is elolvasom vagy hegyetvölgyet járván a "barna csokinyomos" újságpapírtépetet is leszorítom a nyomütő botommal, valamint olvastam fogorvosi váróban Oral-B szórólapokat, pedig ennek a motívumnak aztán a jellegzetes sofőrfogazatom állapotában semmi nyoma...

Dinamuki 2013.02.20. 05:44:37

@Frick László Emlékzenekar: Akkor úgy mondom, hogy Houellebecq is outsider, meg nem sznob, mégis sikeres.

Dinamuki 2013.02.20. 05:46:08

... egyszerűen azért, mert képes rá, hogy találóan leírja a mai társadalmat.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.20. 06:33:59

@Dinamuki:
1. A maimagyar társadalom nem szeretné olvasni a leírását. A tegnapi magyar társadalom se volt ilyen. [Zolnay Pál : Fotográfia ]
2. Houlle...izé, ő biztosan nem akkora seggfej, mint én. Marketingszempontból egy valamit kell kiválasztani, egy sávot és azt jól csinálni. Pl ha valaki seggfej, akkor befuthat olyan pompás pályát, mint Tordon Ákos. Ha valaki jól adja a hülyét, főleg kezdő korában tetteti jól a veszélytelen hülyegyereket, de közben szorgalmas is és megfelelő ritmusban bájos-aranyos jópofa: Akkor Alföldi Róbert.

3.Nagyon csípom Gyulai Csaba alkatát, az ő módszere olyan délvidékis... Szintén rokon 17.Alföldi Róbert Vidéki Fiatalok Budapesten móccerével. A vidéki fiatal vesse bele magát Budapest éjszakájába, reveláljon mindenre úgy, ahogyan azt a vudékiparasztoktól elvárják (ide képzeld el Alföldi ámuló arcát SZTL szemüvegkerettel) Ilyeneket beszéljen,m hogy Budapest az első pillantástól a hazája és otthon van benne és csodálatos, a Halászbásnya, a Mátyás templom és a pesti zsidónegyed hangulatos utcái, de ne beszéljen arról, hogy mik azok a mindenfelé fekete ragacsok [kutyahúgy]

Gyulai nagyon bírta a piát, fontos emberekkel piált és amikor 24 éves volt, akkor még elég jól nézett ki és Igen Jelentős Pinát is kinyalt. Aki sokat lendített a pályáján. És bírta a piát nagyon.

Gyulai bölcsessége:
"Mindenki másfél millóra pályázik baszátok meg, ez a baj! Mi a Gergővel 16 ,millóra pályázunk és 8-at nyerünk! "

A jó outsieder olyan, mint a jó hülye- azaz csak játsza. A menők nagyon nembírják az outsidereket és insidernek kell lenni ahhoz, hogy megengedjék, eljátszd az outsidert. Mick jagger vagy Keef richards kis szemét prolik voltak, hamar sznobok és jól átvertek mindenkit, akit csak tudtak, jó nagy stricik is voltak, Mick üzletember és amikor Brian Jones kicsinálta magát, átvette a céget és 20 évet előzött rá Cindy Crawfordra a fitnessben. Mick Jagger olyan életet élt, mint egy autókereskedőhálózat tulajdonosa igyekezett sokat kúrni és válogatott nőket vagy David Bowie-t iletve ővele egyet neked-egyet nekem-et is játszottak.

Semmi sem az, aminek látszik.

Egy rakás író allűrösebb, mint egy primadonna vagy Schiff András, nyalat magának fiatal írójelöltekkel, de SZTAPP!-ot int a lakása kapujában és nem engedi föl a kis slapajt.
Molnár Gál Péter sok fiatal írójelöltet is meg akart kúrni és nem jártak roszil, akik engedtek neki.

34. Fáy Miklós csöndes, sovány, légynekseártós fiatalembert játszott jogászhallgató korában, olyan haja volt, mint néha Szilynek, ha lefésüli.

Jaj, a hülyegyerektettésben Barta András irodalomtudós a legügyesebb, ő még jó sok tévés gázsit is keresett ezzel a trükkel. Ő Dr Kovács is, aki A vidéki fiatalok Budapesten című könyvcímet annyira jól kitalálta, hogy az tök érdektelen, a könyvben mi van. Nem is találkoztam még élő emberrel, aki tudná.

Alapvető, hogy író íráson kívül ne sokat pofázzon, hacsaknem Esterházy vagy Tandori, tehát az imázsuk része,. De akkor is, magánlevélben vagy ilyesmiben 1-2 tőmöndatot. Az igaz író úgy zsugorgat a mondanuivalóján, mint valami Harpagon, még a száját se meri mindig kinyitni , el ne illanjon egy gondolat.
Az igazi író nagyon jópofákat hazudik [bon mot-nak hívják, ha jólsikerül], mint Esterházy Péter, aki azt mondta, hogy ha őneki eszébe jutna egy gondolat írás közben, gyorsan feláll, hogy elmúljon. talán ezért is gazdálkodik egész életében az apukája gondolataiból.

