A Szeretet Ünnepére
Sokan azt hiszik, hogy amúgy úgy jó píszí módra, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, pedig nem. Az a Szilveszter. A lexebb magyar ünnep, mikor a polgár hirtelem - nyilván maligános ráhatással - de mindenkit szeret. Ez az a varázsos éjjel, mikor a miépes szájoncsókulja a bóhert, mikor a fradibéközepes a pétanque bajnokot, mikor még a törökátkos szomszédot is szereti kicsit a hunpolgár.
Ezen az éjjelen azt hazudja magának mindenki, hogy ez a nap más, mint a többi. Pedig dehogynem. Kisimulnak a végtörlesztésbe mélyült homlokráncok (és agylebenyek), a kisdedek sunyin megteszik a bóléval és a pohármaradék-java koktéllal az első lépést az üzemi alkoholizmus felé, ezen egy éjszaka még a tévéhíradó is meghazudtolja enmagát és csak mókázgat (amúgy egész évben, de ekkor kaccsintósan, hát nem mindegy).
Ezen egy éjszaka minden szép és jó. Ez egy közhazugsággal terhelt nap, mikor pedig azzal ámítjuk magunkat, hogy ez más. Pedig nem is. A kamat dühöng, a lázastársi feszültségek csak pihennek erőt és muníciót gyűjtvén és nem alszanak, a szomszéd holnapra ismét a megszokott undok aberállat lesz - a kis főhasgatást leszámítva minden belezökken a régi kerékvágásba. Bizony ám, a kizökkent és bolondos Világ kisvártatva leveszi rokonszenves álcáját.
ÉBERSÉG!
Az ellenség nem alszik! Mármint mindenki személyes ellensége. De egy jó hír van: ezen egy éjszaka az, amikor másnap mindent le lehet tagadni közmegegyezéses alapon. Mert amit ittasan ígérsz, az csak addig érvényes. Bizony!
U.i.: annyi ármányság van azonban, hogy a néphit - figyelem, a néphit veszélyes játékszer - szerint amit ma csinálsz, aztat fogod művelni egész évben. Namost akkor feredünk és tisztogatunk, avagy fetrengünk saját levünkben a tévé előtt? Na ez a dilemma, nem az ingyér kóser szalonna.