Igazi Író az, akit lefényképezett 96. Braun Róbert úgy, hogy benne is lett a könyvben. A többiek belehúgyozhatnak a 380 V-ba.

203. Kőzepes Lajóss úgy lett József Attila díjas, hogy egész életében semmi érdekeset nem írt, de legalább egy vakkantás szólelemény vagy művészi megoldás vagy ábrázolás nélkül. Gondosan ügyelt arra, hogy soha semmi meghökkentőt le ne írjon, pedig azon kevés emberek közé tartozik, akik fél-fél órát beszéltek Gyurcsány Ferenccel de Orbán Viktorral is. [Ő is a Vidéki Fiatalok Budapesten megfelelő kategóriája]
Vagy pl az igazi írónőnek fasza csíkos harisnyái vannak, amikben nagyon jól mutat a lába a plafonra plincikázván, mint Nagy Ildikó Naominak. HA az ember férje igazi író, mint Harmos Ilonkának is a Kosztolányi Dezső, akkor tkp egész jó író lesz, ha a férje nem irigy megtanítani az alapvető fogásokra (Garaczi vagy Kosztolányi nem ilyen irigyek.)

Frick László Emlékzenekar 2013.02.20. 06:41:57

@Dinamuki: Salman Rushdie-nak hawájj az élete.. kéthetente belőle szakdolgozkodni kívánó bölcsészcsajok zaklatják Hard Days Night and Hard Night Days ... ahhoz a magyar íróhoz képest, aki le merné írni a mai magyar társadalmat , mit kapna az, könnyebb leírni, mit nem: levegőt. Még az se tudná, hogy hívták, aki bedarálmná kutyatápnak :D

Dinamuki 2013.02.20. 08:07:37

@Frick László Emlékzenekar: Szerintem ez kb. minden közösségben így van, hogy a külső rang, hierarchia, elismertség nem mindig esik egybe a valódi hierarchiával, ranggal, elismertséggel. Az is igaz, hogy sokszor látszateredményekkel lesz valaki sikeres művészi téren. És az is igaz, hogy sokan beleélik maguk az írószerepbe, mint mondjuk egy fogorvos a fogorvos szerepbe, a fodrász a fodrászszerepbe vagy a politikus a politikusszerepbe, csak közben nincs mögötte valós teljesítmény. Másrészt egy írót épp az tenne íróvá többek közt, hogy bele tudja élni magát más szerepekbe. Pl. ha igazán bele tudnám élni magam annak a két világháború közt élt, joviális, bajszos tanító bácsinak a szerepébe, aki péntekenként felszáll a vonatra a kisváros pályaudvarán, és meglátogatja a messzi faulban élő zabigyerekét, akkor tudnék erről írni egy jó könyvet, sallang, posztmodernizmus, önreklám nélkül, és ha tényleg jól megírnám, vennék is az emberek, lehet, hogy nem lenne bestseller, de vennék, mert (ez a tézisem, amiben biztos vagyok) a valóban jó/értékes/életszagú az érvényesülni fog, mert ritka az ilyen. Houellebecq-et példának mondtam, hogy van annyira jó író, hogy helyezkedés/önreklám nélkül is érvényesülni tudtak a könyvei. Egyébként itt lesz a könyvhéten, meg is lehet nézni, de spec. szerintem az interjúi nem olyan jók mint a könyvei.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.20. 10:44:24

@Frick László Emlékzenekar:

Most alaposan megleptél. Tudod, a minap volt egy kis szabadidőm, és olyankor gondolkodni szoktam. Persze nem az élet nagy dolgairól, mint te, csupán aprócska gondolatkísérletek ezek. Szóval a legutóbbi ilyen alkalmával elhatároztam, hogy összeállítok egy listát "miért is jó Frick László Emlékzenekarnak lenni" címmel.

Tényleg sokat töprengtem, de végül a lista nem lett túl hosszú. Nem is listának mondanám, inkább egy bővített mondatot kerekítettem belőle, mert amúgy hülyén mutatott volna leírva. Így hangzott:

"Nem akármilyen fegyvertény, hogy mindig igaza van, de ezt leszámítva talán csak a fogai, azok lehetnek igazán jók."

Most kiderült, hogy a fogaid ocsmányak - talán bizony szájszagod is van -, én pedig nagyot csalódtam benned. Nyugtass meg, hogy a mondat második fele örök érvényű, és soha nem fogsz tévedni! Vagy legalább nem ismered be, elvégre az is valami.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.20. 11:11:54

@Dinamuki: Nekem ez nagyon megy, ez az egyik titkosélvezet az egészben, Flaubert után szabadon: "Bogikaka én vagyok" -csak a nők nagyon leszarják az olyan írót, aki jót akar nekik, őnekik ne akarjon senki jót, majd ők tudják mi a jó: hülyepicsának lenni.

Krúdy ennél magasfokúbb volt, ő szemlélődött. És mindenkit szeretett -ezt nagyon irigylem tőle.

Azt hiszem, elragadpott a hév. Az a lényeg, hogy Magyaroszágon a Frank Zappa típusú komplex emberek semmire se mennek és elevenen rohadnak el. A maximum, amire kifutnak, az egy Nagy Ferenc..

Nálunk dönteni kell, egyet kiválasztani -ezért a jó színészi képességüek előnyt élveznek [ a tettesd a hülyét, ha jótakarsz mozgalomban]
Azért Zappa is így kezdte.

Itt pl "tök állat" stílusban az idiótát adja:
www.youtube.com/watch?v=S5-RUCrWAqk

Közben Zappa, mint valami Rowan Atkinson, egy számító üzletember volt, aki fölfogadta az embereit,

kb így néztek ki a Whisky and Go Go -ban, csak Zappa a biztonság kedvéért ott föltett egy Charlie Chaplin kalapot is 2.bp.blogspot.com/-hBkgXVXRbUE/UMzIDJ9xpbI/AAAAAAAAAtQ/BAbEKk7Dwow/s1600/zappa_casher.jpg

kizsákmányolta, majd gratulált nekik, hogy milyen jó ajánlólevél leyz az a bárkinél, ahova innen most tőle szépen elmennek, hogy ővele játszhattak. Meg jó nagy sznob is volt. De nagy XX. századi filozófus is.

Mindenképpen az kezdő emberekkel találkozik A Gépezetből górékkal, és a magyar góré csak azt tudja elképzelni, hogy ő okos. Amikor kezdő versenyző voltam, akkor egy Frick kortársa májbeteg alkoholista vén (magukkorabeli)nek képzeltek és amikor meglátták, hogy taknyos kölyök vagyok, akkor gutaütés környékezte őket. Nem hitték el, hogy vidéki büdösparaszt vagyok, legyöttek ide a nagy semmibe, hogy leleplezzenek, mint általános iskolai töritanár könyvtárost oszt megláttak a tehén faránál, asziszed , hogy hülyerékáztak, hogy dojó? Nem, hanem agyérgörcsöt kaptak.

Ezért a haladáshoz eleinte nagyon fontos nem bonyolítani a képet, hanem megfelelni annak, amit ők kitalálnak az emberről. Okés, ez nem jött be, hogy 50 éves alkoholista húgyos.. de hogy az se jön be, hogy nem kardigános töritanár, az már sok!

Frick László Emlékzenekar 2013.02.20. 11:18:24

@"the dragon": Olyan szájszagom van, hogy a búboskemencébe nem fúvom a levegőta parázs szítására, csak belehellek és lángrakap a vizes szalmacsóva is. És még az se igaz, hogy mindig igazam van. Sőt, én imádkozni szoktam az Úrhoz, hogy ne legyen igazam. És leszóla az Úr: "Bazmeg, nesze egy tiktak, elájulok, XIV. Lajosnál legalább ráfoghattam a szarvasbélbecsináltra!" Muchacházni szoktam meg hengergucskázni örömömben, mint abban a pedofil Andersen mesében a geci törpicsek

ha néha mégsem lesz igazam.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.02.20. 11:28:33

Az alábbi linkre kattintva elérhető az ELTE BTK HÖK által készített lista nevekkel, és ami még jobb, képekkel együtt! Mert azért az csak tűrhetetlen, hogy mindenki ugat róla, de senki nem látta...

tinyurl.hu/ncQN/

Frick László Emlékzenekar 2013.02.20. 12:14:29

@"the dragon": Még csak az kéne, hogy lássák. Tóta W már ott tart, hogy Garbai monnyonyle. Aki ilyent feltesz, mint te, az egykövet fú a Jobbikkal. Nesze:
index.hu/belfold/2012/12/11/a_hook_meghivta_orbant_a_muegyetemre/

2013.03.10. 05:28:27

@"the dragon": Csak amennyire a "magyar" olyasmi, mint egy honkey.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.03.12. 11:17:29

@little troll:

Nem tudom, hogy ki tanít téged efféle néger terminusokra, de azért arra felhívnám a figyelmed, hogy Afrikában - talán Leshotot leszámítva, amit azért nagy jóindulattal tekinthetünk csak országnak - nincsenek nemzetállamok, így ezeknek a félig-meddig-semeddig működő szervezeteknek semmi identitásképző erejük nincs.

Pusztán ezért jegyeztem meg, hogy elég mókás dolog ilyesmit kikínlódni, ha már a t. szerző nem meri leírni, hogy "a ~40% eséllyel HIV fertőzött néger elkövető"...

2013.03.14. 16:09:04

@"the dragon": Még szerencse, hogy nálunk politikailag korrekt módon nevezték meg Péntek László urat. Ah, mit nem tesz egy nemzetállam meg az identitásképző ereje!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.03.20. 10:46:59

@little troll:

Mélységesen egyetértek veled, Bándy Kata szerintem is magának kereste a bajt, amikor párbeszédbe elegyedett azzal a kokeróval! Szívem szerint törvényileg tiltanám, hogy magyar nők cigányokkal álljanak szóba napszaktól függetlenül, és a férfiak is legfeljebb utasításokat osztogathatnának! A szabályozás persze vice versa működne, csak a büntetési tételek változnának...

Bónuszként ez a szabályozás még a kormányüléseket is ellehetetlenítené, ha érted, hogy mondom!